A török hadsereg észak-kelet szíriai katonai offenzívája katasztrófával fenyeget, és még jobban destabilizálhatja a régiót – figyelmeztet az Amnesty International.
“A támadások korlátozzák a segélyszállítmányokhoz való hozzáférést, és a már így is nagyon nehéz helyzetben lévő civil lakosságot teljesen kilátástalan helyzetbe hozzák.” – mondta Marie Struthers, az Amnesty International európai igazgatója.
“Létfontosságú, hogy a török hadsereg betartsa a nemzetközi jog előírásait, és minimálisra csökkentse a hadműveletek civil lakosságra gyakorolt hatásait. Törökországnak biztosítania kell, hogy a menekülő emberek biztonságos helyekre juthassanak, ideértve azt is, ha Törökországban keresnek menedéket.”
“A szárazföldi és légi hadműveletek mellett a török hatóságok durva támadásokat hajtanak végre a katonai offenzívát kritizálókkal szemben is. A terrorizmus-ellenes törvényekre hivatkozva nyomozásokat indítanak, cenzúrázzák és őrizetbe veszik azokat az újságírókat, akik ellenzik a katonai műveleteket.”
“Elfogadhatatlan az offenzívát kritizáló újságírók és a közösségi médiában megszólalók elleni minden fellépés és megtorlás. A török kormány módszerei ellentétesek a nemzetközi joggal, és még ezek a durva támadások sem lesznek képes elfedni a katonai offenzíva brutalitását.”
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
- Közösen a nemek közötti bérszakadék felszámolásáértA Fővárosi Polgármesteri Hivatal és az Amnesty International Magyarország sajtóközleménye Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala is csatlakozott az Amnesty Magyarország kezdeményezéséhez, és vállalta,… További információ: Közösen a nemek közötti bérszakadék felszámolásáért
- Assessment of Hungary’s progress in meeting the conditions for blocked EU fundingWe are nearing the EU review of Hungary’s progress in meeting the conditions for EU funding. Together with our civil society partners,… További információ: Assessment of Hungary’s progress in meeting the conditions for blocked EU funding
- Ez volt a Resist Lab 2025 konferenciánkTóth-Gyóllai Orsolya és Farkas Bálint (Civilizáció Koalíció) írása – hangzott el a Három Hollóban, ahol november 4-5-én tartotta a Resist Lab elnevezésű… További információ: Ez volt a Resist Lab 2025 konferenciánk
- Izrael gázai népirtása a fegyverszünet ellenére is folytatódikTöbb mint egy hónap telt el a fegyverszünet kihirdetése és az összes még életben lévő izraeli túsz szabadon bocsátása óta. Új kutatásunk… További információ: Izrael gázai népirtása a fegyverszünet ellenére is folytatódik
- Nem beszélhetett az emberek előtt, csak azért, mert melegLéderer András a strasbourgi bírósághoz fordult, mert nem engedélyezték neki a magánszemélyként bejelentett emberi jogi tüntetését. Civil szervezetek kiállnak a Magyar Helsinki… További információ: Nem beszélhetett az emberek előtt, csak azért, mert meleg