Erdogan ismét a halálbüntetéssel fenyegetőzött

Erdogan elnök megismételte: nem ellenezné, ha a parlament visszahozná a halálbüntetést.

Válaszul
Erdogan török elnök augusztus 7-i beszédére, amiben azt
állította, hogy “a világ legtöbb országában”
alkalmazzák a halálbüntetést, és aláírná, ha a török
parlament úgy döntene, hogy ismét bevezetik, Fotis Filippou, az
Amnesty International európai igazgatóhelyettese a következőket
mondta:


“Az
Amnesty International aggódva figyeli azokat a nyilatkozatokat,
amelyek arról szólnak, hogy visszamenőleges hatállyal bevezetnék
a halálbüntetést azok számára, akiket a puccskísérletben való
részvétellel gyanúsítanak. Ez a lépés nemcsak Törökország
által is ratifikált nemzetközi egyezményeket sértene, hanem
magát a török alkotmányt is. 


“A
puccskísérlet szervezői által végrehajtott erőszakban több
mint 200 ember halt meg, a felelősöket a török hatóságokat
bíróság elé kell állítaniuk. Ennek a módja azonban csakis
olyan tisztességes eljárások lehetnek, amelyeknek a végén nem
szabnak ki halálos ítéletet.”


“Törökország
2004 óta nem szab ki halálbüntetést egyetlen bűncselekmény
esetén sem, rajta kívül hasonlóan jár el még 102 ország a
világon. Ennek a kegyetlen, embertelen és megalázó büntetésnek
a visszavezetése az emberi jogok területén történő óriási
visszalépés lenne.”

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország