Az Amnesty International Levélíró Maraton kampányának támogatóit a változtatni akarás vágya köti össze – hogy olyan emberek életébe hozzunk reményt, akiknek sérülnek az emberi jogai. Az elmúlt években Zimbabwétől Guatemaláig számtalan országban írtuk felül közösen az igazságtalanságokat – és mint minden évben, veletek együtt most is erre vállalkozunk.  

Az idei kampányban a világ különböző tájairól származó emberekkel találkozhattok, akiknek a jogait a hatalommal bírók – a kormány, a rendőrség, a nagyvállalatok – megsértették. Habár az élethelyzetek és a tragédiák eltérnek, egy dolog azért mégis közös ezekben a történetekben: a szolidaritás és a közös kiállás nyomán mi is az érintettekkel együtt írjuk őket.  

Csatlakozz hozzánk és a Levélíró Maraton kampányhoz még ma.

„A fiam beteg volt, az anyám is beteg volt. Anyámat nagyon megviselte, hogy börtönben vagyok, teljesen legyengült. De ez a kampány erőt adott neki. Mindannyiunkat bátorított. Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg.” 

Dorgelesse Nguessan, kameruni fodrász, akit 2020-ban egy békés tüntetésen tartóztattak le, majd 2025 nyarán szabadult.

Írd alá petíciókat most, és mutasd meg a világnak, mekkora ereje van a szavaidnak!

Mianmar

Engedjék szabadon a mianmari fotóriportert!

CSELEKEDJ!
Tunézia

Engedjék szabadon a tunéziai jogvédőt!

CSELEKEDJ!
Ecuador

Csatlakozz a környezetünk védelméért vívott küzdelemhez!

CSELEKEDJ!

Hogyan működik?

A Levélíró Maraton kampány során több millió levél, email, közösségi média üzenet és petíció-aláírás születik több mint 200 országból… 
olyan emberekért, akiket zaklatnak, megfenyegetnek, bebörtönöznek vagy bántalmaznak pusztán azért, mert élnek a jogaikkal.  
A kiküldött aláírásokkal nyomást helyezünk a döntéshozókra, a levelekkel pedig tartjuk a lelket azokban, akiknek a legnagyobb szükségük van rá…
hogy megváltoztassuk a jogsértő helyzeteket és felülírjuk a világban történő igazságtalanságokat.

Végezd el 20 perces online kurzusunkat, és tudd meg, hogyan segíthetsz a Levélíró Maraton szereplőinek.

Közös sikereink

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.