Az Amnesty International Magyarország két aktivistája, Kapornai Dóri és Wolford Zsófi idén a Vienna Pride csúcspontjának számító Szivárvány Parádén járt. Beszámolójukban ízelítőt kaphatunk abból, hogyan is fest egy Pride szivárványszínű karszalagot viselő rendőrökkel és villamosokkal, ahol az LMBTI közösség tagjaival a kisgyerekes családoktól kezdve a nyugdíjasokig mindenki együtt ünnepel szabadon, kordonok és „ellen-pride-olók” nélkül.
„Ahogy
megérkeztünk Bécsbe, rögtön a Rathausplatzra mentünk, ahol a
Pride Village, a sátorváros állt, ahogy az előző
években is. A hangulat nagyon jó volt, inkább hasonlított egy
majális és egy farsang keverékére, mint a budapesti Pridera. A
Rathausplatz különböző kulturális, szociális és
gasztronómiai programoknak is otthont adott. Osztrák
politikai pártok standjaival (Grünen, Neos) és civil sátrakkal,
többek közt a Queer Amnestyvel és az Aids Hilfevel is lehetett találkozni. Láttunk
többek közt önfeledten mulató fiatalokkal teli kamionokat, igazi
dámának tűnő queereket és bizarr módon bőrszíjakkal kocsit húzó csoportot is.
Amikor
kerülő úton próbáltuk beérni a tömeget, nagyra értékeltük,
hogy nem kellett a szivárványszínű zászlóinkat és
karszalagjainkat dugdosni, hanem félelem nélkül róhattuk Bécs
utcáit. Az egyik kis utcába betekintve láttunk vagy 30-40 teljesen
felszerelt rohamrendőrt valahova sietni, de ennél ijesztőbb
dolog nem történt velünk a Pride alatt. Végül a tömeget is
sikerült utolérnünk és becsatlakoztunk a Zöldek bulijába. Az ő
kamionjuknál volt a legnagyobb és a legösszeszedettebb a tömeg,
ellentétben a Neos-szal, akik igen kevés energiát fektethettek az
eseménybe, de legalább ingyen óvszert osztogattak. Felvonult
rengeteg cég is, többek közt az Almdudler, a Baxter és az Osztrák
Szövetségi Vasutak (OBB) is.
Az
emelkedett hangulathoz nagyban hozzájárult az is, hogy a rendőrök
is szivárványszínű kiegészítőket viseltek és segítőkészen
viselkedtek, bárki ment is oda hozzájuk. Nyilván nekik azért
egyszerűbb dolguk volt, mint magyar kollégáiknak, akiknek a Pride sokszor a szélsőségesekke való közelharcot
jelenti.”
– meséli Zsófi.
A
rendezvény barátságos volt, a felszabadult hangulatot Dóri is kiemeli:
„Hogy
mi az első szó, ami eszembe jut, ha az idei bécsi Pridera
gondolok? Nyitottság.
Nyitottság,
ugyanis mikor az ember belép Bécs belvárosába, akkor valami
egészen magával ragadó hangulat fogja el. Az épületek falára, a
tömegközlekedési eszközökre az osztrák és európai uniós
zászlók mellé kikerülnek a szivárvány lobogók is. Az utcákon a
legkisebb csöppségektől a kortalan idősebbekig mindenkivel
találkozni, mindannyian az év legszínesebb eseményére
kíváncsiak. És akkor még nem is szóltam a világhírűvé vált
közlekedési lámpákról, melyek egynemű párokat ábrázolnak.
Azonban a Vienna Pride nem csak szellemiségében nyitott. Ilyenkor mindenki felveszi a
legszebb ruháját, hiszen ez a Pride, mindenkinek büszkének kell
lennie arra, aki. Aztán képzeljünk el egy teret, tele szivárványos
standdal és a legkülönfélébb emberekkel. Nincs lezárva, nincs
körbekerítve, mégsem bántja senki. A menet is teljesen szabadon
átjárható, bárki csatlakozhat hozzá, ennek ellenére nem jut
eszébe a más véleményen levőknek a tömegbe menni provokálni. A
parádén pártok, civilek, cégek, sőt még az osztrák állami
vasutak dolgozói is képviseltették magukat, mégsem ők voltak
számomra a legemlékezetesebbek, hanem egy háromgenerációs
család. A legkisebbet, aki boldogan lobogtatta a szivárványos
papírzászlóját, még babakocsiban tolta anyuka és apuka,
miközben a nagymama bőszen fényképezett és megállás nélkül
konzultált a nagypapával. Mert ha akarjuk, a Pride családi program
is.”
A
bécsi pozitív tapasztalatokat összehasonlítva az itthon már jó
pár éve kordonok közé és fokozott rendőri felügyelet mellé
szorított Pride-dal, úgy tűnik, még van mit tanulnunk az egymás
iránti toleranciáról.
„Ami
szintén meglepett minket, akik még mindig a vasfüggöny okozta
lemaradásunkkal küzdünk, az az volt, hogy a jelentősebb
épületeken, többek közt a Városházán is és a villamosokon is
kint voltak a szivárványszín lobogók. Az ilyen apró gesztusok is
nagyban hozzájárultak a fesztelen hangulathoz, az egész város
teljesen befogadóan kezelte a rendezvényt. Még a kíváncsiskodó
nyugdíjasok is előmerészkedtek és úgy tűnt, mintha még
mulattatná is őket a sok színes ruhába öltözött fiatal. Talán
ha egyszer Magyarország is eljutna oda, hogy nyilvános lehetne az
esemény és nem kordonokkal kellene óvni a pride-olókat, akkor még
a szkeptikusoknak is lenne rá lehetőségük, hogy a saját
szemükkel megbizonyosodjanak róla, hogy mégsem olyan ördögtől
való dolog ez a felvonulás, és valóban csak a szeretetről, az
elfogadásról és az együttélésről szól.” – meséli Zsófi.
„Büszkeség,
önkifejezés, buli, tolerancia, napestig lehetne folytatni a
felsorolást, mindenkinek mást és mást jelent részt venni ezen az
eseményen. Egy azonban biztos, ez a sokszínűség valami olyan
egységet alkotott, mely úgy demonstrált erőt, hogy az nem
keltett félelmet, még csak nem is volt tolakodó, ellenben minden
egyes pillanatával felszabadultan volt boldog.
Ha
csak néhány órára is, de tényleg úgy éreztem magam, mintha egy
boldogabb világba csöppentem volna. Ilyen volt a bécsi Pride,
rendőrsorfal és kordonok nélkül.” – összegzi a Vienna Prideon
szerzett élményeit Dóri.
