Elítélte az EJEB Törökországot, a hatóságoknak azonnal szabadon kell engedniük a lelkiismereti fogoly Osman Kavalát

Elítélte az Emberi Jogok Európai Bizottsága (EJEB) Törökországot július 11-én, amiért a hatóságok nem hajtották végre azt a 2019-es ítéletet, amiben a Bíróság Osman Kavala török jogvédő azonnali szabad bocsátását rendelte el.  

Julia Hall, az Amnesty International európai irodájának kutatási igazgatóhelyettese az EJEB döntése kapcsán azt mondta, az ítélet szégyen Törökország számára, hiszen világossá teszi, hogy a kormány nem tartja be a nemzetközi jogi egyezményekkel összhangban lévő kötelezettségeit.  

“Kavala esete jól példázza az emberi jogok védelmének visszaszorítását, amely mindenkit érint. Ha Törökország továbbra is makacsul megtagadja Osman Kavala szabadon bocsátását, akkor az Európa Tanács egyik alapító tagjaként még inkább lealacsonyítja magát.” – tette hozzá Hall, aki szerint az Európa Tanács tagállamainak és az Európai Uniónak is nyomást kell helyeznie a török kormányra, hogy azonnal szabadon engedjék ne csak Osman Kavalát, de sok más, hasonló körülmények között igazságtalanul fogva tartott embert is.   

Az Osman Kavala és társai szabadságáért indított petíciónkat itt tudod aláírni:

Sürgős Akció

Engedjék szabadon Osman Kavalát és a bebörtönzött török jogvédőket!

cselekedj

2019-ben az EJEB megállapította, hogy a török kormány azzal a szándékkal tartóztatta le Osman Kavalát, hogy elhallgattassa őt, más aktivistákat és jogvédőket pedig elijesszen az övéhez hasonló munkától. A Bíróság szerint Kavalának ezzel sérült a szabadsághoz való joga, éppen ezért az azonnali szabadon bocsátására szólította fel a török hatóságokat. Törökország azonban nem tett eleget az ítéletnek: ahelyett, hogy szabadon engedték volna, Kavalát minden bizonyítékot nélkülöző koholt vádak alapján újabb büntetőeljárásnak vetették alá.   

2022 februárjában az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága, amelynek feladata, hogy az EJEB ítéleteinek végrehajtását ellenőrizze, a döntés betartásának elmulasztása miatt kötelezettségszegési eljárást indított Törökország ellen.  Ilyen korábban csak egyszer fordult elő egy azerbajdzsáni ügyben.  

Júniusban az Amnesty International lelkiismereti foglyoknak nyilvánította Osman Kavalát és hat vádlott-társát, miután a Gezi parki tüntetésekhez kapcsolódó perben 2022. április 25-én igazságtalanul elítélték őket.   

Osman Kavala életéről és a lelkiismereti fogoly státusz jelentőségéről ebben a blogbejegyzésben olvashatsz bővebben: