Budapest Pride 2013 – az eddigi legnagyobb

Én
magam is részt vettem számos programon, ahol általában vidám,
felszabadult érzés uralkodott, hiszen sokan, akik nem
heteroszexuálisok, kizárólag ezen a héten, és a Budapest Pride
meneten nyilatkoztathatják ki büszkén szexuális irányultságukat,
nemi identitásukat. Még a Deres TV által összeállított
köcsöglistát1
is a megfelelő adag humorral és iróniával fogadták a listára
felkerültek, köztük jómagam is.

Ahogy
közeledett a szombat, mindenki egyre komolyabban készült a
felvonulásra. A magyar politikai szférából
mérsékelt támogatásra számíthattunk. A hírekből értesültünk
arról, hogy Orbán Viktor és Tarlós István sajnos nem tudnak
részt venni a meneten, hol arra hivatkozva, hogy meg sem hívták
őket – melyet a szervezők több ízben megtettek – hol „más,
előre egyeztetett programra” illetve „halaszthatatlan
elfoglaltságra” hivatkozva.2
A magyar nagypolitikában összesen 3 politikus „coming outolt”:
Ungár Klára SZDSZ-es politikus 2001-ben, Szetey Gábor 2007-ben (az
egykori államtitkár egy évvel később távozott a politikából,
és évek óta Spanyolországban él), és Sebián-Petrovszki László
a DK jelenlegi kampányigazgatója 2009-ben.3
Bár a Jobbik hivatalosan nem tervezett semmit a Pride-ra, az Új
Magyar Gárda igen. A gárdát 2009-ben a bíróság feloszlatta, ám
még abban a hónapban újjáalakult minimális névváltoztatással4.
A Pride-dal
egy időben tartott Új Magyar Gárda
gyűlésén
a Jobbik pártelnöke Vona Gábor pártelnök és Murányi
Levente alelnök is felszólaltak.5

Annál több
támogatást kapott az idei BudapestPride a Nyitottak vagyunk6
projekttől, amelyhez több, mint 400 szervezet csatlakozott. E
szervezetek közül sokan a felvonuláson
is részt vettek. Számos olyan kávézó, étterem és erkély
mellett is elvonultunk, ahonnan fényképeztek, és támogatásukat
fejezték ki az emberek.

A szombati
menetben végül közel tízezren vonulnak, amely létszámmal ez
volt az eddigi legnagyobb Budapest Pride, a hvg.hu tudósítói
szerint rengeteg volt a külföldi.7
Saját tapasztalatból mondhatom, hogy igen csak vidám volt a
hangulat. Én magam tartottam a lehetséges atrocitásokról,
amelyről az előző években hallottam, illetve attól, hogy
„ketrecbe zárják” a vonulókat. Ám örömmel tapasztalhattunk,
hogy a kordonok egy sarokkal kijjebb voltak elhelyezve a menettől,
így ha akartuk volna, sem láthattuk az ellentüntetőket. A NOL
videóján8
láthatjuk, milyen hangulat uralkodott a kordonoknál.

A meneten részt
vett többek között Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció
alelnöke, több szocialista politikus, valamint Juhász Péter,
a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért
Választási Szövetség társelnöke. A Párbeszéd a Magyarország
zászlói alatt ott vonult Szabó Tímea is.

A menetet rendőrök
vezeték fel, őket a Pride-os kamion követe, azután a Nyitottak
vagyunk színes járműve haladt és az Origo kamionja zárta a
sort. Én felkéredzkedtem az egyik kamionra, egy hölgy mellé, aki
egy kartonból kivágott köcsögöt viselt a Köcsöglista
tiszteletére. A szervezők, mint bejelentették, héliummal töltött
lufikat osztogattak a felvonulóknak, kérve, írják rá, miért
vesznek részt a rendezvényen. A léggömböket az Oktogonnál
egyszerre engedték el.

A hvg.hu egyik
munkatársa hangsúlyozta, hogy a menet ellen tiltakozók minden
utcasarkon bekiabáltak a résztvevőknek, de hogy mit, a zene miatt
nem lehetett hallani. A szervezők külön figyelmet fordítottak
arra, hogy a heccelésre, provokálásra egy felvonuló se
reagáljon, s ne keveredjen szóváltásba az ellentüntetőkkel.

Hanzli Péter, a
Pride szóvivője az Olimpia parkban tartott beszédében köszönetet
mondott azoknak, akik részt vettek a rendezvényen. Mint mondta,
jobb egy nyitott országban élni, mint egy befelé fordulóban.
Emellett azt üzente Orbán Viktornak, hogy várjak a kordonnak ezen
az oldalán, és kérték, hozzon még egy embert, Tarlós Istvánt.9

A Bp. Pride-ról
az Index10
és a HVG11
által készült képek itt tekinthetők meg.

Míg magán a
Pride-on biztonságban voltak a résztvevők – mint az Amnesty is
jelezte aktivistái felé – az atrocitások leginkább a menetről
hazafelé menet történnek. Így volt ez sajnos idén is, amikor a
rendezvényről hazafelé tartó Orsós Jánost, a Dzsaj Bhím
buddhista közösség vezetőjét, Derdák Tibort, a sajókazai Dr.
Ámbédkar Gimnázium igazgatóját és egy harmadik társukat
harminc szélsőjobboldali vette körbe, majd bántalmazta.12

A rendőrségi
közlemény szerint “2013. július 6-án a három férfi
egybehangzóan közölte a Budapest V., Szent István körúton a
rendezvény biztosításában résztvevő rendőrökkel, hogy
támadóik nincsenek a helyszínen, róluk személyleírást adni nem
tudnak, orvosi ellátásra nem tartanak igényt (a rendőrök a három
közül az egyik férfin láttak sérülést, a felső ajkán halvány
bőrpírt)”. A rendőrség szerint a támadókat nem tudták
igazoltatni, nem tudták előállítani. A közlemény hozzáteszi,
hogy “a támadók egy későbbi időpontban történt
azonosítását a megtámadott három férfi egyikének sajtóban
megjelent közlésén kívül jelenleg semmilyen adat, információ
nem támasztja alá”. Mivel a sértettek nem tudtak
személyleírást adni támadóikról, így aggályos, hogy később
egyikük mi alapján tudta őket azonosítani – írja a
rendőrség közleménye.

A sértettek, Derdák Tibor és Orsós
János azonban máshogy számoltak be az Indexnek a történtekről.
Orsós János szerint bár a rendőrök hamar ott voltak, de a három
sértettet kezdték el igazoltatni. “Hiába mondtam nekik, hogy
legalább egy ember személyi igazolványát vegyék el, hogy később
tudni lehessen, ki volt az, a rendőr azt mondta, mutassak rá,
melyikük ütött” – mesélte az Indexnek Orsós. Később a
Nyugati téri metróhoz érve két embert felismertek a csoportból.
Szóltak a rendőröknek, hogy igazoltassák őket, de erre az egyik
járőr azt mondta Orsósnak, hogy „ne provokálják az embereket”.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen
tettesek ellen.13

Zárásul, az idei Pride sok
szempontból sikeresebb volt az eddigieknél, a támogató cégek és
a résztvevők száma alapján. Ám még mindig van hova fejlődnünk.
Virág Tamás,
a Magyar Narancs újságírója és Konok Péter történész
kiemelték az idei Pride-dal kapcsolatban, hogy egyes politikusok
továbbra is homofób nyilatkozatokat tesznek , illetve, hogy
továbbra sem tudnak a meneten résztvevők teljes biztonságban
hazajutni, mint azt a fenti példa is mutatja. Továbbá a menet
belvárosban való elszigetelése – akár fizikailag, akár átvitt
értelemben – nem közvetít pozitív üzenetet erről az
eseményről. Ez olyasmi, amely „
rácsok közé, kordonok
mögé” való. Sokak, akik a menet elzárása mellett
érvelnek (a menetelők biztonságán kívül) a felvonulás megrázó
hatására hivatkoznak, holott a vonulók ellen elkövetett
atrocitások és épp oly megrázóak lehetnek.14

További kapcsolódó cikkek:

http://hvg.hu/itthon/20130708_Valaszolt_a_KDNP_a_Prideon_felszolalo_EP

http://index.hu/belfold/2013/07/05/ezt_gondoljak_a_partok_a_melegekrol/

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország