Ghána: Az Amnesty International emberi jogi követelményeket tartalmazó listát tett közzé az újonnan megválasztott elnök számára

“Felszólítjuk Mr Atta Mills-t, hogy az emberi jogok ügyét állítsa politikai programjának középpontjába, elkötelezve magát és kormányzatának tagjait egy világos emberi jogi követelményrendszer mellett, hivatalba lépése alkalmával” – nyilatkozta Véronique Aubert, az Amnesty International Afrika Programjának igazgatóhelyettese.

A területek, melyeket az Amnesty International érintett felhívásában:

  • a halálbüntetés eltörlése;
  • a ghánai börtönök, és egyéb fogva tartási központok túlzsúfoltságának jelentős mértékű csökkentése;
  • a nőkkel szemben megnyilvánuló széles körű erőszak végleges felszámolása és törvényhozási reformok megtétele a nők és a férfiak közötti egyenjogúság biztosítása érdekében;
  • az erőszakos kitelepítések gyakorlatának megállítása és megelőzése, melyek során férfiak, nők és gyerekek ezreit fosztották meg otthonuktól, és a legtöbb esetben ezzel együtt megélhetésüktől;
  • az illegális fogva tartások beszüntetése és a gyors és tisztességes tárgyalások biztosítása az arra várók ezreinek – akiknek gyakran hosszabb ideig kell a tárgyalásokra várniuk, mint amilyen hosszú az ítéletükben a bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott büntetésük;
  • vessenek véget az utcai zavargásoknak, melynek a tavalyi év folyamán több tucatnyian estek áldozatul;
  • az ország által ratifikált nemzetközi és regionális szerződésekben vállalt emberi jogi kötelezettségeinek teljesítése.

“Kritikus pillanat Ghána számára, amikor emberi jogi megbecsültsége kerül fókuszba az egész világon”, tette hozzá Véronique Aubert. “Reméljük, hogy az új kormányzat megragadja a lehetőséget, hogy tovább építsen azokra az előrelépésekre, amelyek az utóbbi évtizedben születtek meg, és Ghána emberi jogi megítélését egy egészen új szintre emelje fel.”

Téma