Veszélyben az igazságtalanul bebörtönzött, bántalmazott aktivista élete

Április másodika óta éhségsztrájkol Alaa Abdel Fattah egyiptomi-brit kettős állampolgár, aktivista, hogy igazságtalan bebörtönzése, kegyetlen fogva tartási körülményei, és a konzuli látogatás hiánya ellen tiltakozzon. Alaát 2021 decemberében ítélték öt év börtönre egy gyorsított, súlyosan igazságtalan bírósági eljárást követően. Alaa lelkiismereti fogoly, akit kizárólag aktivista tevékenysége miatt vettek célba, ezért azonnal és feltétlenül szabadon kell őt engedni. Kettős állampolgársága miatt a brit kormány felelőssége is, hogy meglátogassák őt a börtönben, és tegyenek meg mindent a szabadon bocsátása érdekében. Írd alá a petíciónkat, és szólítsd fel a brit miniszterelnököt, hogy tegye meg az ehhez szükséges lépéseket!  

Alaa Abdel Fattah ismert kormánykritikus politikai aktivista, akit az elmúlt években többször is letartóztattak, például a 2011. január 25-i forradalomban játszott szerepe miatt, amely az akkori elnök, Hoszni Mubarak megbuktatásához vezetett közel 30 évnyi hatalom után. 

Alaát legutóbb 2019 szeptember 29-én vették őrizetbe. A nemzetbiztonsági fenyegetések kivizsgálására szakosodott Állambiztonsági Ügyészség (SSSP) többek között “terrorista csoporthoz való csatlakozással és annak finanszírozásával”, “nemzetbiztonságot aláásó hamis hírek terjesztésével” és a “közösségi média bűncselekményre való felhasználásával” vádolta. 

2021-ben ehhez hasonló vádakkal újabb eljárás indult ellene. Ez alighanem része az egyiptomi hatóságok egyre gyakrabban alkalmazott, “rotációnak” nevezett stratégiájának, aminek célja, hogy megkerüljék az egyiptomi törvények által az előzetes letartóztatásra engedélyezett kétéves határidőt, és határozatlan időre meghosszabbítsák az aktivisták fogva tartását. 

Alaa tárgyalása a második, gyorsított eljárásban 2021. október 28-án kezdődött. Az ilyen szükséghelyzeti bíróságok előtti eljárások természetüknél fogva igazságtalanok, mivel ítéleteik ellen nem lehet fellebbezni felsőbb bíróságokon. Alaától emellett a védelemhez való jogát is megtagadták, mert nem engedték, hogy az ügyvédje négyszemközt beszéljen vele, vagy fénymásolatot készítsen a vádiratról és az ítéletekről. 

2020 november 23-án a kairói büntetőbíróság határozata értelmében Alaa felkerült a terroristák listájára. A határozat elleni fellebbezését elutasították. Az ítélet értelmében Alaára utazási tilalom vonatkozik, a vagyonát befagyasztották, és 5 évre eltiltották a politikai vagy civil tevékenységtől is.  

2022. január 3-án Abdel Fattah el-Sziszi elnök ratifikálta az Alaa ellen hozott ítéletet. Az Amnesty International által is látott dokumentum szerint azonban az nem a letartóztatás napjától, hanem annak ratifikálástól kezdődött, ami azt jelenti, hogy a letartóztatásban töltött idő nem számít bele a büntetésbe.  

Alaát egészen tavaly májusig rettenetes körülmények között tartották fogva egy kairói börtönben. Egy rosszul szellőző, ágy nélküli cellába zárták, és a többi fogvatartottal ellentétben nem engedték meg neki, hogy a börtön udvarán mozoghasson, használhassa a könyvtárat, vagy hogy saját magának hozasson könyveket a cellájába. A börtönszemélyzet ezen kívül a meleg vízhez való hozzáférést és a megfelelő ruházatot is megtagadta tőle, személyes holmijait – beleértve a családjával készül fényképeket is – pedig elkobozták.

Tavaly május 12-én aztán Alaa arról számolt be az édesanyjának, hogy a börtönőrök megbilincselve megverték. Ezt követően a közfelháborodás hatására átszállították egy másik börtönbe, a sorsa viszont nem fordult sokkal jobbra; itt is folytatta az áprilisban elkezdett éhségsztrájkját, megfelelő egészségügyi ellátást pedig nem kapott.

Alaa tavaly novemberben fokozta éhségsztrájkját és a vízfogyasztásról is lemondott. Ekkor tartották az ENSZ globális klímakonferenciáját (COP27) az egyiptomi Sharm el Sheikh-ben, és az aktivista így akarta felhívni a figyelmet saját igazságtalan fogvatartási körülményeire, és a több ezer másik egyiptomi politikai fogoly szenvedéseire. November 8-án az ENSZ emberi jogi főbiztosa Volker Türk Alaa azonnali szabadon bocsátására szólította fel az egyiptomi kormányt, és ugyanezt tettea világ több más országának vezetője, többek között a brit miniszterelnök, Rishi Sunak is.

A fokozódó nyomás és figyelem következtében Alaának végre megengedték, hogy láthassa a családját, befejezte az április óta tartó éhségsztrájkját, és visszatért a vízfogyasztáshoz is. Ez ugyan részleges emberi jogi siker, azonban a teljes célt még nem értük el. Alaát továbbra is fogvatartják, egészségügyi állapota kritikus, és a legutóbbi családlátogatást követően a szerettei arról számoltak be, hogy kimerült és nagyon gyenge. A hatóságok emellett novemberben megakadályozták, hogy találkozhasson az ügyvédjével. Ezeknek megfelelően továbbra is felszólítjuk a brit kormányt arra, hogy tegyen többet Alaa kiszabadítása érdekében.