A menekültek káosszal és mostoha körülményekkel találják szemben magukat a szerb-magyar határon

Az Amnesty International szerint Magyarországnak mielőbb emberibb körülményeket kell teremtenie a szerb határon átkelő menekülteknek és migránsoknak, valamint biztosítania kell utaztatásukat és világossá tennie számukra, hová is küldené őket. Mivel még több ember érkezésére kell számítanunk, a helyzet tovább romolhat.

„Bár
Európa az Ausztriába és Németországba érkezők boldogságát ünnepli, a
Magyarországra belépő menekültek elé jelenleg nagyon más kép tárul:
rohamrendőrök és a hideg, kemény földön való alvás vár rájuk.” – mondta Barbora Cernusakova, az Amnesty International Magyarország-kutatója. „Bár
Európa csúnyán belebukott a probléma megoldásába, Magyarországnak akkor
is kötelessége a
megfelelő körülmények biztosítása az érkezők számára. Ellenséges
hozzáállásával nem tudja határain kívül tartani az embereket, egyszerűen
csak meghosszabbítja és megnehezíti megpróbáltatásaikat.”

Minden
nap sok ember érkezik, szeptember 5-én, szombaton például körülbelül
kétezer, főként szír és afgán férfi, nő és gyerek kelt át Röszkénél a
magyar-szerb határon, és még további érkezőkre számítanak. Az Amnesty
International tanúja volt annak, hogy körülbelül ötszáz embernek, köztük
sok gyereknek kellett zord
körülmények között átvészelnie a hideg és nyirkos éjszakát a határnál
felállított gyűjtőponton, ahol sem ételt, sem menedéket nem
biztosítottak nekik.

A
magyar rendőrség elmondta az Amnesty Internationalnek, hogy a röszkei
fogadóközpont megtelt és nem tudják, hogy mikor érkeznek buszok a
menekültek elszállítására, ha egyáltalán érkeznek. A menekültek a
fogadóközponton kívül gyülekeztek.

Tegnap
zárult sürgősségi kutatásunk. Barbora Cernusakova, az Amnesty
International Magyarország-kutatója múlt hét közepe óta az Amnesty
International Magyarország igazgatójával és kampánykoordinátorával
együtt vizsgálta a hazánkban kialakult helyzetet.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.