Görögország történelmi lépése a transz emberek jogegyenlősége felé

Görögország ma módosította a nem jogi elismerésére vonatkozó szabályozását, ezzel fontos lépést tett a transz emberek jogegyenlősége felé vezető úton.

Az
új törvény teljesen
egyértelmű: ezentúl a transznemű emberek orvosi beavatkozások
vagy egyéb tesztek
nélkül ismertethetik el nemüket.

A
mai győzelmet a görögországi transz aktivisták több éves
kemény munkája előzte meg. A törvény teljesen egyértelmű
üzenetet küld: senkit sem szabad orvosi beavatkozásokra
kényszeríteni ahhoz, hogy a
nemét
hivatalosan is elismerjék.” – mondta Fotis Filippou, az Amnesty
International európai igazgató-helyettese.

A
törvény nagyon fontos lépés a jó irányba, de a küzdelem még
nem messze
nem ért véget.
A görög kormánynak addig kell módosítani a szabályokon, amíg a
törvény teljes jogegyenlőséget nem
biztosít
a transz embereknek.”

Háttér

Az
Amnesty International az elmúlt évben közösen kampányolt a Greek
Transgender Support Association (SYD), Colour Youth és
All Out nevű
szervezetekkel egy igazságosabb a
nem jogi elismerését
lehetővé tevő szabályozásért. A kampányt a Transgender Europe
és az ILGA-Europe is támogatta. Közel 24 000 ember csatlakozott a
kampányhoz, hogy felszólítsa a görög kormányt az addigi
szabályozás megváltoztatására.

Az
új szabályozás problémás elemei:

  • A
    nem jogi elismerését a helyi bíróságok hagyják jóvá, egy
    egyszerű és mindenki számára hozzáférhető államigazgatási
    eljárás helyett.
  • A
    bírák döntenek arról, hogy az adott transz ember „külső
    megjelenése” (nemi önkifejezése) megfelel-e a kérelmezett
    nemének, ezzel pedig arra kényszerítik őket, hogy feleljenek meg
    a nemi sztereotípiáknak
  • A
    törvény nem engedi a menekültek és migránsok nemének jogi
    elismerését
  • A
    törvény kizárja a nem bináris embereket az eljárásból
  • A
    házas transz emberek csak akkor ismertethetik el nemüket, ha előtte
    elválnak
  • Ha
    transz embernek gyereke van, a gyerek születési anyakönyvében nem
    fogják a transz szülő nemét és nevét átvezetni. Ez sérti a
    magánélethez való jogot.
  • Bár
    a törvény szerint a 15 évesnél idősebbek számára is lehetőség
    lesz a nem jogi elismerésére, de a 15-16 évesek számára kötelező
    lesz pszichológiai/pszichiátriai vizsgálat.

Ezek
a problémák tehát választás elé állítják azokat a transz
embereket, akik el akarják ismertetni nemüket: választaniuk kell a
nem jogi elismerése és a többi emberi joguk között.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország