Új abortusz és szerhasználattal kapcsolatos Amnesty irányelv

Az Amnesty International elfogadott két olyan új javaslatot, amelyek segítségével hatékonyabban szállhatunk szembe az abortuszt kriminalizáló és korlátozó illetve a kábítószerhasználókat büntető országok emberi jogokat korlátozó intézkedéseivel.

A világ minden tájáról
érkeztek az Amnesty küldöttei Varsóba, hogy a július 6-8-i Globális Közgyűlésükön
megvitassák a két javaslatot.

„Biztosak akarunk
lenni benne, hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk képviselni azoknak a
millióknak az ügyét, akik azért szenvednek, mert az országuk bünteti vagy
korlátozza az abortuszhoz való hozzáférést illetve a szerhasználatot. Ezekben
az ügyekben a kormányoknak sokkal nagyobb együttérzéssel kellene eljárnia, hogy
megvédjék a kiszolgáltatott embereket.” – mondta Tawanda Mutasah, az Amnesty
International jogi és szakpolitikai igazgatója.

Az abortuszhoz való hozzáférés

A küldöttek
elfogadták az Amnesty korábbi abortusz irányelvének egy új verzióját, amely
nemcsak arra szólítja fel az egyes országokat, hogy ne büntessék az abortuszt igénybe
vevőket, de széleskörűen garantálják a nők, lányok és minden olyan ember törvényes
és biztonságos hozzáférését, aki teherbe tud esni.

A most elfogadott
irányelv felváltja tehát a 2007-es korábbit, amely az abortusz
dekriminalizálását illetve a nemzetközi joggal összhangban azokat a minimumkövetelményeket
fogalmazta meg, amikor egy nőtől nem lehet megtagadni az abortuszt.  

Kábítószer és emberi jogok

A küldöttek arról is
döntöttek, hogy először az Amnesty történetében legyen egy szervezeti álláspont
arról, hogy a kábítószerekkel kapcsolatos hatósági intézkedések milyen következményekkel
járnak az emberi jogokra nézve. A javaslat-tervezet célja, hogy végre leszámoljunk
a kábítószerek kapcsán a büntető szemlélettel és helyette az emberek egészsége
és jogai kerüljenek a középpontba.

Az Amnesty
kutatásokat végzett számos olyan országban, köztük Brazíliában, a
Fülöp-szigeteken és az Egyesült Államokban, ahol a „drogok elleni háború”
nagyon súlyos következményekkel jár az emberi jogokra nézve. A hétvégi Globális
Közgyűlésen azokról a főbb szempontokról döntöttek, amelyek a későbbi irányelv
alapjait fogják jelenteni.

A Globális Közgyűlés a szervezet legnagyobb éves
találkozója, ahol a küldöttek demokratikus módon döntenek az Amnesty munkáját
érintő kérdésekben.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.