Projektmenedzser / Project manager

*** Scroll down for English *** 

Az Amnesty International Magyarország egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól. 

Az Amnesty International Magyarország a kutatás, az érdekérvényesítés, a mobilizáció, a kommunikáció, az adománygyűjtés és kampányok szervezése mellett az emberi jogi oktatási tevékenységén keresztül ér el rendszerszintű változást vagy nyújt egyéni, illetve csoportos védelmet az emberi jogok területén. 

 A projektmenedzser a szervezet LMBTQI és nemek közti egyenlőség témájú oktatási projektjeinek a koordinálásáért felel. Fő feladata az emberi jogi oktatási program projektjeinek összehangolása, kapcsolattartás a projekt(ek)hez kapcsolódó hazai és nemzetközi partnerekkel, valamint részvétel az emberi jogi oktatási programhoz kapcsolódó más projektek megtervezésében, lebonyolításában és értékelésében és a projektekhez kapcsolódó pályázati munkában. 

A munkakör betöltéséhez nem szükséges a magyar nyelv anyanyelvi szintű használata. 

Teljes állású projektmenedzsert keresünk. 

FŐBB FELADATAID LESZNEK: 

Emberi jogi oktatási projektek teljes körű koordinációja: 

  • A projektek különböző folyamatainak összefogása.  
  • A projektek haladásának biztosítása, támogatása, dokumentálása, adminisztrálása. 
  • Kapcsolattartás a donorokkal és a szervezet pénzügyi vezetőjével. 
  • Kapcsolattartás partnerekkel, a partnerek feladatainak koordinálása, ellenőrzése. 
  • Feladatok kiosztása és nyomon követése. 
  • Beszámolók és írásos anyagok elkészítése. 
  • A projektekhez szükséges találkozók megszervezése és lebonyolítása. 
  • A projekthez kapcsolódó rendezvények megszervezése és lebonyolítása. 
  • A projekthez tartozó adminisztráció elkészítése. 
  • A projektekhez kapcsolódó új pályázatok kidolgozásában és összeállításában való részvétel. 

TÉGED KERESÜNK, HA: 

  • Tapasztalt projektmenedzser vagy akár a civil, akár a versenyszférából. 
  • Releváns felsőfokú végzettséged van. 
  • Remek szervezőképességed van, átlátod a komplex folyamatokat, nem zavar, ha egyszerre több partnerrel és munkatárssal kell egyeztetned egy-egy munkafolyamatot, hatékonyan működsz együtt a feladatok megosztásában a projektpartnerekkel, de végre tudod hajtani és befejezni a munkát. 
  • Átlátod a feladataidat és tudsz köztük priorizálni 
  • Stratégiai célokban gondolkozol, és tudsz ezek mentén dolgozni 
  • Proaktív vagy, és tudsz egyedül, illetve csapatban is dolgozni. 
  • Kiválóan kommunikálsz írásban és szóban angolul, kommunikációd világos és egyértelmű,  
  • Képes vagy másokat motiválni a közös munkában. 
  • Könnyen teremtesz kapcsolatot, és fontos neked, hogy széles körű szakmai kapcsolati hálód legyen. 
  • Jól kezeled a kihívásokat, nem okoz gondot, ha szorosak a határidők és egyszerre több párhuzamos feladatot is el kell látnod. 
  • Precíz vagy és mindig betartod a határidőket. 

ELŐNYT JELENT, HA: 

  • Tudsz költségvetést tervezni, pénzügyi beszámolókat írni és más adminisztratív feladatokat elvégezni.  
  • Érdeklődsz az LMBTQI jogok védelme és a nemek közti egyenlőség iránt, ismered az Amnesty International munkáját 
  • Európai uniós pályázatok megvalósításában és azok beszámolóinak elkészítésében szereztél már tapasztalatot. 
  • Van civil szervezeti tapasztalatod. 
  • Van B kategóriás jogosítványod. 

AMIT MI ADUNK HOZZÁ:  

  • inspiráló csapat, motiváló munkahelyi környezet, modern iroda Budapest belvárosában. 
  • nemzetközi háttérrel rendelkező szervezet, folyamatos tanulási és kapcsolatépítési lehetőségek 
  • teljes munkaidő, heti 40 órában, 3 hónap próbaidővel, rugalmas beosztással, home office lehetőséggel.   
  • a hazai civil szférában versenyképes jövedelem, kimagasló cafetéria-keret és jutalom  
  • kiszámítható munkakörülmények, stabil és megbízható munkáltató 
  • Magyarországon belüli, valamint külföldi, munkához kapcsolódó utazás, amit kérünk is Tőled.  

JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:  

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok: 

  • angol nyelvű önéletrajz, 
  • a kiíráshoz mellékelt jelentkezési lap, amely innen letölthető:

Mindkét dokumentumot PDF formátumban várjuk a office@amnesty.hu címre, a tárgyba írd be: „Projektmenedzser 2022”. A hiánytalanul megküldött pályázatok beérkezését e-mailben visszaigazoljuk. 

Jelentkezési határidő: 2022. július 13. (szerda) 23:59 

Kapcsolattartó: Szarvas Sarolta, irodavezető, Amnesty International Magyarország, szarvas.sarolta@amnesty.hu office@amnesty.hu  

Az írásbeli forduló után a legjobb pályázók többkörös személyes (esetleg online) interjún vesznek részt, amelynek részét képezi egy helyben megoldandó feladat és egy angol nyelvű beszélgetés. 

Az AI hisz a munkaerőpiacon tanúsított ESÉLYEGYENLŐSÉGBEN. A munkáltatásra vonatkozó döntések során az egyéni érdemeket és a szervezet szükségleteit vesszük figyelembe, nemzeti etnikai, vallási hovatartozásra, származásra, illetve nemre, nemi identitásra, szexuális irányultságra, korra, fizikai vagy szellemi fogyatékosságra, családi állapotra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Az Amnesty International szükség szerint minden megváltozott munkaképességű munkavállalónak és jelentkezőnek megfelelő körülményeket biztosít, abban az esetben, ha a kérdéses személy egyébként biztonságosan el tudja látni a rá szabott feladatokat és a munkához kapcsolódó tevékenységeket, illetve, ha ez az ellátás nem ró aránytalan terheket a szervezetre. A kiválasztási folyamat során az esélyegyenlőség biztosításáért a szervezet Elnöksége felel. 


*** ENGLISH ***

PROJECT MANAGER POSITION 

Amnesty International Hungary is a Hungarian non-governmental organization that works to ensure that human rights belong to everyone. The organization is primarily constituted by individuals, who as members, supporters or activists help reach our goals either with their work or their donations. We are independent of all political ideology, government, economic power or religious institutions. 

Amnesty International Hungary reaches systemic change and provides help to individuals and groups in need,  through research, advocacy, mobilization, fundraising, campaigning, as well as through human right education    

The project manager is responsible for coordinating the educational projects that focus on the topic of gender equality and LGBTQI rights. Their main tasks is  to coordinate the human rights education program’s projects, to liaise with the national and international partners related to the project(s), and to participate in the planning, implementation and evaluation of other projects related to the human rights education program.  

MAIN RESPONSIBILITIES:

  • Ensure the smooth progress of all parts of a project. 
  • Coordinate and support the continuation, documentation, administration of the project.  
  • Liaise with the donors of the project, as well as the financial manager of the organization.  
  • Liaise with the project partners, and coordinate the completion of partners’ tasks. 
  • Monitor, analyze and report on the project operational budget. 
  • Organize meetings and events related to the projects at hand.  
  • Partake in the development and the writing of new projects. 

WE ARE LOOKING FOR YOU IF YOU: 

  • Have experience in managing project in an NGO or the private sector. 
  • Have relevant higher education degree. 
  • Are organized, you understand and oversee complex processes, you can communicate with multiple project partners for the completion of various and simultaneous tasks, you are efficient when working together with project partners, while also completing your own tasks.   
  • Oversee your tasks and can prioritize among them. 
  • Think strategically and you work to reach strategic goals.  
  • Are proactive and can work alone or in a team. 
  • Are fluent in written and oral English.  
  • Able to motivate others when working together. 
  • Make connections easily and you find it important to have an extensive network of professional contacts. 
  • Handle the challenges well, you can work with tight deadlines, and you can to perform several parallel tasks simultaneously.  
  • You are precise and you always stick to deadlines. 

ADVANTAGE:

  • Experience in developing financial plans, reports and in performing administrative tasks.  
  • You have interest in LGBTQI rights, you consider gender equality important, you know aboout  Amnesty International’s work. 
  • Experience in delivering and reporting on EU funded projects.  
  • Experience in working in an NGO. 
  • You have a driving license. 

WHAT WE OFFER: 

  • An inspiring team, motivating work environment, modern office in downtown Budapest. 
  • An organization with an international background, opportunities for continuous learning and networking. 
  • Full-time job, 40 hours per week, 3 months probation, flexible schedule, option of home office. 
  • Competitive income in the Hungarian civil society, outstanding fringe benefits and rewards.  
  • Predictable working conditions, stable and reliable employer. 
  • Work-related travel within Hungary, as well as abroad, which sometimes is required. 

HOW TO APPLY:  

 Documents required for application: 

  • CV in English, 
  • the application form, which can be downloaded from here:

Please forward the documents to the address office@amnesty.hu, with the subject  “Projektmenedzser 2022”. We will acknowledge receipt of applications submitted in full by e-mail. 

Deadline for applications: Wednesday, July 13 2022 23:59 

Contact person: Sarolta Szarvas, Office Manager, Amnesty International Hungary, szarvas.sarolta@amnesty.hu, office@amnesty.hu 

After the first, written round, the best applicants will take part in a multi-round personal or online interview, which will include an on-site assignment and an English-language interview. 
 
AI believes in EQUAL OPPORTUNITIES in the labour market. Employment decisions take into account individual merits and the needs of the organization, regardless of national ethnicity, religion, descent or gender, gender identity, sexual orientation, age, physical or mental disability, marital status, or political views. Amnesty International shall, as necessary, provide appropriate facilities for all disabled employees and applicants, provided that the person in question is otherwise able to perform their duties and work-related activities safely and that such care does not impose a disproportionate burden on the organization. The Board of the organization is responsible for ensuring equal opportunities during the selection process.