A török bíróság szabadon engedte a jogvédőket, köztük az Amnesty igazgatóját

Az isztambuli bíróság ma óvadék ellenében szabadon engedte a bebörtönzött jogvédőket, de az eljárásnak még nincs vége.

Ma
végre ünnepelünk: barátaink és kollégáink végre hazatérhetnek
a szeretteikhez, és közel négy hónap után ismét a saját
ágyukban alhatnak.” – mondta Salil Shetty, az Amnesty
International főtitkára.

De
az örömünk nem felhőtlen: Taner Kilic, az Amnesty törökországi
elnöke őrizetben marad, ellene holnap kezdődik egy másik
eljárás.”

Ez
a politikai leszámolás egy kísérlet volt arra, hogy
elhallgattassák a kritikus hangokat Törökországban, de csak azt
érte
el, hogy az emberi jogokra és azokra irányította
a figyelmet, akik a védelmüknek szentelték
az életüket.”

Ma
este ünneplünk,
de holnap tolvább folytatjuk a küzdelmet, hogy Tanert, Idilt és a
többieket felmentsék a nevetséges vádak alól. Nem nyugszunk,
amíg a vádakat nem ejtik, és mindannyian nem lesznek szabadok.”

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország