Az Egyesült Államok január 3-i Venezuela elleni támadása megsértette az ENSZ Alapokmányában foglalt erőszak tilalmát, és tovább veszélyezteti a szabályokon alapuló nemzetközi rendet. Eközben a Maduro-kormány venezuelai nép ellen elkövetett emberiesség elleni bűncselekményei továbbra sem kerülnek bíróság elé, ahogyan arra sincs garancia, hogy nem ismétlődnek meg – figyelmeztetett ma az Amnesty International.
„Az Egyesült Államok venezuelai katonai művelete egyértelműen megsérti az ENSZ Alapokmányát. Ez agresszió, amely veszélybe sodorja a civileket és aláássa a nemzetközi jog szabályait. A Trump-adminisztráció erőszakos fellépése nemcsak jogsértő volt, hanem más államokat is jogellenes cselekmények elkövetésére bátoríthat, és hasonló jövőbeli amerikai akciókat vetíthet előre” – mondta Agnès Callamard, az Amnesty International főtitkára.
Ahogy Trump elnök maga is kijelentette, a január 3-i támadást elsősorban az ország erőforrásai és a régió befolyása felletti ellenőrzés motiválta. Azóta nyíltan követeli magának a venezuelai politika irányításának jogát, Delcy Rodríguez ideiglenes elnök a dacos retorikája ellenére pedig ténylegesen együttműködik az USA-val. A bizonytalan belpolitikai helyzet és az állam elnyomó apparátusának érintetlensége miatt a lakosság egyre nagyobb amerikai beavatkozással, az átfogó és tartós megoldások elmaradásával és az emberi jogaik és biztonságuk további sérelmével szembesül.
„Maduro vezetése alatt a hatóságok által több mint egy évtizeden át elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények büntetlensége Delcy Rodríguez ideiglenes kormánya alatt is folytatódik. Még ha a foglyokat is szabadon engedik, nem tettek érdemi lépéseket az igazságszolgáltatás helyreállítására, és nem garantálták, hogy hasonló bűncselekmények nem fordulnak elő újra. A civil szervezetekre nehezedő fenyegetések továbbra is fennállnak, az aktivisták üldözéssel és büntetőeljárásokkal néznek szembe” – mondta Agnès Callamard.
„Legyen egyértelmű: az Amnesty International egyértelműen elítéli az Egyesült Államok jogsértő akcióját és a venezuelai hatóságok bűncselekményeit is. Az illegális katonai akció elítélése ugyanakkor semmiképpen sem árnyékolhatja be a venezuelai kormány súlyos jogsértéseit, az emberiesség elleni bűncselekményeiért való felelősségre vonás és kártérítés szükségességét.
Két rossz nem ad ki egy jót. Teljes felelősségre vonásnak és jóvátételnek kell történnie a Trump-kormány illegális támadása és a venezuelai hatóságok által elkövetett bűncselekménynek miatt is.”
Donald Trump amerikai elnök egyoldalú katonai akciókkal való nyílt fenyegetései és a Venezuelát „irányítani” és olajkészleteit ellenőrizni szándékozó retorikája felgyorsítja a civil lakosság védelmét és a fegyveres konfliktusok megelőzését szolgáló nemzetközi jog szabályainak lebontását, veszélyeztetve ezzel az emberi jogokat világszerte. A venezuelai támadás óta Trump elnök katonai erő alkalmazásával fenyegette meg Kolumbiát, Kubát, Grönlandot, Iránt és Mexikót. Kína eközben továbbra is fenyegető lépéseket tesz Tajvan és szomszédai ellen, Oroszország pedig folytatja agresszióját Ukrajna ellen és behatol a NATO légterébe.
„Ezeknek a kiszámított lépéseknek a célja, hogy a „hatalom jogot ad” megközelítést normalizálja a külpolitikában, miközben háttérbe szorítja az ENSZ Alapokmányát, a genfi egyezményeket, az emberi jogi szerződéseket és a nemzetközi jog más alapszabályait. A többi országnak vissza kell utasítania ezeket azokat az intézkedéseket, amelyeknek célja a béke fenntartására, a konfliktusokban élő civilek védelmére és az emberi jogok garantálására szolgáló nemzetközi szabályok lebontása.”
Miért volt ez jogsértő az erőszak alkalmazása?
A nemzetközi jog nem is lehetne egyértelműbb ebben a helyzetben. Az ENSZ Alapokmány 2. cikk (4) bekezdése tiltja az erőszak alkalmazását vagy azzal való fenyegetést bármely állam területi integritása vagy politikai függetlensége ellen, miközben a 2. cikk (3) bekezdése a viták békés rendezését írja elő. A baráti kapcsolatokról szóló nyilatkozat (UNGA 2625) kodifikálja a fegyveres beavatkozás tilalmát, az ENSZ Közgyűlésének 3314. számú határozata pedig meghatározza az agresszió fogalmát, megjegyezve, hogy az Alapokmányt sértő fegyveres erő előszöri alkalmazása prima facie bizonyíték az agresszióra, ideértve a másik állam fegyveres erőinek bombázását vagy támadását is. A január 3-i kartonai művelet pontosan ezeket a módszereket alkalmazta.
Az amerikai kormány nemzetközi vizeken végrehajtott tárgyalás nélküli kivégzésekkel kezdte meg katonai műveletét, majd a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem ürügyével elfogta Nicolás Madurót venezuelai elnököt, csak hogy egyértelműen kiderüljön valódi motivációja: Venezuela természeti erőforrásainak ellenőrzése. De a folyamatosan változó hivatalos indokok ellenére a tények egyértelműek és súlyos nemzetközi jogsértéseket jelentenek. Még ha elfogadnánk is az amerikai kormány állításait a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemről, akkor is jogsértő lenne egy másik állam területén annak beleegyezése nélkül joghatóságot gyakorolni, ez a nemzetközi jogban régóta elismert szuverenitás megsértését jelenti. A kábítószer-kereskedelemre vonatkozó vádak nem minősülnek „fegyveres támadásnak”, amely az Alapokmány 51. cikke szerinti önvédelmet indokolhatná.
Az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróság is megerősítette, hogy az OAS (Amerikai Államok Szervezete) tagállamai számára az erőszak alkalmazásának tilalmára vonatkozó egyetlen kivétel az önvédelem és az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása, ezzel is védve a békét és az emberi jogokat a régióban.
Az amerikai támadás egyértelműen megfelel az ENSZ 3314. számú határozatában agressziós cselekményként meghatározott hét tiltott cselekmény közül háromnak: „Egy állam fegyveres erőinek egy másik állam területére történő behatolása vagy támadása”; „egy állam fegyveres erőinek egy másik állam területén történő bombázása vagy bármilyen fegyver alkalmazása egy másik állam területén”; valamint „egy állam fegyveres erőinek egy másik állam szárazföldi, tengeri vagy légi erőire, illetve tengeri és légi flottájára történő támadása”.
A nemzetközi emberi jogi előírások minden esetben alkalmazandók. Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának 36. számú általános megjegyzése is egyértelművé teszi, hogy az élet elvesztését eredményező agressziós cselekmények ipso facto megsértik az Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 6. cikkét, és hogy a viták békés eszközökkel történő megoldásának elmulasztása sértheti az élet védelmének kötelezettségét.
„Semmi sem tudja a bombázást „a törvények végrehajtásává” átalakítani. A tényeket, és nem a politikai beszédeket kell figyelembe venni az alkalmazandó jog meghatározásakor. A Biztonsági Tanács felhatalmazása vagy valódi önvédelmi helyzet nélkül az USA Venezuela elleni egyoldalú katonai akciója jogsértő agresszió volt. Az emberek élethez való joga nem szűnik meg attól, hogy egy kormány úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja az ENSZ Alapokmányát” – mondta Agnès Callamard.
Eközben Venezuelában: az elnyomó gépezet január 3-án sem állt le
Az Amnesty International kutatásai és számos nemzetközi vizsgálat dokumentálja évek óta a venezuelai hatóságok rendszerszintű elnyomásra épülő politikáját, amely magában foglalja az önkényes letartóztatásokat, az erőszakos eltűntetéseket, a tárgyalás nélküli kivégzéseket, a kínzásokat és egyéb kegyetlen, embertelen bánásmódot, azokat a jogsértéseket, amelyeknek elsősorban az aktivisták, a politikai ellenzék, a tüntetők, az újságírók és a kormány kritikusai az áldozatai.
2019-ben az Amnesty megállapította, hogy a Nicolás Maduro vezette venezuelai hatóságok széles körű és szisztematikus támadást indítottak a civil lakosság ellen, illetve hogy legalább 2014 óta emberiesség elleni bűncselekmények is történtek. A szervezet azóta további bizonyítékokat tett közzé az üldöztetésről, az erőszakos eltűnésekről és más emberiesség elleni bűncselekményekről, miközben felszólította és támogatta az ENSZ venezuelai tényfeltáró missziójának és a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészségének nyomozását, valamint az Argentínában az egyetemes joghatóság elve alapján folyó nyomozásokat.
„Az emberiesség elleni bűncselekmények nem érnek véget Maduro eltávolításával. Az áldozatok, a túlélők és a családtagjaik továbbra is fizikai és pszichológiai sebeket hordoznak. Sok erőszakos eltűntetés áldozatának sorsa és holléte továbbra is ismeretlen. Az ezekért a bűncselekményekért felelős állami gépezet továbbra is szilárdan működik, csak most már az amerikai hatóságok támogatásával” – mondta Agnès Callamard.
Delcy Rodríguez ideiglenes kormányának első napjaiban a biztonsági erők és a hírszerző ügynökségek (a polgári hírszerző szolgálat (SEBIN) és a katonai hírszerzési főigazgatóság (DGCIM) valamint a kormánypárti fegyveres csoportok továbbra is embereket tartottak fogva, közösségeket figyeltek és félemlítették meg, olyanokat, akiket a január 3-i támadás támogatásával gyanúsítottak. Tették ezt többek között ellenőrzőpontok felállításával és az telefonjainak önkényes átnézésével. Beszámolók szerint önkényesen tartóztattak le embereket, köztük 14 újságírót, akiket egy hivatalos sajtótájékoztatón vettek őrizetbe (azóta már szabadon engedték őket), de voltak hírek fenyegetésekről és megtorlásokról is, amelyek jól ismertek az elmúlt évtizedből.
Miután az ideiglenes Rodríguez-kormány január 8-án tömeges szabadon bocsátásokat jelentett be, több száz önkényesen bebörtönzött embert engedtek szabadon. Január 31-én Delcy Rodríguez amnesztiát is bejelentett, amely minden 1999 óta bűncselekménnyel megvádolt személyt érinthet, illetve bejelentette a legnagyobb börtön, az El Helicoide bezárását is – ezt állítólag szociális központtá alakítanak át.
Bár ezek a bejelentések üdvözlendőek, az amnesztia önmagában nem elegendő, ha nincs garancia az újabb jogsértések elkerülésére, vagyis a jogsértést lehetővé tevő törvények hatályon kívül helyezésére és azoknak a hatóságoknak a felszámolására, amelyek elkövették ezeket a bűncselekményeket. Az Amnesty International már korábban is tanúja volt annak, hogy a hatóságok „jó szándékuk” jeléül szabadon engedik a fogvatartottakat, csak hogy röviddel később új letartóztatási hullámok következzenek. Nem világos az sem, hogy az amnesztia kiterjed-e az állami tisztviselőkre is, akik így elkerülhetik a felelősségre vonást.
Az El Helicoide bezárása szintén kevés ahhoz, hogy véget vessen az ott elkövetett súlyos bűncselekményeknek. Helyi civil szervezetek politikailag motivált önkényes letartóztatásokat dokumentáltak több tucat más létesítményben is az országban, és vannak bizonyítékok arra is, hogy titkos börtönök is léteznek.
A civil szervezeteket akadályozó és ellehetetlenítő törvények is változatlanok, amelyek továbbra is súlyosan korlátozzák az áldozatokat, a hozzátartozóikat, az aktivistákat és a szervezeteket az igazságszolgáltatás és a felelősségre vonás kiharcolásában.
„A venezuelai hatóságoknak haladéktalanul és kivétel nélkül szabadon kell engedniük az önkényesen fogva tartott embereket, azonnal véget kell vetniük az erőszakos eltűntetéseknek és kínzásoknak. Garantálniuk kell a véleménynyilvánítás, az egyesülés és a békés gyülekezés jogát. Minden ennél kevesebb csak további jogsértésekhez vezet, és megtagadja az áldozatoktól az igazságszolgáltatáshoz és jóvátételhez való jogukat” – mondta Agnès Callamard.
2020-ban a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészsége kijelentette, hogy „ésszerű alapja van annak a következtetésnek”, hogy Venezuelában legalább 2017 áprilisa óta emberiesség elleni bűncselekmények történtek, majd 2021 novemberében hivatalosan is megindították a nyomozást. Azóta az I. előkészítő tanács és a Bíróság fellebbviteli tanácsa engedélyezte a nyomozás folytatását, annak ellenére, hogy a venezuelai vezetés megpróbálta azt leállítani. A Nemzetközi Büntetőbíróság szerint a hatóságok nem indítottak valódi eljárásokat az elkövetők, nevezetesen a magas rangú tisztviselők és a biztonsági erők tagjai ellen. A bizonyítékok alapján, ideértve a parancsnoki láncot, az elnökség központi szerepét az ország biztonsági és hírszerzési apparátusában, valamint a jogsértések mértékét és szisztematikus jellegét, Nicolás Maduro azon személyek közé tartozik, akikre a legnagyobb valószínűséggel vonatkozik a Bíróság nyomozási és vádemelési jogköre, amennyiben a bizonyítékok elérik a Római Statútumban meghatározott egyéni büntetőjogi felelősség szintjét.
„Az áldozatoknak joguk van az igazsághoz, az igazságszolgáltatáshoz és az emberiesség elleni bűncselekmények miatt járó jóvátételhez. Felhívjuk a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy gyorsítsa fel munkáját, beleértve a letartóztatási parancsok kiadását is, ha elegendő bizonyíték áll rendelkezésre. Az igazságszolgáltatás halogatása valójában annak a megtagadása, különösen azoknak a venezuelaiaknak, akik évek óta várnak arra, hogy meghallgassák őket. Az amerikai kormány jelenlegi intézkedései azonban sokkal nehezebbé és bonyolultabbá teszik a Nicolás Maduroval kapcsolatos esetleges eljárások kilátásait” – mondta Agnès Callamard.
Veszélyes precedens Venezuelán túl
A katonai támadás óta Trump elnök gyakorlatilag kijelentette, hogy nem tartja magára kötelezőnek a nemzetközi jog szabályait, és hogy a nyugati félteke olyan régió, amelyet az Egyesült Államok jogosult ellenőrizni, ahogy jónak látja, akár fegyveres erővel is; ezt a álláspontot egyre gyakrabban nevezik „Donroe-doktrínának”. Ez nem az első alkalom, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan alkalmaz erőszakot, de lehet, hogy ez az első alkalom, hogy az olyan módon próbálja igazolni azt, amely nyíltan ellentétes azzal a nemzetközi jogi szabályrendszerrel, amelyet az Egyesült Államok maga is segített kialakítani a második világháború után.
A január 3-i akció elméletben lezárta az Egyesült Államok hónapokig tartó halálos támadásait a karib-tengeri és kelet-csendes-óceáni kábítószer-csempészhajók ellen, amelyeket az Amnesty International és számos szakértő is kivégzéseknek minősített. Az agresszió óta azonban legalább egy további támadásra került sor. Az Egyesült Államok eljárása tovább homályosította a bűnüldözés és a háború közötti határokat, ami tovább táplálja a regionális eszkalációtól való félelmeket.
Minek kell most történnie?
Minden államnak újra meg kell erősítenie az ENSZ Alapokmányának elsődlegességét és a nemzetközi kapcsolatokban az erőszak alkalmazásának tilalmára vonatkozó globális konszenzust. A multilaterális fórumokon és a kétoldalú tárgyalásokon a kormányoknak el kell utasítaniuk az egyoldalú erőszak alkalmazását politikai eszközként, illetve a civilek védelmére és az emberi jogokra kell összpontosítaniuk.
„A ma hallgatása holnap engedélyt jelent majd. Az államoknak itt és most egyértelmű határt kell húzniuk. A jogellenes agresszió és a hatóságok brutális elnyomásának áldozatai nem versengő tragédiák. Az egyetlen út, amely tiszteletben tartja méltóságukat, a jogban gyökerezik: a nemzetközi jog betartása, a civilek védelme, a jogsértések kivizsgálása és az igazságosság garantálása” – mondta Agnès Callamard.
Az Egyesült Államoknak be kell szüntetnie a feltételezett kábítószer-csempészhajók elleni halálos támadásokat, valamint minden további erőszak alkalmazását vagy azzal való fenyegetést Venezuela ellen. Ha hiteles bizonyítékok állnak rendelkezésre civilek haláláról vagy meggyilkolásáról, az Egyesült Államoknak függetlenül, pártatlanul és azonnal ki kell vizsgálnia az ügyet, és jóvátételt kell nyújtania. Ezek a lépések nemcsak a nemzetközi jog szerint elengedhetetlenek, hanem ahhoz is, hogy helyreálljon a minimális bizalom abban, hogy a civilek nem sakkfigurák egy geopolitikai játszmában.
A venezuelai hatóságoknak véget kell vetniük az emberiesség elleni bűncselekményeknek: garantálniuk kell az élethez való jogot, és szabadon kell engedniük mindazokat, akiket még mindig önkényesen tartanak fogva; meg kell szüntetniük az erőszakos eltűntetéseket, a kínzásokat és a kegyetlen, embertelen bánásmódot; fel kell számolniuk a kormánypárti fegyveres csoportokat, amelyek szintén felelősek súlyos jogsértésekért; és garantálniuk kell a véleménynyilvánítás, az egyesülés, a politikai részvétel és a békés gyülekezés jogát, többek között az úgynevezett „NGO-ellenes törvények” hatályon kívül helyezésével.
A hatóságoknak fel kell számolniuk az elnyomás politikáját, és garanciákat kell bevezetniük a további jogsértések megakadályozására, kezdve a bíróságok és más állami intézmények függetlenségének megerősítésével. A bűncselekmények elkövetőit felelősségre kell vonni, és az áldozatoknak jogot kell biztosítani az igazságszolgáltatáshoz és a jóvátételhez. Az új helyzet nem szolgálhat ürügyül az elnyomó rendszer megerősítésére.