Bátorság – új globális kampány a civil hősökért

Közösségi vezetők, ügyvédek, újságírók és más jogvédők néznek szembe soha nem látott mértékű üldözéssel, elnyomással és erőszakkal a világ minden táján – az ő jogaiknak védelme áll az Amnesty International ma útjára induló globális kampányának a középpontjában. A célunk, hogy véget vessünk az igazságtalanságok ellen küzdő bátor emberek elleni támadásoknak.

JOGVÉDŐK VESZÉLYBEN

Napjainkban
a kormányok, fegyveres csoportok, vállalatok és más hatalommal
rendelkezők teljes pályás letámadást folytatnak a jogvédelem
ellen, amelynek áldozatai elsősorban a jogvédők.” – mondta
Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára.

Putyin
elnöktől Xi elnökön át egészen Esz-Sziszi elnökig a világ
vezetői egyre inkább arra törekszenek, hogy szétzúzzák a
szabad, egyenlő és igazságos társadalmak alapjait. A gyülekezési
jog megvonásával, a tömeges megfigyelések szabadjára
engedésével, a zaklatásokkal, fenyegetésekkel és fizikai
támadásokkal igyekeznek minden oxigént elszívni azok elől, akik
kiállnak az igazságért.”

A
ma megjelenő

A 2016-ban meggyilkolt hondurasi jogvédő, Berta Caceres búcsúztatása

Egyre
több eszköz az elnyomás szolgálatában

Az
új technológiák, a tömeges megfigyelések, a tévesen alkalmazott
törvények és a békés tüntetésekkel szembeni fellépések
kombinációja a korábbinál sokkal veszélyesebb környezetet
teremtett az aktivisták számára. A leszámolás céljából
hadrendbe állított eszközök közül egyre nagyobb teret kapnak az
online megoldások és a tömeges megfigyelés, hogy így fenyegessék
meg és hallgattassák el a jogainkért kiállókat.

A
száműzetésbe kényszerített bahreini aktivistákat
kémprogramokkal figyeli meg a saját kormányuk, más kormányok –
nem törődve a következményekkel – arra kényszerítik a cégeket,
hogy engedjenek számukra szabad hozzáférést a titkosított
kommunikációs csatornákhoz. Az Egyesült Királyságban a
rendőrség újságírókat figyel meg, hogy felderítsék a
forrásaikat.

Mexikóban
vagy Oroszországban troll hálózatok terjesztenek hamis
információkat, hogy megbélyegezzék és hiteltelenítsék az
újságírókat és más jogvédőket.

Ezek
csak a legújabb eszközök az elnyomás olyan jól ismert megoldásai
mellett mint a gyilkosságok, erőszakos eltüntetések, a békés
tüntetések ellehetetlenítése vagy a jogszabályok jogvédők
elleni alkalmazása.

Az
Amnesty International szerint 2016-ban:

  • legalább
    22 országban öltek meg embereket, akik békésen álltak ki az
    emberi jogok mellett;
  • 63
    országban folyt lejárató kampány ellenük;
  • 68
    országban tartóztattak le embereket pusztán azért, mert a jogvédő
    munkájukat végezték; és
  • 94
    országban fenyegettek vagy támadtak meg embereket.

Amikor
éppen nem nyíltan fenyegetik vagy zaklatják a jogvédőket, a
kormányok igyekeznek megfélemlítő környezetet kialakítani velük
szemben azzal, hogy terroristáknak vagy külföldi ügynököknek
bélyegzik őket. Ez a nem is állhatna távolabb a valóságtól.”
– mondta Salil Shetty.

A
kérdés most az: hagyjuk, hogy a hatalomban lévők továbbra is
háborítatlanul töröljék el azokat a föld színéről, akik
gyakran a szabad és igazságos társadalom utolsó védelmezői?
Vagy megteszünk mindent azért, hogy ezeknek a támadásoknak véget
vessünk?”

Civilek Magyarországon

A
kormány évek óta tartó, a független civil szervezeteket
megbélyegző és démonizáló politikája miatt a globális
kampányban sajnos Magyarország is kiemelt figyelemre számíthat.
Nagyon rossz a hazánkat olyan, a civil szervezeteket elnyomó
országokkal közös listán látni, mint Oroszország, Egyiptom,
Törökország vagy Szaúd-Arábia.” – mondta Iván Júlia, az
Amnesty International Magyarország igazgatója.

A
Bátorság – kampány a civil hősökért célja, hogy
Magyarországon is bemutassa azokat az embereket és szervezeteket,
akik mindannyiunk érdekében, a közös ügyeinkért és emberi
jogainkért állnak ki nap mint nap. A magyar civil szervezetek
létfontosságú, sokszor állami feladatokat végeznek, amiért
mindannyiunknak hálásnak kell lennünk, és támogatnunk kell őket
abban, hogy a munkájukat még hatékonyabban végezhessék. A civil
szervezetek elleni támadássorozat valójában a magyar társadalom
elleni támadás, ezért mindannyiunk kötelessége, hogy a
leghatározottabban
tiltakozzunk ellene.”

index.hu

Az
Amnesty International új globális kampánya a bátrakért

Az
aktivistákkal szembeni minden korábbit felülmúló veszélyek
miatt az Amnesty International ma útjára indítja Bátorság
elnevezésű globális kampányát,
amelynek célja, hogy az országok elismerjék azoknak a legitim
munkáját, akik kiállnak az emberi méltóság és az egyenlő
jogok mellet, és garantálják a szabadságukat és a védelmüket.

Az
Amnesty International azt kéri, hogy az országok tartsák be azokat
a kötelezettségeiket, amelyeket az emberi jogvédőkről szóló
1998-as ENSZ közgyűlési határozatban vállaltak. A határozat
felszólítja az államokat, hogy ismerjék el a jogvédők
kulcsszerepét a jogvédelem területén, és biztosítsák a
hatékony védelmüket.

A
kampány során bemutatunk olyan egyéni eseteket, akik közvetlen
veszélyben vannak a jogvédő munkájuk miatt, és kampányolni
fogunk a kormányoknál és döntéshozóknál azért, hogy erősítsék
meg a jelenlegi jogi szabályozásaikat. Az Amnesty International
tovább folytatja az aktivisták elleni támadások kivizsgálását,
és együtt fogunk dolgozni a helyi közösségekkel és civilekkel,
hogy közösen minél több embert mozgósítsunk az ügy érdekében.

Frederick
Douglasstól kezdve, Emily Pankhurston, Rosa Parkson, Bhímráo
Rámdzsí Ámbédkaron keresztül Nelson Mandeláig a történelem
tele van olyan hétköznapi emberek történeteivel, akik
elutasították a status quot, és kiálltak az igazság mellett.”
– mondta Salil Shetty.

A
bátorság ma is él. Elég az olyan emberekre gondolni mint Malála
Júszafzai vagy Chelsea Manning, ma is nagyon sok olyan ember van,
akik óriási kockázatokat vállalnak mindannyiunkért.”

A
bátorságuk nélkül a világ kevésbé lenne tisztességes,
igazságos és egyenlő. Ezért kérünk ma mindenkit – nemcsak a
világ vezetőit – hogy álljanak ki a jogvédőkért és védjék
meg a bátrakat.”

További részletek a kampányról:

BÁTORSÁG – KAMPÁNY A CIVIL HŐSÖKÉRT

index.hu