Amnesty International nyílt levél

Kedves
Masha és Nadia,

Tárgyalásotok
egy éves évfordulójának közeledtével arról szeretnénk
biztosítani benneteket, hogy az emberek világszerte még mindig
gondolnak Rátok és azért fognak össze, hogy kiszabadulhassatok.
Bár tudjuk, hogy Ti voltatok a leghíresebbek és ezáltal a
legfeltűnőbbek a tiltakozók között, tisztában vagyunk azzal,
hogy számos más fiatal is megszenvedett a tiltakozásuk miatt,-
értük szintén nagyon aggódunk. Azonban Ti a bebörtönzéseteken
keresztül sok szempontból őket is képviselitek.

Sok
művész fejezte ki aggodalmát, mikor először emeltek vádat
ellenetek, mi pedig abban reménykedtünk, hogy a hatóságok a
veletek szembeni magatartásukban némi megértést, mértékletességet
fognak mutatni, sőt azt reméltük, hogy megcsillantják a
csodálatos orosz humort is, azonban ezek közül egyikre sem került
sor.

A
megdöbbentően igazságtalan tárgyalásotok és bebörtönzésetek
története messzire elért. Főként előadótársaitokra,
művésztársaitokra voltak nagy hatással az események, de a világ
összes nemzete ismeri a megpróbáltatásaitokat, szülők akik
átérzik a fájdalmatokat, hogy nem lehettek a gyermekeitekkel. Bár
megértjük a hatóságok szent helyen való tiltakozással
kapcsolatos felháborodását, mégis arra kérjük őket, hogy
vizsgálják felül a szigorú ítéleteket, hogy visszatérhessetek
a gyerekeitekhez, családjaitokhoz és az életetekhez.

A
tiltakozáshoz és szólásszabadsághoz való jog alapvető és
törvény által garantált jog minden demokráciában. Egy olyan
cselekedet miatt vádolnak benneteket, melyet „áldozat nélküli
bűncselekményként” írhatunk le, a mi véleményünk szerint
azonban egy igazságos társadalomban nem lehet szó
bűncselekményről, amennyiben a cselekménynek nincsenek pontosan
meghatározható „sértettjei”.

A
Ti erőtök, bátorságotok és rettenthetetlenségetek mindannyiunk
számára példát mutat.

Mögöttetek
állunk,

Bryan
Adams, Adele, Alt-J, Laurie Anderson, Animal Collective, Anti-Flag,
Arcade Fire, Arch Enemy, Archive, Joan Armatrading, Joan Baez,
Beardyman, Jeff Beck, Yasiin Bey, björk, Rubén Blades, Billy Bragg,
Jackson Browne, Peter Buck, Tracy Chapman, Chase & Status, Neneh
Cherry, The Clash, Coldplay, Lily Rose Cooper, Dido, Django Django,
Melissa Etheridge, Siobhan Fahey, Paloma Faith, First Aid Kit, Franz
Ferdinand, Foster the People, fun., Peter Gabriel, Sir Bob Geldof,
Kim Gordon, Debbie Harry, PJ Harvey, Don Henley, The Hidden Cameras,
Niall Horan, Billy Joel, Sir Elton John, Ke$ha, Angelique Kidjo, The
Knife, Mark Knopfler, Tom Lehrer, Sean Lennon, Annie Lennox, Lykke
Li, Sir Paul McCartney, Romy Madley-Croft, Madonna, Zayn Malik,
Stephen Malkmus, Marina & the Diamonds, Johnny Marr, Massive
Attack, Mike Mills, Moby, Thurston Moore, Tom Morello, Alanis
Morissette, James Morrison, Graham Nash, Kate Nash, Youssou N’Dour,
Karen O, Yoko Ono, Clock Opera, Ozzy Osbourne, Liam Payne, Peaches,
Joe Perry, Phoenix, Portishead, Portugal. The Man, Rain Phoenix, Cat
Power, Radiohead, Bonnie Raitt, Rise Against, Patti Scialfa, Scissor
Sisters, Paul Simon, Sleigh Bells, Patti Smith, Esperanza Spalding,
Bruce Springsteen, Dave Stewart, Sting, Michael Stipe, Harry Styles,
Neil Tennant, Louis Tomlinson, Pete Townshend, K T Tunstall, U2,
Eddie Vedder.

Írd
alá Te is a petíciót!

2012
februárjában a Pussy Riot csak néhány másodpercet adott elő egy
az orosz hatóságokat kritizáló tiltakozó dalból Moszkva fő
ortodox székesegyházában. Két nőt- Nadezha „Nadya”
Tolokomnikovát és Maria „Masha” Alekhinát- huliganizmus miatt
elítéltek és jelenleg is hírhedten brutális
büntetésvégrehajtási-intézetekben töltik szabadságvesztés
büntetésüket.

Sajnálatos
módon –bár mindkettejüknek kisgyerekeik vannak – sem Masha sem
Nadia büntetését nem halasztották el a bíróságok, addig míg
gyerekeik be nem töltik a 14. életévüket. Egyikőjük sem kapott
feltételes szabadságvesztést, mindketten fellebbeznek az ítéletek
ellen.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország