A kozmetikai kezelések sem változtatnak az EU-Törökország alku vállalhatatlanságán

A múlt heti EU–Törökország migrációs megállapodástervezet óta kialakult fejlemények aligha kendőzik el a menekültek Törökországba történő tömeges visszaküldésének szégyenletes európai tervét – mondta az Amnesty International, miután az Európai Bizottság sajtóközleményben részletezte, hogyan kellene szerinte megvalósítani a tervet.


Ugyan
előrelépést jelent, hogy a múlt héten körvonalazódó lesújtó
EU–Törökország alkut követően a hangsúly azon van, hogy a
menedékkérelmeket egyénileg bírálják el, de ennek érdemi
jelentőséggel is kell bírnia, nem lehet csupán kozmetikázása az
eddigieknek”
– mondta John
Dalhuisen
,
az Amnesty
International európai és közép-ázsiai igazgatója
.
“Ebből
viszont nem lesz semmi,
ha Törökországot ugyanezzel a tollvonással visszaküldésre
alkalmas, biztonságos országnak nyilvánítják, hiszen ott már
egyszerűen senki sincs biztonságban – a szíriai menekültek
sem.”

Valójában
az alku lényege nem változott. Ezek a nem érdemi eljárások nem
fogják elkendőzni Európa bűnösségét, ha elkezdik nagy számban
visszaküldeni a menekülteket.”

Egyszerűen
vállalhatatlan, ha az életüket kockáztató emberek számához
igazítjuk a menekültek áttelepítésének lehetőségét. Az
EU-nak magának kellene megszerveznie a menekültek nagy számban
történő áttelepítését Törökországból, nem pedig arra
várnia, hogy Törökország megfeleljen a nemzetközi védelemre
vonatkozó előírásoknak, vagy cinikusan bejelentse, hogy már
eddig is megfelelt azoknak.”

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.