Az Emberi Jogi Biztos sincs elragadtatva a bíróságokat érintő legújabb tervektől

Ma jelent meg Dunja Mijatovic, az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosának véleménye a kormány által november 12-én beterjesztett, a bíróságokat érintő törvénymódosításairól. A Biztos komoly kritikákat fogalmazott meg a 200 oldalas salátatörvényben eldugott javaslatok kapcsán.

A biztos nehezményezi, hogy konzultáció nélkül nyújtották be a javaslatcsomagot az Országgyűlésnek (megsértve ezzel a jogalkotási törvényt), és – összhangban az Amnesty Magyarország elemzésével – aggodalmát fejezte ki, hogy jelenlegi formájában a módosítások gyengíthetik a bíróságok függetlenségét és az emberek tisztességes eljáráshoz való jogát.

A biztos problémaként veti fel, hogy a közhatalmat gyakorló szervezetek a törvény elfogadása után a nekik nem tetsző bírósági ítéleteket megtámadhatják az Alkotmánybíróságon, ez pedig sértheti a korábbi perben velük szemben álló egyéni tisztességes eljáráshoz való jogát. Szintén kritikával illeti, hogy pályáztatás és a kinevezési feltételek vizsgálata nélkül lehetne volt alkotmánybírákat a Kúriára kinevezni, illetve, hogy csorbulna a bírók mérlegelési jogköre.

A biztos felszólítja az Országgyűlést, hogy alaposan vizsgálja meg, milyen hatása lenne a törvénymódosításoknak, és kezdjen érdemi egyeztetésekbe a bírói karral, szakértőkkel és civil szervezetekkel annak érdekében, hogy úgy változzanak meg a módosítások, hogy többé azok ne jelentsenek veszélyt a bíróságok függetlenségére és a tisztességes eljáráshoz való jogra. Dunja Mijatovic újra megismétli azt a javaslatát is, hogy erősíti kell a bírói önkormányzatiság szervezetének, az Országos Bírói Tanácsnak a helyzetét.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.