Ukrajna: egyre több az emberrablásra és kínzásra utaló jel

Az Amnesty International felkavaró és meggyőző bizonyítékokat gyűjtött az elmúlt három hónapban aktivistákat, tüntetőket és újságírókat ért durva tettlegességről és kínzásról Kelet-Ukrajnában.

Az Abductions and Torture in Eastern Ukraine (Emberrablás és kínzás Kelet-Ukrajnában) című jelentés részletezi az elmúlt hetekben zajlott kijevi és dél-kelet-ukrajnai kutatás eredményeit. A jelentés beszámol a fegyveres szeparatista csoportok és a Kijev-párti erők által elkövetett feltételezett emberrablásról és kínzásról.

„Az elmúlt három hónapban százakat raboltak el, eljött az ideje, hogy számba vegyük mi történt, és véget vessünk ennek a rémisztő gyakorlatnak.” – mondta Denis Krivosheev, az Amnesty International Európáért és Közép-Ázsiáért felelős programigazgató-helyettese. „Az emberrablások nagy részét fegyveres szeparatisták követik el, akik az áldozatokat gyakran alapos verésnek és kínzásnak vetik alá. Néhány esetben a Kijev-párti erők által elkövetett jogsértésekre is van bizonyíték.”

Nincsen átfogó és megbízható adat az emberrablások számáról, de az ukrán belügyminisztérium jelentése szerint közel 500 ilyen esetet rögzítettek 2014 áprilisa és júniusa között. Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő csoportja 222 emberrablást rögzített az elmúlt három hónapban.

Az Amnesty International konzultált alkalmi önsegítő csoportokkal is, melyek növekvő számú emberrablásról számolnak be. A kutatócsoportnak átadott listán több mint 100 fogságban lévő civil szerepel. Az esetek többségében valószínűsíthető, hogy kínzás is előfordult.

Emberrablás elsősorban Kelet-Ukrajnában, Donyeck és Luhanszk környékén fordult elő. Ezek célpontjai nemcsak a rendőrök, katonák vagy a helyi tisztségviselők, hanem az újságírók, politikusok, aktivisták, választási bizottsági tagok és az üzletemberek is.

„Most, hogy a Kijev-párti erők kezdik visszaszerezni a Szlovjanszk, Kramatorszk és egyéb kelet-ukrajnai területek felett az irányítást, szinte naponta szabadulnak ki újabb és újabb fogvatartottak, és egyre több felkavaró esetre derül fény. Ideje, hogy ezeket az ügyeket részletesen dokumentálják, az elkövetőket megbüntessék, és az áldozatoknak kártérítést fizessenek” – mondta Denis Krivosheev.

Ukrajna-párti aktivisták a célkeresztben

Hanna, egy Ukrajna-párti aktivista elmesélte az Amnesty Internationalnek, hogyan rabolták el fegyveresek május 27-én, a keleti Donyeck városából. Hat napig tartották fogva, míg egy fogolycsere alkalmával végül szabadon nem engedték. Erőszakos kihallgatásáról is beszámolt az Amnesty Internationalnek.

„Az arcomat darabokra törték. Ököllel ütötte az arcomat, mindenütt ütött, én pedig próbáltam a kezeimmel védeni magam… a sarokban kuporogtam, kezeimmel a térdem fogtam. Feldühítette, hogy védeni próbálom magam. Elment, majd egy késsel tért vissza.”

Hanna megmutatta a sebhelyeket a nyakán, a karjain és a lábain, ahol összevagdosták: a térdén szúrt sebhely van, a jobb mutatóujja pedig még most is be van kötözve.

Elmesélte továbbá, hogy vallatója arra kényszerítette, a saját vérével írjon szeparatista jelmondatot a falra.

Váltságdíjért fogva tartva

Bár a jelek szerint a legtöbb emberrablásnak „politikai” célja van, a bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy az emberrablást és a kínzást a helyi lakosság megfélemlítésére és kordában tartására is használják a fegyveres csoportok, ugyanakkor váltságdíjért is rabolnak embereket.

Sasha, egy 19 éves Ukrajna-párti aktivista azt követően menekült Kijevbe, hogy Luhanszkban fegyveres szeparatisták elrabolták. Azt mondta, 24 órán át folyamatosan verték.

„Ütöttek ököllel, székkel, bármivel, amit találtak. Csikkeket nyomtak el a lábamon, áramot vezettek belém. Olyan sokáig tartott, hogy már semmit nem éreztem, elájultam” – mondta az Amnesty Internationalnek.

Végül elengedték, miután az apja hatvanezer USD váltságdíjat fizetett.

Kijev-párti erők jogsértései

Bár a legtöbb feltételezett emberrablási és kínzási ügyben oroszpárti szeparatista csoportokat tesznek felelőssé, Kijev-párti erők és önvédelemre alakult csoportok is részt vettek fogvatartottakkal szembeni jogsértésekben.

Az Amnesty International kutatócsoportja Kijevből a dél-keleti kikötőbe, Mariupolba utazott, mely az elmúlt két hónapban kétszer cserélt gazdát.

Június 13-án ukrán erők visszaszerezték a város irányítását a magát Donyecki Népköztársaságnak (DNR) nevező fegyveres csoporttól.

Egy névtelenséget kérő mariupoli helyi tisztségviselő azt nyilatkozta az Amnesty Internationalnek, hogy hallotta hogyan ordított fájdalmában egy szeparatista, akitől a Kijev-párti erők feltehetőleg a szeparatistákról próbáltak információhoz jutni.

Egy másik ügyben a 16 éves Vlagyiszlav Alekszandrovicsot rabolták el, miután korábbi rendőrségi akciókról videofelvételt tett közzé.

A június 27-i szabadulását követően közzétett videón Vlagyiszlav egy terepmintás egyenruhát viselő, maszkos férfi mögött ül. A férfi a fejére teszi egyik kezét és megtorlással fenyegeti őt, és mindenki mást, aki veszélyezteti Ukrajna egységét.

Egy későbbi videóinterjúban Vlagyiszlav elmondta, hogy megkínozták, puskatussal ütötték a hátát és arra kényszerítették, hogy írjon egy nyilatkozatot Ukrajna népéhez és ordítson Ukrajna-párti nacionalista jelszavakat.

„Mariupolban a rendőrség és a hadsereg nyomát sem láttuk a látogatásunk alatt. A hatóságok és a biztonsági erők teljes hiánya mellett az emberek között a megtorlástól, emberrablástól és kínzástól való félelem uralkodott” – mondta Denis Krivosheev. „Rettenetes, hogy egyre több emberrablást és kínzást tapasztalunk Ukrajnában. A fegyveres konfliktusban résztvevőknek azonnali hatállyal és feltétel nélkül szabadon kell engedniük minden jogtalanul fogva tartott személyt és biztosítaniuk kell, hogy szabadulásukig nem válnak kínzás vagy egyéb embertelen bánásmód áldozataivá.”

Az Amnesty International felszólítja az ukrán kormányt, hogy hozzon létre egy egységes és rendszeresen frissített adatbázist az emberrablásokról, és indítson alapos, pártatlan vizsgálatot minden egyes feltételezett erőszakos visszaélés, kínzás és embertelen bánásmód ügyében.

Nézze meg videonkat!

Nézze meg fotóinkat!

196975 Hanna - torture survivor in Ukraine

Hanna keze megkínzása után

196960 Sasha - torture survivor in Ukraine

Sasha arca megkínzása után

Téma