Emberi jogi novellák a Libri Kiadó gondozásában – Tíz igaz történet 2.

A Tíz igaz történet 2. című novelláskötet tíz jogsértés áldozatának történetét mutatja be. Az áldozatokat az Amnesty International lelkiismereti foglyoknak tekinti, rajtuk keresztül próbálja felhívni a figyelmet rendszerszintű jogsértésekre, és hétköznapi embereket mozgósítva javulást elérni az ügyükben. A tömeges aláírás hatékony fegyver, minden negyedik esetben eredményes.

A könyvben szereplő sorsok mind
igaz történetek, a 2015-ös Levélíró Maraton tíz esetét mesélik el. Az
igazságtalanul bebörtönzött, megkínzott vagy halálra ítélt áldozatokat a kampány
során emberek milliói támogatták petíciójukkal és leveleikkel. A könyv ötlete
azért született 2014-ben, hogy egy új eszközzel, a szépirodalommal harcoljon a
szervezet az emberi jogokért.

Kiemelkedő siker volt 2015
júniusában, hogy kegyelmet kapott a megkínzott Moses Akatugba – akit három
mobiltelefon ellopásáért jogtalanul halálra ítéltek – azt követően, hogy az
Amnesty International támogatói a világ minden tájáról összefogva intenzív
kampányt folytattak a szabadon engedéséért. Összesen több mint 800 ezren léptek
akcióba a világ minden részéről és kérték Niger Delta kormányzóját, Emmanuel
Uduaghant, hogy törölje el a férfira kiszabott halálbüntetést.

MEGVESZEM

Az antológia először éppen ekkor,
2015 júniusában jelent meg, tíz kortárs magyar író egy-egy novellájával. Az
idei kötetben tíz újabb szerző ezúttal is valóságos esetek nyomán írta meg
történetét. Ismert és nagyra becsült alkotók fogadták el a felkérést: Benedek
Szabolcs, Kiss Noémi, Kondor Vilmos, Mán-Várhegyi Réka, Németh Gábor, Papp
Sándor Zsigmond, Péterfy Gergely, Szécsi Noémi, Térey János és Tompa Andrea.

A tavalyi kötet szerzői Dragomán
György, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Tibor Noé, Maros
András, Parti Nagy Lajos, Simon Márton, Tasnádi István és Vámos Miklós voltak.

Bemutató június 10-én, pénteken
18 órakor a Margó Irodalmi Fesztivál-on, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A POSZT
idején, június 14-én Görföl Balázs, a Jelenkor folyóirat szerkesztője beszélget
a Tíz igaz történet két kötetéről Kiss Tibor Noéval és Tompa Andreával (Trafik
Pécs). A VOLT Irodalmi Sátorban Czinki Ferenc (JAK) beszélget a Tíz igaz
történet 2. megjelenéséről Jeney Orsolyával, az Amnesty International
Magyarország igazgatójával június 30-án, 17 órakor Sopronban.

A könyv megvásárlásával az olvasó
az Amnesty International Magyarország munkáját, az emberi jogok védelmét
támogatja. A kötet itt előrendelhető.

Háttér

Az Amnesty International
független, demokratikus szervezet, több mint hétmillió ember globális mozgalma,
amely az igazságtalanságok ellen küzd. Az emberi jogok védelmét kormányoktól,
politikai pártoktól, egyházaktól, ideológiáktól és gazdasági érdekektől
függetlenül képviseli.

Olyan világért kampányol, ahol
mindenki jogai érvényesülnek. Egyetlen kormány sem rejtőzködhet az Amnesty
International figyelme elől. Egyetlen eset sem reménytelen.

Minden évben az Emberi Jogok
Világnapja (december 10.) környékén emberek a világ minden tájáról levelek és
üzenetek százezreit küldik olyanoknak, akiket nem ismernek és akikkel soha nem
találkoztak. A Levélíró Maraton 14 éves története alatt a világ legnagyobb
emberi jogi eseményévé nőtte ki magát, amelynek keretében együtt érző emberek
2015-ben 3 776 809 levelet, email-t, SMS-t, fax és Twitter üzenetet küldtek
különféle jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék támogatásukat és
szolidaritásukat, valamint hatóságoknak írtak, felszólítva őket, hogy engedjék
szabadon a jogtalanul bebörtönzött foglyokat vagy vizsgálják ki a
jogsértéseket, és vonják felelősségre az elkövetőket. Évről évre egyre több
olyan helyszín és magánember kapcsolódik be a kampányba, akik fontosnak
tartják, hogy felemeljék szavukat a jogsértések ellen, történjenek azok bárhol
is a a világban.

Téma