A Pécs Pride szervezője a strasbourgi bírósághoz fordult

Az állam megsértette a Pécs Pride szervezőjének békés gyülekezéshez való jogát, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ennek a megállapításáért fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához az önkényesen büntetőeljárás alá vont Buzás-Hábel Géza pedagógus hazai civil jogvédő szervezetek segítségével.

Buzás-Hábel Géza kiemelkedő személyes bátorságról és elvhűségről tett tanúbizonyságot, amikor a hatósági tiltás ellenére tavaly ősszel megszervezte minden idők legnagyobb Pécs Pride felvonulását. A szabadság, méltóság és egyenlőség ünnepén ötezer ember vonult végig Pécsett békésen. Az Európai Unióban példátlan módon ezért vele szemben büntetőeljárást indított a hatalom. 

Jelenleg az önkényes eljárás ott tart, hogy tavaly a rendőrség vádemelési javaslattal küldte meg az ügy iratait az ügyészségnek. 

Az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért szerint ez az ügy valójában politikai indíttatású eljárás, amelynek célja, hogy elijesszen mindenkit a békés gyülekezéshez való jogának gyakorlásától, és attól, hogy kiálljon a számára fontos értékek mellett. A civil jogvédők ezért is képviselik a különféle jogi eljárásokban a meleg és roma aktivistát.

2025. április 15-én lépett hatályba az Alaptörvény és a gyülekezési törvény módosítása, amely gyakorlatilag megtiltja, hogy meleg, leszbikus, biszexuális, transz és queer emberek egyenlő jogaiért és emberi méltóságukért tüntetni lehessen Magyarországon. Mindezek az antidemokratikus változtatások a miniszterelnök politikai és büntetőjogi riogatásait kívánták érvényesíteni. Csakhogy a civil társadalom csattanós választ adott rájuk. Minden fenyegetőzés ellenére a Budapest Pride-on százezrek, míg a Pécs Pride-on ezrek tettet hitet a szexuális és nemi kisebbségek egyenlősége és a gyülekezés szabadsága mellett. 

A résztvevő tömegeket nem szankcionálták, a Pécs Pride szervezője, Buzás-Hábel Géza ellen azonban büntetőeljárást indítottak, és akár egy év szabadságvesztésre ítélhető azért, mert élére állt a szabadságmenetnek.

A pécsi tanár civil jogvédő szervezetek segítségével most nyújtotta be panaszát a strasbourgi bírósághoz. Ebben arra kéri az Emberi Jogok Európai Bíróságát, állapítsa meg, hogy a magyar állam megsértette a panaszos szervező  békés gyülekezéshez való jogát, valamint a megkülönböztetés tilalmát.

„A gyülekezés szabadsága a demokrácia egyik alapköve. Elfogadhatatlan, hogy egy közösség ne állhasson ki magáért, és hogy támogatóik ne adhassanak hangot véleményüknek. Magyarország 2025-ben kétszer is hangos és egyértelmű nemet mondott a kormány aljas, jogfosztó intézkedéseire. Buzás-Hábel Géza bátorsága és elvhűsége mindannyiunk számára követendő példa: Géza nem kis személyes kockázatot vállalva állt ki a demokrácia és a jogállamiság mellett. Bízunk benne, hogy a strasbourgi bíróság a lehető leghamarabb befogadja Géza panaszát és igazat ad neki” – kommentálta az ügyet Szekeres Zsolt, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, aki a strasbourgi bíróság előtt is képviseli a pécsi aktivistát.

Buzás-Hábel Géza, a Diverse Youth Network társalapítója és vezetője a strasbourgi bíróság mellett Alkotmánybírósághoz is fordult. Egyelőre az az eljárás sem ért még véget.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.