A litván bíróság engedélyezte a Baltic Pride felvonulást

A
Bíróság elutatsította a vilniusi hatóságok fellebbezését,
amellyel a városközpontból akarták volna kizárni az eseményt,
és hangsúlyossá tette azt, hogy a gyülekezési jogot biztosítani
kell a kisebbségek számára is, még akkor is, ha azok történetesen
„népszerűtlen” nézeteket vallanak.

Litvánia
Legfelsőbb Bíróságának döntése egy jelentős győzelem a
vilniusi hatóságok diszkriminatív magatartásával szemben, amely
biztosítja a szabad gyülekezés jogát Litvánia leszbikus, meleg,
biszexuális, transznemű és interszexuális közössége számára”
– nyilatkozta John Dalhuisen, az Amnesty
International európai és közép-ázsiai programigazgatója.

A
vilnius hatóságoknak fejet kell hajtaniuk az eredeti, valamint ezen
legutóbbi bírói döntés előtt, és biztosítaniuk kell a
harmadik Baltic Pride felvonulás zavartalan, megfelelő védelemmel
ellátott leboyolítását.”

A
városi hatóságok korábban fellebbeztek az elsőfokú bírói
döntés ellen, amely engedélyezte a felvonulást, kijelentve, hogy
annak a városközpontban való megtartása egyenlő módon
elégítené ki az egyéni jogok és a
közérdek követeléseit.

Fordította: Grunzó Zsófia

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.