©ARIS MESSINIS/AFP via Getty Images

Ukrajna megszállása agresszió és emberi jogi katasztrófa

Ukrajna orosz megszállása az ENSZ Alapokmányának durva megsértése és a nemzetközi jog szerint agressziónak minősül. Az elkövetőket a jogsértésekért felelősségre kell vonni.

Az ukrajnai válság miatt az Amnesty az ENSZ tagországokhoz fordult, hogy szerezzenek érvényt az Alapokmány előírásainak, amelyek tiltják az erőszak alkalmazását egy másik ország területi egysége vagy politikai függetlenségé ellen. Csak az önvédelem illetve az ENSZ Biztonsági Tanácsának engedélye adhat felhatalmazást erőszak alkalmazására, ezek közül egyik sem valósult meg ebben a helyzetben.

Minden országnak kötelessége a nemzetközi vitáit békés eszközökkel rendeznie, olyan lépésekkel, amelyek nem veszélyeztetik a nemzetközi békét, biztonságot és igazságot.

“Oroszország megszállása elképesztően súlyos és fenyegető lépés, amelyet egy szóval lehet csak kifejezni: agresszió. Oroszország Ukrajna szívébe hatolt be, hogy eltávolítsa a jogszerűen megválasztott kormányt. A megszállás hatalmas károkat okoz a civilek életében, biztonságában és jóllétében, és semmilyen módon igazolható. Ezeket a bűncselekményeket az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik állandó tagja követi el.” – mondta Agnes Callamard, az Amnesty International főtitkára.

“Oroszország teljesen egyértelműen megsérti a nemzetközi előírásokat. A lépései egyértelműen ellentétesek az ENSZ alapelveivel és szabályaival. Az ENSZ tagországoknak egyhangúan kell elítélniük az orosz kormányt. Mindenáron meg kell akadályozni, hogy más országok példaként tekintsenek az orosz kormány szabálysértéseire, az ENSZ nem tolerálhatja, hogy egy ország így cselekszik.”

Az orosz invázió február 24-i kezdete óta dokumentáljuk az egyre súlyosabbá váló humanitárius és emberi jogi katasztrófát, a civil életeket követelő, civilek lakta területek és intézmények elleni válogatás nélküli támadásokat, a betiltott fegyverek használatát (például kazettás bombákét), amelyek háborús bűncselekménynek számítanak.

Az Amnesty felszólítja a tagállamokat, hogy közösen ítéljék el az orosz agressziót, nyújtsanak segélyeket és támogatást Ukrajna lakosságának, köztük a menekülőknek, és biztosítsák, hogy az orosz katonai agresszió ne sodorja a világot egy erőszakos és kilátástalan válságba.

“Kevesebb mint egy hét alatt az orosz invázió hatalmas emberi jogi, humanitárius és migrációs válságot okozott, Európa közelmúltbeli legnagyobb ilyen típusú katasztrófáját. Oroszország nemcsak egy másik állam és az ott élők szuverenitását sértette meg, de veszélybe sodorta az egész világ biztonságát, kihasználva annak sebezhetőségét, köztük a diszfunkcionális Biztonsági Tanácsot. Mindannyiunk számára hosszútávú következményei lesznek ennek. Nem engedhetjük, hogy az agresszió és a nemzetközi jog megsértése legyen a rendezőelv.” – mondta Agnes Callamard.

Fontos előrelépés, hogy tegnap a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze bejelentette, hogy háborús és emberiesség elleni bűncselekmények ügyében indítanak nyomozást. Ez egy komoly figyelmeztetés az elkövetők számára, hogy a felelősségre vonást nem kerülhetik el.

“Az Amnesty felszólítja a Bíróság részes államait és a nemzetközi közösséget, hogy működjenek együtt a vizsgálat során. De ez nem lehet az egyetlen lépés. Ahhoz, hogy a konfliktus során elkövetett bűncselekmények elkövetőit felelősségre vonják, az ENSZ minden intézményének együttműködésére van szükség, illetve arra, hogy a nemzeti kormányok a gyakorlatban is alkalmazzák az általános joghatóság elvét.” – mondta Agnes Callamard.

“Ebben a korai szakaszban a bizonyítékok összegyűjtés és megőrzése kulcsfontosságú a későbbi sikeres vizsgálatokhoz. Kiemelten fontos, hogy a háborús bűncselekmények egyre növekvő számú ukrajnai áldozata hallja, hogy a nemzetközi közösség igazságot fog nekik szolgáltatni.”

Téma