Új Guantánamo jelentés

A legtöbb fogvatartott kíméletlen elbánásban részesült: drótketrecben vagy szigorúan ellenőrzött cellákban kényszerültek élni. Ráadásul a 2006 decemberében megnyitott, 6-os tábornak nevezett új szárnyban még keményebb feltételek uralkodnak: a korábbinál is nagyobb elszigeteltséget és megvonásokat vezettek be.

A foglyokat a nap 22 órájában zárt, acél magánzárkákban tartják, embert gyakorlatilag nem látnak. A celláknak nincs ablakuk, nem kapnak természetes fényt, sem friss levegőt. Semmilyen tevékenységet nem végezhetnek, 24 órán át megvilágítják és a zárka ajtaján lévő keskeny résen át figyelik őket. Egyedül mozoghatnak csak, magas fallal körülvett udvaron, ahová alig jut be napfény; gyakran csak éjszaka mehetnek ide, tehát napokig nem is látják a napot.

Az amerikai hatóságok szerint a 6-os tábor “korszerû létesítmény”, amely biztonságosabb az őrök, és �kényelmesebb� a foglyok számára. Az Amnesty International  szerint viszont a fotókon látható, illetve a fogvatartottak és ügyvédeik által leírt körülmények ellenkeznek az emberséges bánásmód nemzetközi normáival. Bizonyos tekintetben talán még szigorúbbak is, mint a legkeményebb amerikai börtönökben uralkodó viszonyok, amelyeket nemzetközi szervezetek ugyancsak emberjogi megállapodásokkal és normákkal ellentétesnek neveztek.

A jelek szerint a Guantánamón jelenleg őrzött 385 személy kb. 80 százalékát elszigeteltségben tartják, jóllehet korábban tettek lépéseket a körülmények enyhítésére és lehetővé tették a fogvatartottak közötti kapcsolatokat. A Pentagon szerint 2007 januárjának közepéig a tábor más egységeiből 165 személyt helyeztek át a 6-os táborba. További 100 foglyot magánzárkában őriznek a hasonlóan szigorú 5-ös táborban.

Úgy tudni, hogy a távolabbi, Echo nevû táborban is 20 személyt őriznek magánzárkákban. Az itt uralkodó körülményeket a Nemzetközi Vöröskereszt “rendkívül kemény”-nek nevezte.

Shaker Aamer brit állampolgárt, aki korábban a táboron belül közvetítőként mûködhetett, 2005 szeptembere óta teljes elszigeteltségben tartják az Echo táborban. A Boszniában elfogott, algériai állampolgárságú Saber Lahmer is itt töltötte az elmúlt tíz hónapot. Hírek szerint mindkettőjük kicsiny, ablaktalan zárkában él, alig mozoghatnak, és csak a Korán egy példányát tarthatják maguknál. Saber Lahmer márciusban az ügyvédjeivel megszervezett találkozóra nem volt hajlandó elhagyni zárkáját, s ez komoly aggodalomra ad okot idegállapotával kapcsolatban.

A táborban állítólag alaposan megszigorították a biztonsági előírásokat, miután volt egy hosszabb éhségsztrájk, és 2006 júniusában három fogoly nyilvánvalóan öngyilkos lett. A 6-os táborba áthelyezettek közül sokan a 4-es táborból kerültek ide, ahol közösségben, barakkokban lakhattak, és többféle tevékenységet, pl. testmozgást végezhettek. A 4-esben 2006 májusában még 180 fogoly volt, most csak kb. 35.

“Úgy tûnik, hogy a foglyokat nem rossz viselkedés miatt izolálják”, írja az Amnesty International  jelentése, “hanem szigorították a tábori előírásokat”.

Az 5-ös és 6-os táborban vannak olyanok is, akiket várhatóan szabadon engednek vagy áthelyeznek. Van köztük néhány ujgur (kínai muszlimok), akiknek szabadon bocsátásáról már döntöttek, de az üldöztetés veszélye miatt Kínába nem küldhetik őket vissza.

Az Amnesty International szerint amellett, hogy a körülmények embertelenek, komolyan károsíthatják számos fogoly lelki és testi egészségét, súlyosbíthatják a meghatározatlan idejû fogság okozta stresszt. Ügyvédek, akik nemrégiben meglátogattak foglyokat a 6-os táborban, aggodalmuknak adtak hangot a körülmények védenceik lelkiállapotára gyakorolt hatása miatt.

Az Amnesty International követeli, hogy Guantánamót zárják be, a foglyok ellen emeljenek vádat és folytassanak le ellenük nemzetközi normáknak megfelelő, tisztességes eljárást, vagy pedig bocsássák őket szabadon. A szervezet egyidejûleg felszólítja az amerikai kormányt, hogy haladéktalanul enyhítsen a fogva tartás feltételein, és gondoskodjék róla, hogy minden fogollyal a nemzetközi jog és normák értelmében bánjanak. Egyetlen foglyot se tartsanak hosszan magánzárkában, engedélyezzék a foglyok közti érintkezést, a testmozgást, valamint rendszeres személyes és telefonos kapcsolattartást családjukkal. Az amerikai kormány tegye lehetővé, hogy független egészségügyi szakemberek négyszemközt megvizsgálhassák a foglyokat, független emberjogi szervezetek és ENSz-szakértők meglátogathassák őket.

További információk: USA: Cruel and inhuman � Conditions of isolation for detainees in Guantánamo Bay, AI Index: AMR 51/051/2007

Téma