A török hadsereg észak-kelet szíriai katonai offenzívája katasztrófával fenyeget, és még jobban destabilizálhatja a régiót – figyelmeztet az Amnesty International.
“A támadások korlátozzák a segélyszállítmányokhoz való hozzáférést, és a már így is nagyon nehéz helyzetben lévő civil lakosságot teljesen kilátástalan helyzetbe hozzák.” – mondta Marie Struthers, az Amnesty International európai igazgatója.
“Létfontosságú, hogy a török hadsereg betartsa a nemzetközi jog előírásait, és minimálisra csökkentse a hadműveletek civil lakosságra gyakorolt hatásait. Törökországnak biztosítania kell, hogy a menekülő emberek biztonságos helyekre juthassanak, ideértve azt is, ha Törökországban keresnek menedéket.”
“A szárazföldi és légi hadműveletek mellett a török hatóságok durva támadásokat hajtanak végre a katonai offenzívát kritizálókkal szemben is. A terrorizmus-ellenes törvényekre hivatkozva nyomozásokat indítanak, cenzúrázzák és őrizetbe veszik azokat az újságírókat, akik ellenzik a katonai műveleteket.”
“Elfogadhatatlan az offenzívát kritizáló újságírók és a közösségi médiában megszólalók elleni minden fellépés és megtorlás. A török kormány módszerei ellentétesek a nemzetközi joggal, és még ezek a durva támadások sem lesznek képes elfedni a katonai offenzíva brutalitását.”
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
- Még súlyosabb törvénysértés történhetett a gyöngyösi LázárinfónA Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerda délután közleményben tudatta, hogy a gyöngyösi Lázár János-féle „fórumot megelőzően, a fórumon, a fórumot követően a rendőrség… További információ: Még súlyosabb törvénysértés történhetett a gyöngyösi Lázárinfón
- A hatóságokhoz fordultunk a kormány legújabb lejárató kampánya miattA Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz és a Legfőbb Ügyészséghez fordultunk Orbán Viktor beszéde és a Menczer Tamás-féle videó miatt, amelyekben a… További információ: A hatóságokhoz fordultunk a kormány legújabb lejárató kampánya miatt
- A Venezuelával szembeni amerikai agresszió tovább gyengíti a nemzetközi rendetAz Egyesült Államok január 3-i Venezuela elleni támadása megsértette az ENSZ Alapokmányában foglalt erőszak tilalmát, és tovább veszélyezteti a szabályokon alapuló nemzetközi… További információ: A Venezuelával szembeni amerikai agresszió tovább gyengíti a nemzetközi rendet
- Hungarian CSOs contribute to the European Commission’s 2026 Rule of Law ReportFor the seventh year in a row, Amnesty International Hungary is contributing to the European Commission’s annual Rule of Law Report in… További információ: Hungarian CSOs contribute to the European Commission’s 2026 Rule of Law Report
- Erőszakkal próbálják eltitkolni a mészárlásokat IránbanAz önkényes letartóztatások széles köre, az erőszakos eltüntetések, a gyülekezések tilalma és az áldozatok családjainak elhallgattatását célzó támadások együtt írják le azt… További információ: Erőszakkal próbálják eltitkolni a mészárlásokat Iránban