Éhségsztrájkba kezdett Waleed Abu al-Khair

Június 7-én éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött szaúdi jogvédő és ügyvéd Waleed Abu al-Khair, így tiltakozva az ellen, hogy a börtön személyzete nem hajlandó számára megfelelő orvosi ellátás nyújtani és nem tesznek semmit az őt érő sorozatos zaklatások illetve bántalmazások ellen.

A jelenleg 15 éves börtönbüntetését töltő jogvédő és emberi jogi ügyvéd Waleed Abu al-Khair június 7-én éhségsztrájkba kezdett a dzsiddai Briman börtönben. A férfi az ellen tiltakozik, hogy bár cukorbeteg és komoly bélbetegséggel is küzd, mégsem kap a börtön személyzetétől semmilyen orvosi segítséget vagy legalább diétás kosztot.

Azonban nem csak az orvosi ellátás hiánya aggasztó. Waleed számára megtiltották, hogy könyveit olvassa, az újságok is csak hetente egyszer jutnak el hozzá. 2015. április 18-án egy másik elítélt brutálisan megverte a rijádi al-Hair börtönben miután panaszt tett a börtönben uralkodó korrupció  és rossz körülmények miatt. Miután ellátták sebeit, panaszt tett a börtön vezetésénél, majd három nappal később az őrök önkényesen felforgatták a celláját és tönkre tették a személyes tárgyait. A vizsgálat koholt indoka az volt, hogy a gyanú szerint tiltott dolgokat tartott magánál.

Letartóztatását követően, 2015. április 15-én Waleedot egy rijádi fogdába vitték, ahol magánzárkában tartották néhány napig, és folyamatosan vakító fénynek tették ki, hogy ne tudjon aludni. Később több fogvatartási intézményt is megjárt, állítása szerint mindegyik helyen rendszeresen verték és kegyetlenül bántak vele.

Írd alá a petíciót, és segíts, hogy Waleed Abu al-Khair végre ismét szabad legyen:


HÁTTÉR

Waleed Abu al-Khair egy ismert jogász és jogvédő. 2008-ban alapította meg az emberi jogok szaúd-arábiai helyzetét figyelemmel kísérő civilszervezetét, amely az emberi jogi jogsértéseket dokumentálja az országban. Számos, emberi jogaiban megsértett áldozat jogi képviseletét látta el, így néhányét azon 16 reformpárti aktivista közül is, akik 30 éves börtönbüntetésüket töltik, csak mert békésen kiálltak a jogaikért. Ügyfelei között megtalálható Raif Badawi is, a szaúdi online-aktivista, akit a Szaúd-Arábiai Liberálisok nevű weboldaláért, illetve az iszlám megsértésért 10 év börtönre és 1000 ostorcsapásra ítéltek. További részletek az ügyével kapcsolatban.

Téma