Dél-Afrika városai még mindig nem biztonságosak a melegek, leszbikusok és transzneműek számára

A
gyilkosságok nem álltak távol egymástól. Girly Nkosi-t 2009-ben,
Eudy Simelane-t 2008-ban gyilkolták meg. Ezelőtt nem mondanám,
hogy aktivista voltam, és az LMBTI ügyekről sem tudtam sokat. Csak
annyit tudtam, leszbikus vagyok.

Az
első reakció félelmetes volt. És sokkoló. Nem gondoltuk, hogy
ehhez hasonló dolgok megtörténhetnek egy nagyon összetartó
közösségben, egy nagyon kis közösségben, ahol az LMBTI emberek
nyíltak és szókimondóak lehettek. Azt sem tudtuk, mit jelent a
„gyűlölet-bűncselekmény”. Ez nem olyasmi volt, amit mi valaha
is tapasztaltunk.

Ez
a félelem lassan haraggá alakult. És mi elhatároztuk, valamit
cselekednünk kell. Pontosan nem tudtuk mit. Azonban éreztük a
félelmet és haragot, amit soha többet nem szeretnénk újra
átérezni.

Beszéltünk
egy Ekurhuleni meleg felvonulás szervezéséről, elsősorban azért,
hogy átnyújtsunk egy nyilatkozatot a KwaThema-i
rendőrkapitányságnak, megkérve őket, tegyenek valamit a
gyilkosságokkal kapcsolatban. Nem sokkal később megalapítottuk az
Ekurhuleni Pride Organising Committee-t, és a meleg felvonulás éves
eseménnyé vált.

Részt
vettünk számos közösségi párbeszédben. Kivonultunk az utcára,
elmentünk iskolákba, elmentünk klinikákra és véleményem
szerint ezek után olyan érzésünk volt, a dolgok jobbá fordultak.
Úgy éreztük, az emberek sokkal felvilágosultabbakká váltak az
LMBTI ügyekkel kapcsolatban. És eztán meggyilkolták Noxolo-t.

Nagyon
szívbemarkoló volt. Emlékszem, úgy éreztük, hogy a munka, amit
csinálunk, nem volt elegendő abban az időben. A társainkra is
gondoltam; ez tudod, csak egy érzés volt … reméltük, hogy a
dolgok megváltoztak. És rájönni, hogy ez újra megtörténhet,
szörnyű érzés volt.

Az
emberek felháborodtak. Sokan jöttek az irodánkba, hogy szeretnének
valamit tenni ez ellen. Rengetegen igazságot akartak, válaszokat
követeltek, cselekedni szerettek volna. Támogatást kaptunk
olyanoktól, akik nem tartoztak az LMBTI közösséghez. Az emberek
tenni akartak valamit, habár senki nem tudta pontosan hogyan, hiszen
a rendőrség egyáltalán nem volt segítőkész; nem hiszem, hogy
mindent megtettek az elkövetők felkutatása érdekében. Az emberek
még mindig hajlandóak nekünk segíteni és felkutatni a
válaszokat.

Szerintem,
ha az emberek Dél-Afrikára gondolnak, azt feltételezik: ’Oh,
Dél-Afrika csodás hely a leszbikusok és melegek számára’, de a
valóság mást mutat. Még mindig rengeteg diszkrimináció és
intolerancia figyelhető meg, és még rengeteg munkát kell
véghezvinni, különösen a városokban.

Még
Fokvárosban is sok bűncselekmény van, sok gyilkosság és sok
megerőszakolás. Az ottani statisztikák sokkolóak.

Ha
az ember fekete leszbikus, meleg vagy transznemű és városban él,
még mindig nincs biztonságban; mondhatni veszélyezteti magát,
hiszen a feketéket még mindig sok félreértés éri.

A
férfiak különösen sok gyűlöletet és indulatot mutatnak a
leszbikusok LMBTI ügyeivel kapcsolatban.

Személyes
véleményem szerint sok férfi érzi magát férfiatlannak, nem
értenek egyet azzal az elképzeléssel, hogy sok nő él
kapcsolatban saját nemű társával és nyíltan vállalják ezeket
a kapcsolatokat.

A
70-es évek elején az olyan szervezeteket, mint a GLOW
(Witwaterstrandi Meleg és Leszbikus Szervezet) férfiak
irányították. Nem hiszem, hogy az embereknek problémája lett
volna a meleg férfiakkal, csak mert olyan nyíltak és színesek
voltak. Az emberek számára csak szórakozás és játék volt és
elfogadták mindezt.

Amikor
a leszbikus nők egyre gyakrabban nyilvánították ki érzéseiket,
szerintem a férfiak nem fogadták el ezt. Nem olyan módon, mint
ahogy figyelmen kívül hagyták a melegeket vagy viccként fogták
fel vagy ilyesmi.

Szerintem
Noxolo halála után sok embernek félelme volt. Az emberek nem
mertek éjszaka szórakozni menni, nem érezték magukat biztonságban
bizonyos helyeken. Noxolo gyilkosai még mindig szabadlábon vannak,
valahol. Ami Noxolo-val történt, megismétlődhet, mivel nem
tudjuk, kik tették.

Rengeteg
támogatást kaptunk más dél-afrikai LMBTI szervezetektől és
nagyon sokat jelent nekünk, hogy tudjuk, az egész világ mögöttünk
áll és támogatja munkásságunkat, és ők is cselekedni
szeretnének Noxolo ügyével kapcsolatban.

Amióta
kapcsolatban állunk az Amnesty-vel, megismertünk rengeteg dolgot és
ez megkönnyíti a munkánkat. Őszintén, tiszta szívemből mondom,
ez nagyon sokat jelent.

Mindent
megteszünk annak érdekébe, hogy biztosak legyünk benne, olyan
társadalomban élünk, amilyenben szeretnénk. Nagyon nagyon
keményen dolgozunk e cél érdekében.

Téma