Elrendelték a nyomozást Jerryme Corre ügyében az Amnesty International kampányának köszönhetően

A petíció és tiltakozó levelek átadása utána Fülöp-szigeteki rendőrség azonnal elrendelte a brutálisan megkínzott Jerryme Corre ügyének kivizsgálását.

Március 27-én az Amnesty International Fülöp-szigeteki munkatársai elvitték a Levélíró Maraton során összegyűjtött tiltakozó aláírásokat a rendőrségnek, a találkozón pedig újra kérvényezték, hogy vizsgálják ki Jerryme Corre megkínzását. Közvetlenül a találkozó után a rendőrség arról tájékoztatta Jerryme-t és családját, hogy a belső ügyosztály nyomozást rendelt el – az Amnesty International kéréseivel összhangban – és egy meghallgatást is kitűztek.

Április 6-án, hétfőn az Amnesty International munkatársai is részt vettek a meghallgatáson Jerryme Corre-al és jogi képviselőivel együtt. Egyértelműen kiderült, hogy a belső ügyosztály a Levélíró Maraton során írt tiltakozó leveleknek köszönhetően döntött a nyomozás megindítása mellett.

Ez egy nagyon komoly előrelépés, de még csak a kezdet. Folyamatosan nyomon követjük az eljárást, és mindent megteszünk, hogy végre igazságot szolgáltassanak Jerryme-nek és családjának.

Jerryme Corre és a Levélíró Maraton során az ügyében írt levelek

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.