Észak-Irak: műholdképek bizonyítják a szándékos tömeges pusztítást a Pesmerga vezérelte arab falvakban

A kurdisztáni regionális kormány (KRG) és a kurd milíciák Pesmerga erői Észak-Irakban lerombolták, felrobbantották és felégették házak ezreit azzal a nyilvánvaló céllal, hogy bosszúból gyökerestől kiszakítsák az arab közösségeket az Iszlám Állam (IS) iránti állítólagos támogatásuk miatt – közölte az Amnesty International ma kiadott új jelentésében.

Töltsd le jelentésünket!

A Száműzve és kisemmizve:
kényszer-kitelepítés és szándékos megsemmisítés Észak-Irakban
(Banished and
dispossessed: Forced displacement and deliberate destruction in northern Iraq)

című jelentés 13 faluban és városban végzett helyszíni vizsgálaton, valamint a
kitelepítések szemtanúinak és áldozatainak több mint száz vallomásán alapszik.
A bizonyítékok között vannak továbbá műholdképek is, amelyek feltárják azt a
pusztítást, amelyet a Pesmerga erők, néhány esetben pedig a jezidi milíciák,
illetve a Szíriából és Törökországból származó, Pesmergával együttműködő kurd
fegyveres csoportok hajtottak végre.

“A KRG erők úgy tűnik
összehangolt támadást vezetnek, hogy erőszakkal kiszorítsák az arab
közösségeket. Teljes falvakat pusztítanak el olyan területeken, amelyeket
visszafoglaltak az Iszlám Államtól Észak-Irakban. Civilek
kényszer-kitelepítése, otthonok és ingóságok szándékos megsemmisítése zajlik
anélkül, hogy annak hadászati indokai lennének. Ezek háborús bűnöknek
minősíthetők” – mondta Donatella Rovera, az Amnesty International vezető
válságkezelési tanácsadója, az észak-iraki kutatás vezetője
.

Azoknak az arab lakosoknak, akik
elmenekültek az otthonaikból, a KRG erők megtiltották azt is, hogy
visszatérjenek a visszafoglalt területekre.

“Több tízezer arab civil, akik
arra kényszerültek, hogy a harcok miatt elmeneküljenek otthonaikból, most
kétségbeejtő körülmények között, ideiglenes táborokban küzdenek a túlélésért.
Sokan közülük elvesztették a megélhetésüket és minden vagyonukat, és mivel az
otthonaik megsemmisültek, nincs hova visszatérniük. Azáltal, hogy gátolják a
kitelepítetteket a falvaikba való visszatérésben és elpusztítják otthonaikat, a
KRG erők tovább súlyosbítják a szenvedésüket” – jelentette ki Donatella Rovera.

A jelentés felfedi a
kényszer-kitelepítések és az otthonok tömeges elpusztításának bizonyítékait
Ninive, Kirkuk és Dijála kormányzóságainak falvaiban és városaiban – amelyeket
a Pesmerga erők az Iszlám Államtól foglaltak vissza 2014 szeptembere és 2015
márciusa között.

Bár a KRG tisztviselők az arab
közösségek kitelepítését védelmi okokkal magyarázták, úgy tűnik arra
használják, hogy büntessék őket az Iszlám Állammal való állítólagos
szimpátiájuk miatt és megerősítsék uralmukat a “vitatott területeken”,
amelyekről a KRG hatóságok már régóta azt állították, hogy jogosan őket
illetik. Ez része annak a hadjáratnak, amely Szaddám Huszein rezsimjének
múltbéli visszaéléseit hivatott visszafordítani, amelyek során kurdokat
telepítettek ki erőszakkal, és a helyükre arabok telepedtek le ezekben a
régiókban.

“A KRG erők kötelessége, hogy
bíróság elé állítsák azokat, akik azzal gyanúsíthatóak, hogy segítettek és
felbujtóként részt vettek az Iszlám Állam által elkövetett bűncselekményekben.
Nem szabad azonban egész közösségeket büntetni olyan bűnökért, amelyeket egyes
emberek követtek el, vagy olyan homályos, diszkriminatív és megalapozatlan
találgatások miatt, hogy támogatják az Iszlám Államot” – mondta Donatella
Rovera.

A műholdképek alátámasztják a
tömeges pusztítást

Több ezer lakos a Jalawla
közelében lévő arab falvakból, Dijála kormányzóság keleti részéről menekült el,
miután az Iszlám Állam harcosai megtámadták a területet 2014 júniusában. Több
mint egy évvel később a területet visszafoglalták a Pesmerga erők, a lakosok
azonban nem tudnak visszatérni, a falvak nagyrésze elpusztult.

Maher Nubul – 11 gyermek édesapja
– elhagyta a faluját, Tabaj Hamidot 2014 augusztusában. Azt mondta, az egész
falu “lapított”, miután a Pesmerga erők visszafoglalták azt négy hónappal
később.

“Annyit tudok, hogy amikor a
Pesmerga visszafoglalta a falut, a házak álltak. Nem mehettünk vissza, de
tisztán láttuk a távolból. Később lerombolták a falut, nem tudom, miért. Nem
maradt semmi. Mindent elpusztítottak, minden ok nélkül” – mondta.

Az Amnesty International kutatói,
akik meglátogatták a területet 2015 novemberében, megállapították, hogy Tabaj
Hamid faluját a földdel tették egyenlővé. A szervezet által beszerzett
műholdképek szintén azt mutatják, hogy egyetlen épület sem áll.

Jumeiliben a kutatók megállapították,
hogy a falu nagy része a földdel vált egyenlővé. Ezeket az eredményeket szintén
alátámasztják a műholdképek, amelyek megmutatják, hogy a falak és az alacsonyan
fekvő épületek 95 százalékát elpusztították. Az állva maradt építmények többségénél
a tető és az ablak megsérült vagy megsemmisült.

Mindkét faluban a műholdképek
nagy valószínűséggel buldózer nyomait is mutatják a törmelékek és hulladékok
közelében.

A műholdképek szintén nagy
mértékű pusztítás bizonyítékát fedték fel két közeli faluban, Bahizában és
Tubaykh-ban.

Az Amnesty International otthonok
és ingóságok többszöri, szándékos és tömeges elpusztítására is talált
bizonyítékot a Pesmerga ellenőrzés alatt lévő arab falvakban Irak észak-nyugati
Ninive kormányzóságában.

“Miután leégették az
otthonainkat, újra akartuk építeni őket, de a Pesmerga nem engedett vissza
minket, aztán a jezidi milíciák visszajöttek és leromboltak, elpusztítottak
mindent, beleértve a gyümölcsöseinket is; nem hagytak nekünk semmit, amit
megmenthetnénk” – mondta Ayub Salah, az észak-nyugati Mount Sinjarban található
Sibaja lakosa.

Ott és négy közeli arab faluban –
Chiri, Sajir, Umm Khabari és Khazuqa – a házak többségét 2015 januárjában
felégették a jezidi milícia tagjai és a Sinjar régió szír és török-kurd fegyveres
csoportok harcosai. Öt hónappal később buldózerekkel tértek vissza.

Az Amnesty International 2015
novemberében látogatta meg a területet, és 
azt tapasztalta, hogy a falvak nagy részét elpusztították. Egy korábbi
látogatás során 2015 áprilisában sok házat ugyan kifosztottak és felgyújtottak,
de még álltak.

Az öt faluból négyről a
műholdképek azt mutatják, hogy nagyrészt elpusztultak. Sibajában például több
mint 700 épület sérült meg vagy semmisült meg a becslések szerinti összesen 897
építményből.

Egy közeli arab faluban
Barzankéban, ahol szinte minden egyes ház megsemmisült, a Pesmerga megpróbálta
az Iszlám Állam harcosaira kenni a pusztítást annak ellenére, hogy nincs olyan
bizonyíték, amely alátámasztaná ezeket az állításokat, illetve saját kollégáik
beismerő vallomásai ellenére, akik elismerték, hogy azért pusztították el a
falvakat, hogy az arab lakosok ne tudjanak hova hazatérni.

Legalább két alkalommal a
megsemmisült falvakba való megérkezésük után az Amnesty International kutatóit
letartóztatta a Pesmerga, kikísérték őket a területről és megakadályozták, hogy
fotókat készítsenek.

Vessenek véget a jogellenes
pusztításnak és a kényszer-kitelepítéseknek

A KRG hatóságok soha nem
tapasztalt humanitárius és biztonsági kihívásokkal néztek szembe, mivel több
százezer ember keresett menedéket az ellenőrzésük alatt álló területeken,
miután az Iszlám Állam elfoglalta Észak-Irak jelentős részét 2014-ben.
Mindamellett a nehéz körülmények nem szolgálhatnak mentségül a KRG erők és más
milíciák számára az általuk elkövetett és a jelentésben dokumentált szándékos
pusztításra.

“A KRG azonnal szüntesse be a
civil otthonok és ingóságok jogellenes elpusztítását, és biztosítson teljes
körű jóvátételt mindenkinek, akinek az otthonát lerombolták vagy kifosztották.
Az erőszakkal kitelepített civileket a lehető leghamarabb vissza kell engedni
az otthonaikba” – hangsúlyozta Donatella Rovera. “A Pesmerga nem engedheti meg
a szövetséges fegyveres csoportoknak és milíciáknak, hogy ilyen visszaéléseket
kövessenek el. Ők irányították ezt a területet, mióta visszafoglalták az Iszlám
Államtól 2014 decemberében, így az ő felelősségük biztosítani az ott élők
védelmét.”

„Fontos, hogy a nemzetközi
közösség – beleértve az Iszlám Állam ellen harcoló, Egyesült Államok vezette
koalíció tagjait (Anglia, Németország és mások) akik a Pesmerga erőket
támogatják – nyilvánosan ítélje el a nemzetközi humanitárius jog minden hasonló
megsértését. Azt is biztosítaniuk kell, hogy a támogatás, amit a KRG-nek
nyújtanak, nem járul hozzá az ilyen visszaélésekhez.”

YouTube video:  https://youtu.be/WeU7FUoDZnk