Felszólítjuk a magyar Országgyűlést, hogy ítélje el az iráni tüntetések vérbe fojtását!

Országszerte tüntetések robbantak ki egy fiatal nő, Mahsza Amini halála miatt Iránban.  

A 22 éves iráni-kurd Mahszát szeptember 13-án Teheránban tartóztatta le az úgynevezett “erkölcsrendészet”, mert szerintük nem viselte megfelelően a fejkendőjét. Mahszát a hatóságok egy furgonba kényszerítették, és annyira brutálisan bántalmazták, hogy előbb kómába esett, három nappal később pedig életét vesztette.  

Az iráni nők és lányok egy erőszakos, diszkriminatív törvény miatt kötelesek fejkendőt viselni: ha ezt a törvényt nem tartják be, elfoghatják, megkínozhatják és bántalmazhatják őket. Az, hogy Mahsza esetében a fejkendő nem megfelelő viselése a fiatal nő halálához vezetett, nemcsak Iránban, hanem világszerte óriási felháborodást váltott ki: tüntettek például Berlinben, Stuttgartban, Amszterdamban és Budapesten is.  

Iránban a hatóságok erőszakkal felelnek a demonstrációkra. Az Amnesty International kutatásai szerint a tüntetéseket sok esetben jogsértő eszközökkel próbálják meg feloszlatni: volt rá példa, hogy éles lőszerrel és fémgránátokkal lőttek a tüntetőkre, könnygázt és vízágyúkat vetettek be, többeket pedig gumibottal bántalmaztak.  

Az Amnesty International forrásai szerint legalább két ember részlegesen vagy teljesen elvesztette a látását, mert a rendőrök közelről madársöréttel (egyfajta sörétes lőszerrel) lőttek rájuk. A tüntetések véres elfojtása 23 gyermek életét is követelte – 20 fiú és három lány halt meg, mert a biztonsági erők lelőtték, vagy megverték őket.  

Az iráni hatóságok az elmúlt években több száz tüntetőt öltek meg, további ezreket pedig megkínoztak és bántalmaztak anélkül, hogy felelősséget kellett volna vállalniuk a tetteikért. A mostani tüntetéssorozatra adott brutális választ elfogadhatatlan, és azonnal fel kell vele hagyni.  

Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a magyar Országgyűlés is felszólaljon a vérontás ellen, szolidaritást vállaljon a tüntetőkkel és elítélje az Iránban szeptember közepe óta zajló emberi jogi tragédiát.  

Írd alá a petíciót, és szólítsd fel a magyar képviselőket, hogy nyilvánosan ítéljék el az iráni hatóságok elnyomását, és mutassák meg a hazai és nemzetközi nyilvánosságnak egyaránt, hogy nem hunynak szemet a külföldön történő emberi jogsértések felett!  


We call on the Hungarian Parliament to condemn the protest bloodshed in Iran! 

Following the death of a young woman called Zhina (Masha) Amini, protests have erupted all over Iran.  

On the 13th of September, the 22-year-old Iranian-Kurdish Mahsa Amini was arrested in Tehran by the so-called ‘morality police’ for not wearing her headscarf “properly”. According to eyewitnesses, Masha was forced into a police van and beaten so brutally that she fell into a coma and died in a hospital three days later.  

Iranian women and girls are obliged to comply with abusive, degrading, and discriminatory veiling laws: if they fail to do so, they can be subjected to arbitrary arrests, torture, and physical abuse. The fact that in Masha’s case noncompliance resulted in the death of the 22-year-old has sparked worldwide outrage: many protested for example in Berlin, Stuttgart, Amsterdam and also in Budapest in solidarity with the people of Iran.  

Local protestors in Iran have been met with a deadly crackdown. Amnesty International’s researches show that the Iranian authorities have repeatedly used unlawful force, including firing live ammunition and metal pellets at protesters at close range, misusing tear gas and water cannons, and beating demonstrators with batons.    

According to Amnesty International’s sources, at least two people have been partially or completely blinded as a result of police firing birdshot (a type of shotgun ammunition) at them at close range. The bloody crackdown on the protests also claimed the lives of 23 children – 20 boys and three girls died because they were shot or beaten by security forces.  

In recent years, the Iranian authorities have killed hundreds of protesters and tortured and abused thousands more without being held accountable for their actions. The brutal response to the current demonstrations is unacceptable and must immediately stop. 

That is why we believe it is important for the Hungarian Parliament to speak out against the bloodshed, to stand in solidarity with the protesters and to condemn the human rights tragedy that has been taking place in Iran since mid-September. 

Sign our petition and call on the Hungarian MPs to publicly condemn the repression by the Iranian authorities and show the Hungarian and international public that they will not turn a blind eye to human rights violations happening in another country.