A Motiváció Oktatási Egyesület két tanodát működtet Csongrád megyében, a Szegedi Motiváció Tanodát és a Tiszaszigeti Motiváció Tanodát. Mindkettő csatlakozott a Te, én, mi és az emberi jogok tanodai keretek között nevű projektünkhöz. Most a tiszaszigetieket mutatjuk be.
A
Tiszaszigeti Motiváció Tanoda a szegedi tanodához hasonlóan
működik. A komplex személyiségfejlesztésen kívül cél a
hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű – főként
roma – tanulók iskolai sikerességének segítése; a közoktatási
intézmények tekintetében a hiányzások, lemorzsolódás
csökkentése; az elfogadó attitűd, multikulturális közeg
kialakításának segítése helyi szinten; a kirekesztettség és
a szegregáció mérséklése; a társadalmi egészség és aktivitás
javítása; a munkaerő-piaci foglalkoztathatóság esélyének
növelése.
A
tanoda 30 fős létszámát a szomszédos iskola diákjai adják. A
foglalkozásokat a Vedres István Faluház termeiben tartják. Itt
kaptunk mi is helyet péntek délutánonként a Te, én, mi és az
emberi jogok képzési tematika óráinak megtartására. A
rendszeres létszámunk 8-10 fő lett.
A
képzések nehezen indultak, nehezen is folytatódtak, de az
ismeretlenekből lassan ismerősök váltak.
„A
tanárok szerint mind hülyék vagyunk, és ha nem tudunk valamit
megcsinálni, akkor azt mondják a tanárok, hogy persze, mert hülyék
vagyunk, de mi is úgy gondoljuk, hogy hülyék vagyunk….mert ha
egy tanár mondja, akkor biztos úgy van.”
Ilyen
mondatokkal és egy kisebb verekedéssel kezdődött az első
foglalkozás, ahol a gyerekek számára idegen képzőknek meg
kellett küzdeni a figyelemért és a bizalomért.
„Az
az öt perc volt a legnehezebb, amíg eljutottunk a dulakodásig.
Kicsit furcsa, de utána már minden könnyebben ment, mert meg
kellett beszélni, és adott egy stabilitást. Érdekes volt, hogy
mennyire értik a feladatok üzeneteit, még ha magát a feladatot
nem is veszik teljesen komolyan.” – mondta Boros Tamás, képző.
„Talán
az volt a legnehezebb, hogy elérjük, mindenki figyeljen a
másikra, meghallgassuk egymást, és mindezt anélkül, hogy
bántanánk a másikat.” – mesélte Sipos Alexandra, képző.
A
gyerekek tudják, hogy a tanoda be fog zárni, és nincs biztosítva
a folytatás; emellett pedig a kis csoporton belül is megvannak a
feszültségek, melyek minden alkalommal kihívást jelentenek a
képzőknek. A konfliktusok megoldásában nagy segítség a mentorok
jelenléte, akik a foglalkozások közti időszakban is visszautalnak
az órákra.
Balázs
Ákos, tanodavezető szavaival:
„Korábban
is voltak már nálunk más szervezetektől egy-egy foglalkozáson,
ám ezt mindig úgy bonyolítottuk le, hogy a tanodai munkatársak
vezették a foglalkozást. Az Amnestyvel közösen azonban most úgy
döntöttünk, hogy teljes egészében a vendég képzőkre bízzuk
az irányítást, és mi csak megfigyelők leszünk. Ezt igyekeztünk
minél jobban előkészíteni, hogy ne legyen probléma az idegen
képzők jelenléte.”
Míg
az első alkalom leginkább egymás megismeréséről szólt, addig a
második alkalommal már a különböző értékek, élethelyzetek
megismerése volt a cél. Ezeken az alkalmakon is megvoltak a belső
feszültségek, de elindult egy bizalom a képzők és a gyerekek
között. Mint kiderült, a gyerekek várták az új találkozást.
„A
„Mi a legfontosabb!” játéknál – értékrendszer-építés –
mindenki el akarta mondani, hogy mit írt, mit tart fontosnak. El
tudták fogadni azt, hogy nem mindenkinek ugyanaz a sorrendje, más
sorszámot kapnak az egyes értékek. Például sokan utolsó helyre
írták a szerelmet, az egyik lány viszont a másodikra, mégsem
gúnyolták ki ezért.”
„A
„Szegénység-gazdagság kártyák” játéknál vita alakult ki. A
„Mi a legfontosabb!” játék, mert senki sem kérdőjelezte meg a
másik értékrendjét, leszámítva T-t, aki G-nek csak annyit
mondott: „Mit akarsz te a lányoktól? Vannak fontosabb dolgok is
az életben!” – mesélte Boros Tamás.
Ákos,
a tanoda vezetője is kiemelte az egyik játékot:
„A
figyelmüket az a rész keltette fel igazán, amikor az egyik olyan
szerepkártya kerül a sorra, ami egy transzszexuális személyről
szól. Nem találkoztak még korábban ezzel a fogalommal és csak
homályos ismereteik voltak a témával kapcsolatban. Véleményem
szerint a mindennapjaik során, otthon, az iskolában és a tanodában
nem sok szó esik erről a témáról, ezért figyeltek fel rá a
srácok.
Összességében
a női és férfi szerepekkel, a szexualitással az Amnesty-képzések
után is foglalkoznunk kell majd, amihez ezek az alkalmak nagyon jó
alapokat szolgáltatnak.”
Mi
volt a legkedvesebb emléked?
Boros
Tamás: Amikor I. gondolkodás nélkül felemelte a kezét, hogy
szeretne jönni a táborba, mert előtte fél perccel azt mondta,
hogy nincs az az isten, hogy ő elmenjen ebbe a táborba.
Sipos
Alexandra, „Szasza”: Miután L. befonta a hajam a vécében, és
vele meg Sz.-szel egyszerre futottunk vissza, I. szembe jött és
összeölelkeztünk, majd mint egy menyasszonyt vittem be a terembe,
mert nem akart bemenni.
