Egyre nagyobb a nemzetközi nyomás Törökországon

Napokkal azután, hogy a török hatóságok elrendelték a hat jogvédő előzetes letartóztatását, az Európai Bizottság is csatlakozott Angela Merkelhez és más vezető politikusokhoz, hogy a jogvédők azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását követelje.

A
Bizottság szóvivője ma a jogvédők “azonnali szabadon
engedésére” szólította
fel Törökországot. Hasonlóan nyilatkozott az Egyesült Államok,
Németország, Franciaország, Belgium, Írország és Ausztria is.

A
hat jogvédő – köztük az Amnesty International törökországi
igazgatójának – börtönbe zárása rákényszerítette a világ
vezetőit, hogy megtörjék a korábbi csendet, és végre felemeljék
a szavukat az országban dúló emberi jogi válság
kapcsán.
Korábban nem látott gyorsasággal és egységgel állnak ki az
emberi jogokért, most
van itt az ideje
annak,hogy
minden vezető politikus felemelje a szavát.” – mondta John
Dalhuisen, az Amnesty International európai igazgatója.

Egyre
nő a nemzetközi nyomás Törökországgal szemben, hogy azonnal és
feltétel nélkül engedje szabadon a hat embert, és vessen véget
az emberi jogok ellen több mint egy éve tartó brutális
támadássorozatnak. A
véres
puccskísérlet elkövetőit bíróság elé kell állítani, ez
azonban
nem
igazolhatja a békés kritikusokkal
és ellenzékiekkel való leszámolást.”

Nemzetközi
reakciók:

Európai
Bizottság
: „A {jogvédők} szabadon bocsátását követeljük –
2017. július 20.

Egyesült
Államok
: “A politikai letartóztatások célja, hogy meg- és
elijesszen mindenkit, aki ki mer állni az emberi jogokért
Törökországban… Felszólítjuk
a török hatóságokat, hogy késlekedés és feltétel nélkül
engedjék szabadon Idil Esert és társait.” – 2017. július 18.

Angela
Merkel
: “Véleményünk szerint ez egy újabb példája annak,
amikor ártatlan emberek esnek áldozatul az igazságszolgáltatásnak
és végzik börtönben… Szolidárisak vagyunk Peter Steudtnerrel és
a többi letartóztatottal… a német kormány minden tőle telhetőt
megtesz, hogy kieszközölje a szabadságukat.” – 2017. július 18.

Németország:
“A terrorizmussal kapcsolatos vádak abszurdak. Aljas az Amnestyt
és más jogvédő szervezeteket terrorizmussal vádolni.” – 2017.
július 18.

Franciaország:
„Franciaország aggódik a legutóbbi letartóztatások miatt,
amelyek az Amnesty helyi vezetőit, újságírókat és más
jogvédőket érintenek. A minél előbbi szabadon bocsátásukra
szólítunk fel.” – 2017. július 18.

Belgium:
„A miniszter felszólítja a török hatóságokat, hogy az
érintett tizenegy emberrel szemben ejtsenek minden vádat, és
engedjék őket azonnal és feltétel nélkül szabadon.” – 2017.
július 17.

Ausztria:
“Ez egy nyilvánvaló kísérlet a jogvédők megfélemlítésére
és elhallgattatására. Megteszünk
minden tőlünk telhetőt az azonnali szabadon bocsátásukért.”
-2017. július 17.

Írország:
„A jogvédők elleni támadások nem azok a lépések, amelyeket
elvárunk egy olyan országtól, amely tiszteletben tartja az
alapvető jogokat és a jogállamiság elvét, felszólítom a török
hatóságokat, hogy engedjék szabadon a letartóztatottakat.” –
2017. július 20.

Az
Amnesty
International Magyarország
levelet
küldött Szijjártó Péter külügyminiszternek, amelyben arra
kéri,
hogy Magyarország is tegye nyilvánosan egyértelművé: ártatlan
emberek börtönbe zárása és a politikai boszorkányüldözés
hazánk számára sem elfogadható.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország