A világ legnagyobb emberi jogi eseménye az ártatlanul bebörtönzött, üldözött és elnyomott emberek érdekében.
Minden évben az Emberi
Jogok Világnapja (december 10.) környékén emberek a világ minden
tájáról levelek és üzenetek százezreit küldik olyanoknak,
akiket nem ismernek és akikkel soha nem találkoztak. A Levélíró
Maraton a 13 éves története alatt a világ legnagyobb emberi jogi
eseményévé nőtte ki magát, amelynek keretében együtt érző
emberek 2014-ben 200 országból és területről 3,245,565 levelet,
email-t, SMS-t, fax és Twitter üzenetet küldtek különféle
jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék támogatásukat és
szolidaritásukat, valamint a hatóságoknak írtak, felszólítva
őket, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött foglyokat
vagy vizsgálják ki a jogsértéseket, és vonják felelősségre az
elkövetőket.
A siker szinte azonnal látható. Már az esemény ideje alatt emberek szabadulnak ki a börtönből,
hatóságok tesznek eleget a követeléseinknek, jogsértő
törvényeket semmisítenek meg vagy módosítanak. Nem mindig
sikerül azonban rögtön elérni a célunkat. De egy valami biztos:
a levelek hatalmas erőt adnak az igazságtalanságok áldozatainak
és szeretteiknek. Számukra sokszor ezek az üzenetek jelentik a
reményt.
Az idei Levélíró Maraton december 4-én kezdődik és 17-én ér véget.
Segíts idén is, szervezz saját eseményt, hogy a 10 történet jó véget érjen.
Idén ők számítanak a segítségedre:
Waleed Abu al-Khair, Szaúd-Arábia
Évekig
tartó zaklatások, letartóztatások, fenyegetések és bírósági
eljárások után az ügyvéd Waleed Abu al-Khairt 15 év börtönre
ítélték 2014 júliusában. Waleed bűne, hogy szembeszállt a
Szaúd-Arábiában mindennapos emberi jogsértésekkel. Az ügyvéd
sok békés aktivistát képviselt a bíróságon, köztük sógorát,
a 10 évre és 1000 korbácsütésre ítélt bloggert, Raif
Badawit.
Yecenia
Armentát 2012 júliusában egy rendőrségi fogdába vitték, ahol
brutálisan megkínozták, hogy beismerje férje megölését.
Mielőtt megtört volna, órákig verték, megerőszakolták és
azzal fenyegették, hogy megölik a gyerekeit. A kínzást bizonyító
független orvosszakértői vélemény ellenére a „vallomását“
felhasználták, hogy vádat emeljenek ellene. Más bizonyíték nem
volt.
A
lányok többségét 11-12 éves kora körül adják férjhez, így a
szülők nyerészkednek az értük kapott javakból. Azok a lányok,
akiket családjuk házasságra kényszerít, általában nem járnak
iskolába, és alig vagy egyáltalán nincs
részük oktatásban.
Albert Woodfox, Egyesült Államok
Albert
Woodfox 43 éve ül börtönben, ebből 40 éve magánzárkában egy
olyan bűncselekményért, amelyet az állítása szerint nem
követett el. Az évtizedek óta tartó elszigeteltség és
nélkülözés súlyos károkat okozott az egészségi állapotában.
Nem volt tárgyi bizonyíték, ami alátámasztotta volna bűnösségét,
az ítéletet pedig azóta már háromszor hatályon kívül
helyezték. A louisianai hatóságok ennek ellenére mindent
megtesznek, hogy megakadályozzák a szabadulását.
Saman
Naseemot, az iráni kurd kisebbség tagját egy lövöldözés után
fogták el Északnyugat-Iránban. A tűzharcban meghalt a Forradalmi
Gárda egyik tagja (kormányközeli katona). Saman szerint bekötötték
a szemét, majd fejjel lefelé lógatva addig kínozták, amíg
beismerte a bűncselekményt, amit nem követett el. Ekkor még
csak 17 éves volt. A bírósági eljárás is teljesen
tisztességtelen volt. Felhasználták ellene a kínzással kicsikart
vallomását, és nem vizsgálták ki az ezzel kapcsolatban
benyújtott panaszait. Arra kényszerítették, hogy az állami
tévében ismerje be bűneit. Samant 2013 áprilisában halálra
ítélték „Isten elleni gyűlölködésért“ és „a társadalmi
rendet felbolygató korrupcióért“. De van remény. A
nemzetközi kampányunk elérte, hogy ügyét újratárgyalják, most
pedig folytatjuk, hogy ügyét tisztességesen bírálják el.
Teodora del Carmen Vásquez, El Salvador
Teodora
2007-ben súlyos fájdalmak után halva szülte meg gyermekét a
munkahelyén. A rendőrség letartóztatta miközben még a
vértócsában feküdt. Később 30 évet kapott emberölésért.
Bűnösnek találták magzatelhajtásban, ahelyett, hogy a
halvaszülés áldozataként kezelték volna. Mint minden hasonló
helyzetben lévő nőt, őt is bűnösnek találták, és mivel
szegény családból származik, nem tudott megfelelő ügyvédet
fogadni. Egyetlen esélye, hogy fellebbez az ítélet ellen, és
szabadon engedik.
Muhammad Bekzhanov, Üzbegisztán
1999-ben
az üzbég biztonsági erők megkínozták az újságíró Muhammad
Bekzhanovot. Gumibottal verték, valamint fullasztásos vallatással
és áramütéssel kínozták. Így próbálták rákényszeríteni,
hogy beismerő vallomást tegyen „államellenes”
bűncselekményekben való részvételéről. Később a bíróságon
felhasználták ellene ezt a „vallomást” és 15 év börtönre
ítélték. 2012 februárjában esedékes lett volna a szabadulása,
azonban büntetését további 4 év 8 hónappal meghosszabbították
a börtönszabályzat megsértése miatt.
Rania
Alabbasit, férjét Abdulrahman Yasint és hat, 3 és 15 év közötti
gyermeküket 2013 márciusában tartóztatták le a szír hatóságok.
Azóta sem tudjuk, hol vannak. A szír katonai hírszerzés tisztjei
március 9-én látogattak el Rania Alabbasi Damaszkusz elővárosában,
Mashroua Dummarban található házába, ahol – anélkül, hogy
megmondták volna az okát – őrizetbe vették a férjét,
Abdulrahman Yasint. Másnap visszatértek és lefoglalták a
vagyontárgyaikat, dokumentumaikat és a családi autójukat. Két
nappal később már Raniáért és a gyerekeiért mentek. Azóta
egyikükről sem hallott senki. A rokonok próbáltak valamit
megtudni a sorsukról, de a szír hatóságok semmilyen információval
nem szolgáltak arról, hogy mi történt velük, hol vannak vagy
miért tartóztatták le őket.
2014
augusztusában Costast és partnerét – aki menekült Görögországban
– egy homofób és rasszista támadás során brutálisan megverték
Athénban. Három helyen eltört a lába miután folyamatosan ütötték
és rugdosták. Egy év elteltével sem sikerült a hatóságoknak
senkit az elkövetők közül azonosítani vagy felelősségre vonni.
A
politikai karikaturista Zulkiflee Anwar Ulhaque vagy ismertebb nevén
Zunar hosszú börtönbüntetésre számíthat néhány február 10-i
Twitter üzenete miatt. A posztokban a maláj igazságszolgáltatási
rendszert kritizálta miután az ellenzéki vezetőt Anwar Ibrahimot
szodómia vádjával bebörtönözték. Zunar kilenc váddal néz
szembe a még gyarmati időkből származó zendülés elleni törvény
alapján, amelyet arra használnak, hogy a nemzetbiztonság és a
faji illetve vallási békesség nevében leszámoljanak azokkal,
akik élnek a véleménynyilvánításhoz való jogukkal.