A mesék közelebb hoznak minket egymáshoz

A digitális távoktatás ideje alatt az Amnesty Magyarország emberi jogi oktatási programja arra fókuszál, hogy olyan anyagokat és eszközöket fejlesszen diákoknak, szülőknek és tanároknak, amelyek otthon is könnyen használhatóak, segítségükkel pedig még többekhez juthatnak el az emberi jogok és oktatási programunk módszertana.

Szombatonként jelentkező Mesés Emberi Jogaid című sorozatunkban ismert színészek segítségével dolgozunk fel olyan történeteket és meséket, amelyeken keresztül könnyebben megérthetővé válnak komplex emberi jogi helyzetek, miközben az empátia és a kreativitás is fejlődik a fiatalokban. 

„Az empátia készsége segít, hogy elfogadóbbak legyünk a számunkra ismeretlen helyzetekkel szemben, és nyitottabbá váljunk más nézőpontok befogadására vagy éppen arra, hogy felülvizsgáljuk a saját előítéleteinket. Mindezen tulajdonságok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy érzékenyebbek legyünk társadalmi kérdésekre, és fel is lépjünk saját és mások érdekében.” – mondta Karácson Zita, az Amnesty International Magyarország ifjúsági és oktatási koordinátora. 

„A Mesés Emberi Jogaid sorozatunk arra a gondolatra épül, hogy a mesék, történetek és más irodalmi alkotások gyakran távoli, ismeretlen világokba kalauzolnak bennünket, és rajtuk keresztül fejlődik a beleérző képességünk, kreativitásunk és fantáziánk. Ezért használjuk mi is gyakran a történetmesélés technikáját a foglalkozásainkon.” 

Emberi jogi oktatási módszertanunkhoz hűen a sorozatunkban is nagy hangsúlyt fektetünk a hallottak feldolgozására. A videókat igyekeztünk interaktívvá tenni, a bennük elhangzó kérdések is a témában való elmélyedést szolgálják, valamint a felvételek megosztását követően is közzéteszünk néhány olyan kérdést vagy állítást, amelyek további beszélgetéseket indíthatnak el. A Mesés Emberi Jogaid sorozatunkat nagyon ajánljuk osztályok, tanulócsoportok és családok számára is. 

Új epizóddal legközelebb április 25-én, szombat este 7 órakor jelentkezünk, amelyben Nagy Zsolt felolvasásában ismerhetjük meg a Barna Hajnal történetét. Franck Pavloff könyvének szereplői tétlenül figyelik egy fiktív politikai rendszer kialakulását. A történet elgondolkodtat minket azon, hogy mit is jelent számunkra demokráciában élni.

Korábban már együtt hallgathattuk az Ellenségről szóló mesét Pokorny Lia tolmácsolásában, amelyben egy képzeletbeli háborúban két katona egymással és saját magával vívott küzdelmébe nyerhetünk bepillantást. Történetükből sokat tanulhatunk a megértésről és elfogadásról, mindezt a legkisebbek számára is könnyen érthető módon. 

A második epizódban Sütő András A fiú és a kémről mesélt nekünk, amely az 5-9 éves korosztály számára könnyen befogadható módon mutatja be azt, hogy milyen hatással lehet az előítélet szülte félelem a közösség életére, és mit lehet tenni ez ellen. 

Annak érdekében, hogy az elkészült kisfilmeket akár a járvány után a tantermekben is lehessen használni, segédanyagok kifejlesztésén dolgozunk, amelyek játékokkal és más feladatokkal segítik majd a témák alaposabb körüljárását. 

A mesék az Amnesty Magyarország és az Emberi Jogi Oktatási Program Facebook oldalán láthatóak. 

A könyveket, és azok grafikáit partnerünk a Csimota Kiadó tette elérhetővé. Felajánlásuknak köszönhetően az emberi jogi témájú könyvek vásárlói 15%-kal oktatási programunkat támogatják.

További részletek az oktatási programunkról