A sajtó szabadsága olyan kérdés, aminek egy mélyen megosztott társadalomban is össze kell kötnie minket. Fontos kell, hogy legyen liberálbolsevikoknak és turulpatásoknak, gyalogosoknak és autósoknak, ateistáknak és hívőknek, emberi jogi szervezeteknek és azoknak, akik szerint nincs semmilyen diszkrimináció ma Magyarországon. Senki sem örülhet, ha a közmédia elfogult, hamisít, ha az öncenzúra napi rutin, ha bloggereket, kommentelőket perrel fenyegetnek, ha egy ellenzéki rádiót állandóan szívat a hatalom.
Az
Amnesty International írása a sajtószabadság világnapján.
Olyan
ugyanis nincs, hogy amíg a „mieink” vannak hatalmon, nem akkora
gáz, ha nem annyira szabad a média – csak akkor legyen majd
elfogulatlan, bátor és pontos, ha ne adj Isten’ ellenzékben
leszünk. Rossz hírünk van: ha most nem szabad, később se lesz az
– szabadságot elvenni ti. mindig százszor könnyebb, mint
ténylegesen visszaadni. Hogy nálunk sérül-e a sajtószabadság?
Szerintünk igen. Bár a Klubrádió a sokadik jogi csörte után
végre tartósan frekvenciához juthat (maga az eljárás elég
abszurd volt), és a kormány márciusban – európai nyomásra –
ismét változtatott a törvényen, a magyar médiaszabályozás
például még mindig problémás. A Médiahatóságnak túlzottan
nagy hatalma van, politikai függetlensége kérdéses és továbbra
is magas bírságokat lehet kiszabni bizonytalan fogalmak alapján.
Kedden
sürgősségi eljárásban szavazta meg a Parlament azt a
törvénymódosítást, amely korlátozhatja az információ
szabadságát, így a sajtó szabadságát is. Az indokolásban
felbukkanó „visszaélésszerű adatigénylés” az abszurd
kategóriája, de erre hivatkozva bárkitől megtagadhatják
közérdekű adatok kiadását. Jóri András, volt adatvédelmi
biztos szerint a módosítás több eleme az információhoz való
hozzájutás szabadságának súlyos megsértését eredményezheti.
Végleg elsorvaszthatja mondjuk az amúgy sem virágzó oknyomozó
újságírást, és eszköz lehet az állami szervek kezében, hogy
jogsértő ügyleteket szőnyeg alá söpörhessenek. Egy ilyen
törvény ellen a napilapoknak politikai szimpátiától függetlenül
címlapon kéne tiltakoznia.
A
törvény létét és korlátozó hatását akkor sem szabad
alábecsülni, ha (még) nem élnek minden nap vele. Nem akkor illan
el a sajtószabadság, amikor napilapokat betiltanak, újságírókat,
bloggert börtönbe vetnek, meggyilkolnak – az már csak a halotti
tor. Elég, ha olyan szabályozás van a hatalom kezében, ami
önkényesen használható a kormányt kritizálókkal szemben.
Nemzetközi tapasztalat szerint olyan ez, mint az a bizonyos pisztoly
a színdarabban – ahol egy ilyen törvény előkerül, ott
előbb-utóbb használni is fogják.
A
sajtó egyik legalapvetőbb küldetése a hatalom mindenkori
birtokosainak ellenőrzése, felelősségre vonása. Ha ez nem tud
maradéktalanul megvalósulni – mert üzleti érdekek miatt vagy a
Médiahatóság szankciójától tartva öncenzúrát alkalmaznak,
vagy, mert már nincs lehetőség közérdekű adatokat szerezni –
ott már nem beszélhetünk szabad működésről. Valami hasonlót
gondol a Freedom House is, amely a héten változatlanul a “részben
szabad” kategóriába sorolta a magyar sajtó helyzetét.
A
szabad sajtó az egyik legjobb barátunk. Vigyáz ránk, ha
korlátozzák jogainkat, ha bántalmaznak, ha átvernek, ha nem
hagynak szóhoz jutni, vagy ha éhezünk (erről a végén)! Mi bő
fél évszázada működő, mindenféle emberért kiálló
szervezetként pontosan tudjuk ezt. A nyilvánosság a legfontosabb
szövetségesünk, a szabad sajtó a fegyverünk. Láttuk, hogy
életet menthet, népirtást állíthat meg, diktatúrát kezdhet ki,
foglyokat szabadíthat ki és létfontosságú nemzetközi
szerződéseket hozhat tető alá.
Az
Amnesty International-t 52 éve alapító angol ügyvéd a metrón
munkába menet egy napilapban olvasott két portugál diákról,
akiket azért börtönözött be a Salazar-rezsim, mert a szabadságra
koccintottak. Peter Benenson-t ez arra sarkallta, hogy tegyen
valamit. A sajtót használta, hogy elindítsa a mára világméretűvé
nőtt „Amnesty” mozgalmat – az egyik legnagyobb brit napilapban,
az Observer-ben jelentetett meg cikket „az elfelejtett foglyokról”,
akiket nézeteik miatt világszerte bebörtönöznek. A sajtó
nyilvánossága nélkül a mi munkánk nem sokat érne. A szabad
információáramlás és a sajtó szabadsága a belépő mindenféle
igazságtalanság és jogsértés feltárásához.
A
sajtó valódi szabadsága és sokszínűsége alapvető érték. Nem
csak azért, mert ezt írja elő az EU Alapjogi Kartája, vagy
belegravírozták az Alaptörvénybe. Ha a véleménynyilvánítás
szabadsága sérül, egy sor másik jogunk gyakorlása is
ellehetetlenülhet. Mindenekelőtt az a jogunk, hogy a közügyekben
részt vehessünk. Ahhoz, hogy ne csak négyévente szólhassunk bele
a politika alakulásába, elengedhetetlen, hogy széleskörű, alapos
és hiteles tájékoztatáshoz jussunk – és nem csak a
bűnügyekről, balesetekről, illetve sztárocskák viselt
dolgairól.
P.S.:
már halljuk is, hogy mindez értelmiségi nyavalygás, a
médiaszabályozásnál vannak százszor nagyobb horderejű problémák – szabad sajtóval például nem lehet éhező szájakat betömni.
Pedig… Ajánljuk mindenki figyelmébe a Nobel-díjas Amartya Sen
közgazdász munkásságát, aki több írásában is bizonyította,
hogy a média szabadsága (és természetesen a plurális
demokratikus berendezkedés) a legjobb garanciái az éhezések
megakadályozásának!
