
Buzás-Hábel Géza, a Pécs Pride szervezője ellen büntetőeljárás indult, amiért egy olyan békés felvonulást szervezett, ahol több ezer ember állt ki az egyenlő jogok és a szabadság mellett. Ha elítélik, akár egy évre is börtönbe mehet.
A Géza elleni eljárással a hatóságok azt akarják elérni, hogy ne merjünk nyilvánosan tüntetni a szexuális és nemi kisebbségek jogfosztása és a kormány gyülekezési jogot önkényesen korlátozó szabályai ellen.
A tét, hogy olyan országban élhetünk-e, ahol szabadon kiállhatunk az értékeink és a véleményünk mellet.
Szólítsd fel az ügyészséget, hogy azonnal szüntesse meg a büntetőeljárást!
Géza mindannyiunknak példát mutatott bátorságból
Buzás-Hábel Géza tanár és emberi jogi aktivista. Meleg, roma, a pécsi civil közösség megbecsült tagja. Tanított roma nemzetiségi középiskolában, dolgozott gyermekotthonban és képezte a jövő tanárait az Eötvös József Kollégiumban.
Korábban már négy alkalommal szervezte meg a Pécs Pride felvonulást az általa vezetett civil szervezettel közösen. A gyülekezési törvény márciusi módosítását követően sem hátrált meg, és idén is bejelentette a felvonulást. Bár a rendőrség megtiltotta az eseményt, amelyet a Kúria is jóváhagyott, Géza mégis megszervezte azt, így az idei V. Pécs Pride-on minden eddiginél több ember állhatott ki a gyülekezési jog korlátozása ellen és az LMBTQI és roma közösség jogegyenlősége mellett.
A rendőrség október 28-án gyanúsítottként hallgatta ki, majd a nyomozás lezárultával azt javasolták az ügyészségnek, hogy emeljenek ellene vádat. Ügye jelenleg az ügyészség előtt van, amely dönt a következő lépésekről és a vádemelésről. Ha elítélik, akár egy év börtönbüntetést is kaphat.
Írd alá a petíciót, szólítsd fel az ügyészséget, hogy azonnal szüntesse meg a Géza elleni büntetőeljárást!