A TransVanilla és az Amnesty International Magyarország közös delegációval vonul a 20. Budapest Pride-on

Az Amnesty International Magyarország elnöksége, munkatársai, aktivistái és támogatói idén a TransVanilla Transznemű Egyesülettel közös delegációval vesznek részt a július 11-én, szombaton zajló 20. Budapest Pride Felvonuláson, hogy támogassák a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) közösség tagjainak egyenjogúságért és a diszkrimináció ellen folytatott küzdelmét, valamint véleménynyilvánítási és gyülekezési jogának érvényesítését.

Az
Amnesty International 2014 óta kiemelten kampányol a transzneműeket
és interszexuálisokat érő hátrányos megkülönböztetés ellen.
Ebben
az évben különlegesen fontost célt tűzött ki a szervezet: a
TransVanillával közösen szeretné felhívni a figyelmet a magyar
transz embereket érő hátrányos megkülönböztetésre, és
szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy ők is tisztelt, elfogadott és
látható tagjai lehessenek a társadalomnak.

A
TransVanilla Transznemű Egyesület elsődleges célja, hogy a
transz,
a dzsender-nonkonform és az interszex emberek a magyar társadalom
tisztelt, elfogadott és látható tagjai legyenek. Idén először
vonulnak láthatóan a Budapest Pride-on. Ígéretük szerint
vigyáznak azokra, akik eljönnek, és kiállnak azokért is, akik
nem lesznek ott. „Az Amnesty International Magyarország
megmutatta, milyen egy szövetséges, amikor segíteni akar és
láthatóságot akar biztosítani. Csatlakozzatok a csoportunkhoz,
váljunk láthatóvá, mutassuk meg, hogy itt vagyunk és része
vagyunk a magyar LMBTQ közösségnek!” –
mondta
Hidasi
Barnabás
,
az Egyesület képviselője.

„Bízunk
benne, hogy a rendezvény alatt a rendőrség biztosítja a megfelelő
kíséretet és felügyeletet a Pride résztvevői számára, hiszen
minden állampolgárnak jogában áll érvényesíteni
véleménynyilvánítási és gyülekezési jogát békés keretek
közt.”–
jelentette
ki
Jeney
Orsolya
,
az Amnesty
International Magyarország igazgatója
.

Sajnálatos
módon a tavalyi Budapest Pride-on számos kivizsgálást és rendőri
közbelépést nélkülöző erőszakos cselekedetről számoltak be
a résztvevők, múlt héten pedig két szélsőjobboldali csoport
bejelentette, hogy meg akarják akadályozni a Felvonulást. Az
Amnesty
International Magyarország közleményében szólította fel a
hatóságokat

arra, hogy biztosítsák a résztvevők
biztonságát a Felvonulás alatt. Az AI Magyarország és más civil
szervezetek jogi megfigyelőket küldenek a Pride-ra, hogy rögzítsék
a rendőri intézkedések esetleges elmaradását.

Az
eseményről itt
található részletes információ.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.