Ne adják ki a magyar hatóságok Jerzan Kadesovot Kazahsztánnak

Az Amnesty International Magyarország levélben fordult Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszterhez, amelyben arra kértük, hogy a magyar hatóságok ne adják ki a 2012 óta Magyarországon élő Jerzan Kadesovot Kazahsztánnak, mert félő, hogy a korábbi bankárt hazájában megkínozhatják, bántalmazhatják vagy akár halálra is ítélhetik. Kadesov kiadatása sértené Magyarország hazai és a nemzetközi jogi kötelezettségeit.

A TELJES LEVÉL

Ahogyan azt korábban több európai ország is megállapította a
Kadesovéhoz nagyon hasonló kiadatási ügyekben, a kiadatással
komoly veszélybe kerülhetnek a férfi emberi jogai. Az Amnesty
International információi alapján a kínzás és más kegyetlen,
embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés alkalmazása
továbbra is rendszeresen előfordul Kazahsztánban: 2016 januárja
és novembere között legalább 163 esetben dokumentáltak ilyen
jogsértést. Az ország tizenhét különösen súlyos bűncselekmény
esetében továbbra is alkalmazza a halálbüntetést: mióta
2003-ban Nazarbajev elnök moratóriumot hirdetett a kivégzésekre,
hat embert ítéltek halálra.

Komoly aggodalomra ad okot – figyelemmel az ügy politikai
hátterére –, hogy Jerzan Kadesov a kiadatása esetén kínzás
vagy más kegyetlen, embertelen bánásmód áldozatául esne, sőt
akár halálra is ítélhetik a férfit. A magyar Alaptörvény XIV.
cikkének második bekezdése alapján „senki nem utasítható ki
olyan államba, vagy nem adható ki olyan államnak, ahol az a
veszély fenyegeti, hogy halálra ítélik, kínozzák vagy más
embertelen bánásmódnak, büntetésnek vetik alá.”

A francia Államtanács
2016. december 9-én azt állapította meg, hogy Muhtar Abljazov,
Kadesov korábbi főnöke ellen politikai indíttatású
büntetőeljárás zajlik. A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről
szóló 1996. évi XXXVIII. törvény 5. § (1) bekezdésének b)
pontja szerint a jogsegély iránti megkeresés akkor teljesíthető,
ha a jogsegély nem politikai bűncselekményre, vagy azzal szorosan
összefüggő egyéb bűncselekményre és nem katonai
bűncselekményre vonatkozik. Véleményünk szerint a körülmények
és az a tény, hogy az Államtanács vizsgálata az eljárást
politikai indíttatásúnak minősítette valószínűsíti, hogy a
Kadesov elleni eljárás mögött is politikai motiváció húzódik.

Az Amnesty International Magyarország arra kéri az igazságügyi
minisztert, hogy az ügy politikai jellegére tekintettel, és
figyelembe véve, hogy a kiadatás esetén Jerzan Kadesovot milyen
veszélyek fenyegetik, Magyarország utasítva vissza a kiadatásra
irányuló megkeresést, és ne adja ki a férfit Kazahsztánnak.
Ellenkező esetben Magyarország megszegi a hazai és nemzetközi jog
szerinti kötelezettségeit, vagyis hogy senkit se tegyen ki kínzás,
embertelen bánásmód vagy büntetés veszélyének, amely súlyos
jogsértés és komoly presztízsveszteség lenne hazánknak.

Getty Images

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.