Folyamatosan égnek a rohingya falvak

Az Amnesty International újabb három friss, péntek délután Rakin államban készített videófelvételt elemzett, amelyeken az látható, hogy nagy füstoszlopok szállnak fel rohingya falvak – az egyiket már elhagyták a lakók – felől. A megvizsgált műholdfelvételeken füst és égett romok látszanak. Helyi forrásaink szerint a mianmari biztonsági erők és helyi bandák gyújtogattak.

Ezek
az újabb bizonyítékok alátámasztják, hogy Aung Szan Szu Csí
nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy szeptember 5-én
befejeződtek a katonai műveletek a területen.” – mondta Tirana
Hassan, az Amnesty International krízisekkel foglalkozó csapatának
vezetője.

Három
hét telt el, és élőben követhetjük, ahogy a rohingyák elleni
erőszak folytatódik Rakinban. Rohingya falvakat égetnek porig
mielőtt, miután és miközben a lakók menekülnek az otthonaikból.
A
hatóságok nem elégszenek meg annyival, hogy elüldözik az
embereket, azt is biztosítani akarják, hogy ne legyen hova
visszatérniük.”

Mianmar
polgári
és katonai vezetésének
lépéseit már nem lehet jóindulatúan magyarázni. A nemzetközi
közösségnek
egyhangúan
el kell ítélnie a történteket, véget
kell
vetniük az
etnikai tisztogatásnak, az elkövetőket pedig bíróság elé kell
állítani.”

Egy
szeptember 21-én, Hpar Wat Chaungnál
(Maungdaw
járás) készült videón az előtérben egy mezőgazdasági terület
látszik, amin egy hatalmas füstoszlop emelkedik ki egy fák között
megbúvó település felett. Egy helyi lakos azt mesélte, hogy a
mianmari határrendészek és helyi bandák kezdtek
gyújtogatni
kora délután, majd még este is folytatták.

Az
Amnesty International megvizsgálta a Hpar Wat Chaungról szeptember
16-22. között készült műholdképeket
. A későbbi
felvételeken még mindig látszik a füst, amely azt igazolja, a
napokkal korábban még álló épületeket porig égették. Továbbá
a műholdak égő tüzet jeleztek a falu területén, ami szintén
megerősíti az elmondottakat.

A
különböző szögekből készített két másik videón az égő
Nga Yant Chaung (Buthidaung járás) falu látható
péntek délután. Az aktivisták, köztük az egyik helyi forrásunk,
szerint a gyújtogatás délután fél kettő és kettő között
kezdődött.

MŰHOLDFELVÉTELEK

Háttér

Az
Amnesty International szeptember 14-én mutatta be a bizonyítékait,
amelyek igazolják, hogy a mianmari hatóságok és helyi bandák
komplett falvakat égetnek porig Rakin államban és válogatás
nélkül lőnek a gyújtogatás elől menekülő helyiekre. Az
erőszak egy fegyveres rohingya csapat augusztus 25-i támadásaira
adott előre kitervelt, jogellenes és aránytalan válasz.

A
szervezet helyszínen készített műholdfelvételeket, fotókat,
videókat és más bizonyítékokat elemzett, több tucat interjút
készített szemtanúkkal Mianmarban és a Bangladesben. A
bizonyítékok egyértelműen azt mutatják, hogy egy előre
megtervezett akció zajlik a rohingya falvak felégetésére.

Az
erőszak elől több mint 429 000 ember menekült Bangladesbe
augusztus 25. óta. Jogilag emberiesség elleni bűncselekményekről
beszélünk.

Több
tízezer embernek – köztük Rakinban élő más etnikai
kisebbségeknek – kellett elhagyniuk az otthonukat.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország