Szabadon kell engedni Ahmed Samir Santawyt!

Ahmed Samir Santawy kutató a Közép-európai Egyetem (CEU) antropológus hallgatója Bécsben, korábban Budapesten élt és tanult. Kutatásában a nők jogaira és a reproduktív jogok egyiptomi helyzetére koncentrál.

Az egyiptomi hatóságok 2021. február 1-én elrabolták és azóta fogvatartják Ahmed Samir Santawyt. A férfi letartóztatását követően öt napig semmit nem lehetett tudni a hollétéről, elmondása szerint ezen idő alatt a hatóságok bántalmazták és közösségi médiában kifejtett tevékénységéről, illetve tudományos kutatásáról faggatták.

Február 6-án az Állambiztonsági Főügyészség Ahmed Samir Santawyt terrorizmussal vádolta meg, és fogvatartása ezt követően is folytatódott. Az egyiptomi hatóságok a nemzeti jogszabályok és nemzetközi egyezmények világos előírásai ellenére sem engedték, hogy kapcsolatba lépjen a családjával. Ahmed Samir egészségi állapota is kérdéses, hiszen a rossz higiéniájú, túlzsúfolt egyiptomi börtönökben gyorsan terjed a koronavírus.

Az Amnesty International szerint Ahmed Samir Santawy lelkiismereti fogoly, akit pusztán a tudományos kutatásának témája miatt tartanak fogva, ezért azonnal és feltétel nélkül szabadon kell engedni!

Ügyében levelet küldtünk Szijjártó Péter külügyminiszternek és Egyiptom magyarországi nagykövetének, arra kérve mindkettőjüket, hogy minden tőlük telhetőt tegyenek meg annak érdekében, hogy a koholt vádak alapján bebörtönzött férfit azonnal engedjék szabadon.

AHMED SAMIR SANTAWY

Koholt vádak alapján tartják fogva a CEU diákját

ÍRD ALÁ A PETÍCIÓT