Utcai akció a Kínzás Áldozatainak Világnapján az Erzsébet téren – 55 országban fejezik ki szolidaritásukat a kínzások áldozataival

Az Amnesty International Magyarország június 26-án, pénteken 18 órától a Kínzás Áldozatainak Világnapján utcai akcióval készül az Erzsébet téri sétányon (az óriáskerék mellett).

Ezen a napon az Amnesty
International tagjai és támogatói több mint 55 országban szerveznek
programokat, hogy emlékeztessék az embereket arra, több ezer embert kínoznak
meg ma is világszerte. Az események között lesznek figyelemfelkeltő
futórendezvények, utcai színházelőadások és tüntetések is

Tények és számok

1987. június 26-án lépett
hatályba az ENSZ kínzás elleni egyezménye, 1998 óta pedig minden évben ezen a
napon emlékezünk a kínzás áldozataira világszerte.

Az Amnesty International 2014.
május 13-án indította el Kínzás STOP! (Stop Torture) kampányát, azzal a céllal,
hogy feltárja a kínzás egész világot érintő problémáját. Azóta több kínzást
vizsgáló jelentést is nyilvánosságra hoztak öt országban: Mexikóban,
Marokkóban, Nigériában, Fülöp-szigeteken és Üzbegisztánban.

Annak ellenére, hogy kínzás
tilalma alól nincs kivétel, semmilyen körülmény nem igazolhatja kínzás
alkalmazását, az Amnesty International tavalyi globális felmérése szerint még
mindig 141 országban követnek el a hatóságok rendszeresen kínzást, az így
kicsikart „beismerő vallomásokat” pedig törvénysértő módon felhasználják a
bírósági tárgyalások során. Rendszerszintű probléma, hogy a kínzás elkövetőit
nem vonják felelősségre, az áldozatok és ügyvédeik panaszait és feljelentéseit
nem vizsgálják ki. Az Amnesty International évtizedek óta küzd azért, hogy a
világ minden országa a gyakorlatban is eleget tegyen ennek a kötelezettségnek,
és minden lehetséges eszközzel védje az embereket a kínzástól. Munkánkat
1977-ben Nobel-békedíjjal ismerték el.

Néhány eset, amelyekkel az Amnesty
International kiemelten foglalkozik:

  • A nigiériai Moses Akatugbából
    kínzással kényszerítettek ki beismerő vallomást, majd halálra ítélték
    állítólagos fegyveres rablásért, melyben állítólag három mobiltelefont
    zsákmányolt 2005-ben, 16 éves korában. 2015. május 28-án Moses kegyelmet kapott
    és június 3-án szabadlábra helyezték.
  • Yecenia Armenta, egy két
    gyermekes mexikói asszony esete, aki már majdnem három éve vár tárgyalásra
    férje meggyilkolásának vádjával. A vád azon a „vallomáson” alapul, melyet az
    asszony 15 órányi kínvallatás után írt alá. A kínzás szexuális erőszakot és
    gyermekei megerőszakolására tett fenyegetéseket is magában foglalt.
  • Wafae Charaf és Oussama Housne
    marokkói aktivistákat rágalmazásért és „valótlan adatok közléséért” börtönözték
    be, miután elmondásuk szerint megkínozták őket. 
  • Az üzbég Muhammad Bekzhanov 1999
    óta van börtönben, miután elítélték egy olyan „beismerő vallomás” alapján,
    melyet kínzással: veréssel, fojtogatással és elektrosokkal kényszerítettek ki.

Az Amnesty International Magyarország eseménye itt található.

Megkínzott és szexuálisan
bántalmazott üzbég jogvédő esete itt olvasható.

Megkínzott üzbég újságíró esete itt található.

Videó: “We’ve got the
love…” to STOP TORTURE

Téma