A Föld egyik legszegényebb országa és a szomszédos etnikai tisztogatás – hogyan tud Banglades megbirkózni 600 000 rohingya menekülttel?

Lehet, hogy a közvetlen veszély elmúlt, de a megpróbáltatásaik folytatódnak. Az elmúlt két hónap során több mint 600 ezer rohingya menekült lépte át Mianmar határát, hogy menedéket keressen a szomszédos Banglasben. A ruandai népirtás óta nem láttunk ilyen gyorsan eszkalálódó humanitárius válságot. Ha a mostani menekültekhez hozzászámítjuk a korábbi erőszakhullám elől ide menekülőket, akkor összesen több mint 1 millió rohingya menekült van Bangladesben.

Kezdetben
nem is volt semmi baj a menekültek befogadásával. A bangladesiek
nagy többsége szolidáris a kínzás, szexuális erőszak,
gyilkosság és gyújtogatás elől menekülő emberekkel. A
bangladesi kormány, amely elég ambivalens érzéseket
táplál
a rohingyákkal szemben,
menedéket nyújtott számukra. Sheikh Hasina miniszterelnök a múlt
hónapban több menekülttábort meglátogatott, és megerősítette,
ha Banglades ételt tud adni 160 millió embernek, akkor a több
százezer rohingya menekült sem jelenthet gondot. Több
kép készült róla
a
Cox’s
Bazarban, ahogy
menekült gyerekeket vigasztal, a transzparenseken pedig „Az
emberiesség anyja” felirat volt olvasható.

Az
elmúlt hetekben azonban azonban egyre inkább az idegesség veszi át
az irányítást. A hatóságok tudják, hogy a humanitárius
válságra adott válaszuk erősítette az ország nemzetközi
hírnevét, de egyre jobban aggódnak, hogy a népes és szegény
országuk hogyan tud megbirkózni a kihívásokkal. Jövőre
választásokat tartanak, a kormány pedig aggódik, hogy a vallásos
jobboldal hogyan fogja kihasználni a válságot saját politikai
céljai érdekében, ezért egyre gyakrabban hallani, hogy a kormány
tagjai elégedetlenkednek a nyomás miatt. Semmi jele, hogy a
menekültek a közeljövőben hazatérhetnének, és nincs arra sem
terv, hogy hosszútávon hogyan lehetne a szükségleteiket
biztosítani.

A
mianmari tábornokok szempontjából sikeres volt a hadjárat, hiszen
elüldözték a rohingyákat. Az állampolgárságuktól és
jogaiktól megfosztott kisebbség régóta néz szembe elnyomással
Mianmarban. Az elmúlt hónapok szívbemarkoló beszámolói
egybecsengenek a hetvenes évek végi jelentésekkel, akkor 200 ezer
rohingyát üldöztek el erőszakkal az otthonából.

Akkoriban
sok bangladesi érzett együtt a rohingya menekültekkel. 1971
emlékei, amikor a pakisztáni hadsereg jogsértő katonai akciói
miatt több millió ember menekült Indiába, még frissek voltak. De
ez nem akadályozta meg a kormányt abban, hogy megpróbálják az
embereket visszaküldeni. „Nem fogunk olyan kényelmet nyújtani a
menekülteknek, hogy ne akarjanak visszamenni.” – mondta egy
miniszter akkor. Hat hónap alatt 10 000 menekült halt éhen a
táborokban.

Most
is úgy tűnik, hogy a bangladesi kormány minél előbb szeretné,
ha a rohingyák hazamennének. Megtagadták tőlük menekült
státuszt, így az emberek nemzetközi védelem nélkül élnek most
a határ másik oldalán. A döntés talán nem tűnik fontosnak,
pedig nagyon is komoly következményei vannak, mivel meggátolja,
hogy a nemzetközi humanitárius és segélyszervezetek kellő
támogatást tudjanak gyűjteni a bajbajuttotaknak. Továbbá, bár
ez ellentétes a humanitárius közösség véleményével, a kormány
azon dolgozik, hogy felépítse a világ legnagyobb menekülttáborát.

A
Kutupalong menekülttábort, ahova a kilencvenes évek elején
menekült rohingyákat helyezték, most minden irányban bővítik. A
közel 3000
hektárnyi erdős területen elnyúló tábor több mint 1 millió
ember otthona lesz. A
terv az, hogy a korábban érkezett, ideiglenes kunyhókban élő
menekülteket is rávegyék, hogy erre a területre költözzenek. A
területre nem vezet közvetlenül út: a segélyeket
kézben kell odavinni.

Az
időjárás egyre durvább. A brutális hőséget a monszun és komoly
széllökések szakítják meg. A közelgő ciklon szezon miatt a
segélyszervezetek
munkatársainak szívét rettegés tölti meg. Egy lángra kapó sátor
vagy egy fertőzés az egész táboron képes végigsöpörni, és
nagyon
nehéz
lesz megállítani. Az Orvosok Határok Nélkül szerint az
egészségügyi helyzet egy „időzített bomba”. A kormány
komolyan foglalkozik azzal a hajmeresztő ötlettel, hogy a
menekülteket parthoz
közeli
lakatlan és lakhatatlan
szigetekre száműzzék, hogy minél kevésbé legyenek szem előtt.
Eközben bűnözők, emberkereskedők, fegyveres csoportok és mások
keresik, hogyan
használhatják
ki a menekülteket.

Minden
menekült, akivel beszéltem, azt mondta, haza akar menni, de csak
akkor, ha „shanti” vagyis béke lesz. Nem lesz elég, ha csak az
erőszak marad abba. A kegyetlen, jogfosztó diszkriminációnak
és szegregációnak
is egyszer és mindenkor véget kell vetni. A rohingyákat nem lehet
visszaküldeni egy olyan helyre, ahol nem akarják őket, és ahol
bármikor újabb erőszak áldozatai lehetnek.

A
helyzet megoldásának érdekében először is a mianmari hadsereget
kell felelősségre vonni, a bangladesi kormánynak pedig segítséget
kell nyújtani. Ha nincs egy hosszú távú nemzetközi válasz,
akkor a válság nem fog egyhamar megoldódni, sőt akár rosszabb is
lehet. A rohingya válság egy teszt – most bebizonyíthatja a
nemzetközi közösség, hogy a „soha többé” szlogen jelent is
valamit.

Téma