Az orosz bíróság megszüntette az eljárást a Free Media ellen

„Ez
az első eset, hogy egy sajtóterméket vettek célba az orosz hatóságok a „nemkívánatos
szervezetekről” szóló törvény alapján, azért, mert egy villanásnyira időre
láthatóvá tették az egyik önkényesen betiltott szervezet logóját. A bíróság formai okokra hivatkozva (elévülés) megszüntette az eljárást, de önmagában a
tény, hogy a Free Media ellen egyáltalán eljárást indítottak jelzi, mennyire
szabad ma a sajtó Oroszországban. Ennek az ügynek soha nem is szabadott volna
eljutni a bíróságig. A hatósági elnyomás az abszurditás új szintjére lépett az
országban, ahol manapság már kiejteni sem szabad az olyan szervezetek nevét mit
az Otkrytaya Rossiya (Open Russia).” – mondta Marie Struthers, az Amnesty
International regionális igazgatóhelyettese.

„Felszólítjuk
az orosz hatóságokat, hogy fejezzék végre be a véleménynyilvánítás, egyesülés
és a sajtó szabadsága elleni támadásokat, vessenek véget a jogvédők,
aktivisták és a kormány kritikusai üldözésének.”

Háttér

A
krasznodari bíróság ma elutasította az ügyészség keresetét, hogy szabjon ki
büntetést a Free Media és annak főszerkesztője, Vladiszlav Janyuskin ellen a
szabálysértési törvény 20.33 szakasza („nemkívánatos szervezet cselekményének
végrehajtása”) alapján. Azért indult ellenük eljárás, mert egy általuk
készített online videóban rövid időre láthatóvá vált az orosz hatóságok által a
„nemkívánatos szervezetekről szóló törvény” alapján 2017 áprilisában önkényesen
betiltott szervezet, az Otkrytaya Rossiya (Open Russia) logója.

A törvény 2017 májusi hatályba lépése óta, 15 külföldi
szervezet került feketelistára. Kettőt közülük, az egyesült királyságbeli Open
Russiát és az Open Russia Civic Movementet arra használják, hogy az azonos nevű
orosz mozgalom tagjait üldözzék.

Téma