Önkéntes gyakornoki program
Az Amnesty International Magyarország (AIM) egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és/vagy munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól.
Jelentkezz gyakornoknak az adományszervező csapatunkba!
Adományszervező gyakornokként az SZJA 1% gyűjtő programunkban fogsz velünk azon dolgozni, hogy minél több ember éljen az adója 1%-ának felajánlásával, és ezzel támogassa az emberi jogvédő munkánkat. Az adományszervező munka teszi lehetővé, hogy hosszú távon, kiszámíthatóan és folyamatosan dolgozhassunk.
A feladatod az lesz, hogy olyan elkötelezett önkénteseket toborozz és koordinálj, akik hétről hétre összegyűlnek az irodában, és telefonon keresik fel a szervezet követőit. A hívások során arra bíztatják őket, hogy adójuk 1%-át ajánlják fel nekünk, ezzel támogatva az emberi jogvédő munkánkat.
A gyakornokként a fundraiser csapat tagjaként egy intenzív program keretein belül ismerheted meg az Amnesty International Magyarország működését, szakmai tudást szerezhetsz az adomány gyűjtés témaköreiben, betekintést nyerhetsz a civil szektor belső folyamataiba.
A gyakornoki program elsődleges célja, hogy valós tapasztalatokon keresztül mélyítsd el tudásodat az adomány szervezés és a kommunikáció területén. Ehhez természetesen támogatást és mentorációt is biztosítunk.
FŐBB FELADATAID LESZNEK:
- Önkéntes csapat koordinálása és utókövetése
- Az önkéntesek toborzása
- Az önkéntesek beosztásának szervezése és nyomon követése
- Telefonálós alkalmak megszervezése és lebonyolítása
- A telefonos alkalmak gördülékeny lebonyolításának segítése
- Csapatmegbeszéléseken való aktív részvétel
- Visszajelzések gyűjtése, adminisztráció
TÉGED KERESÜNK, HA:
- Könnyen teremtesz kapcsolatot másokkal, szívesen kommunikálsz
- Kiválóan dolgozol önállóan is
- Nem ijedsz meg attól, ha több emberrel kell egyszerre egyeztetned
- Jó a szervezőkészséged
- Agilis vagy
- Megbízható vagy, szeretsz felelősséget vállalni
- Érdekel a civil szféra és fontos számodra a társadalmi hatás
- Felsőoktatásban tanulsz, és szívesen szereznél valódi gyakorlati tapasztalatot
AMIT KÍNÁLUNK:
- Elméleti és gyakorlati tudást kommunikációban, közösségszervezésben és adománygyűjtésben
- Betekintés a világ legnagyobb emberi jogi szervezetének hazai és nemzetközi munkájába, mindennapjaiba
- Tapasztalt munkatársak mentorálásával eseményszervezési készségek elsajátítása, fejlesztése
- Rugalmas időbeosztás
- Kedves, befogadó csapat
- Csapatélmény
- Igazolható szakmai gyakorlat
Munkavégzés helye: Az Amnesty budapesti irodájában, esetenként online.
Önkéntes program ideje: 2026. március 2-től 2026 május 29-ig. Átlagosan heti kb. 15-20 órában.
Szakmai önkéntes program tervezett kezdete: 2026. március 2.
Személyes interjúk várható ideje: február 23-i héten
Jelentkezési határidő: folyamatos, legkésőbb 2026. február 11.
JELENTKEZÉS MÓDJA:
Az alábbi dokumentumokat küldd el nekünk a pongo.eszter@amnesty.hu címre „1% gyakornok 2026” tárggyal:
- Magyar nyelvű önéletrajz
- Jelentkezési lap pdf formátumban csatolva
Figyelem! Kizárólag a hiánytalanul beérkező jelentkezéseket igazoljuk vissza e-mailben. A hiányos vagy késve beérkező jelentkezéseket sajnos nem tudjuk fogadni, ezért ezeket nem áll módunkban visszaigazolni.
Az AI hisz a munkaerőpiacon tanúsított ESÉLYEGYENLŐSÉGBEN. A munkáltatásra vonatkozó döntések során az egyéni érdemeket és a szervezet szükségleteit vesszük figyelembe, nemzeti etnikai, vallási hovatartozásra, származásra, illetve nemre, nemi identitásra, szexuális irányultságra, korra, fizikai vagy szellemi fogyatékosságra, családi állapotra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Az Amnesty International szükség szerint minden megváltozott munkaképességű munkavállalónak és jelentkezőnek megfelelő körülményeket biztosít, abban az esetben, ha a kérdéses személy egyébként biztonságosan el tudja látni a rá szabott feladatokat és a munkához kapcsolódó tevékenységeket, illetve, ha ez az ellátás nem ró aránytalan terheket a szervezetre. A kiválasztási folyamat során az esélyegyenlőség biztosításáért a szervezet Elnöksége felel.
A jelentkező a jelentkezés megküldésével tudomásul veszi és elfogadja, hogy a személyes adatait az Egyesület a kiválasztási folyamat lezárulását követően hat hónapig kezelje. Ezt követően a jelentkezések, és azzal együtt minden személyes adat törlésre kerül.