
A szabadságunk egyik legfontosabb része, hogy kiállhatunk közösen azokért az ügyekért, amelyeket fontosnak tartunk. A békés gyülekezéshez való jog nélkül nem tudjuk elmondani a véleményünket, és nem tudunk változást elérni. Ez van most ismét veszélyben.
A kormány márciusban úgy módosította a törvényt, hogy betilthassák a szexuális és nemi kisebbségek jogegyenlőségéért tartott tüntetéseket. Ráadásul a rendőrség arcképelemző technológiával azonosíthatja be a résztvevőket, ami példátlanul súlyos beavatkozás a magánéletünkbe és az egész társadalom megfélemlítését szolgálja.
Erre a jogsértő törvénymódosításra hivatkozva szeptember 5-én a Pécsi Rendőrkapitányság betiltotta az 5. Pécs Pride-ot, mert azt akarják elérni, hogy ne állhassunk ki a mindannyiunk számára egyenlő és biztonságos Magyarországért. De ez megint nem fog sikerülni.
A júniusi Budapest Pride-ot is be akarták tiltani, azonban az a hatalom minden szándéka és próbálkozása ellenére óriási siker lett. Minden korábbinál több ember vonult fel, hogy kifejezze: elege van a kirekesztésből és a jogainak semmibevételéből.
Ahogyan júniusban elértük, hogy szabadon kiállhassunk egy olyan országért, ahol mindenki önmaga lehet, úgy most is sikerülni fog.
Szólítsd fel a pécsi rendőrséget, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is biztosítsák a Pécs Pride zavartalan, biztonságos és békés megtartását!