2016. január 30-án Pécsett megtartottuk a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával zajló projektünk harmadik családi napját.
Négy tanodából hívtunk tanodásokat, szülőket, testvéreket, hogy egy egész napos emberi jogi akadályversenyen találkozzunk újra, s nézzük meg, mire jutottunk az eltelt időszakban. Végül hatvanan lettünk a pécsi Apolló Moziban, a Trafikban. Köszönet minden képzőnek, mentornak és a Baranya Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Háznak a segítségekért, akadályokért, a Gilvánfai Nyitott Ház Tanodának, a pécsi Élmény-Tár Tanodának, a pécs-somogyi Fészek Tanoda és a Meszesi Tanoda tanodásainak az aktív részvételt, Tóth Gàbornak a képeket és a Norvég Civil Támogatási Alapnak pedig a lehetőséget.
Tél van, időnként kis
tavasszal, s így nehéz helyszínt találni egy olyan rendezvénynek,
amin nyáron háromszázan is elfértünk. Több zárt helyszín
átbeszélése után végül a választás az Apolló Mozira és a
mozi épületén belül található Trafikra esett. Boxok, tágasabb
és szűkösebb terek, színes falak, előtér, galéria, mozi terem,
lépcsők egy akadályverseny számára kreatív terek. A Baranya
Megye Család – Esélyteremtési és Önkéntes Háznak, és
leginkább Koska Éva vezetőnek köszönhetően a mozi és a Trafik
is befogadott minket. Háromfogásos menünk is lett hamarosan. Miénk
volt az egész tér, úgyhogy már csak a gyerekek és a családok
hiányoztak.
2015 tavaszához képest
sok minden változott. Tizennégy tanodával indult a projekt, és
azóta többen bezártak. Ki átmenetileg, ki végleg. A bezárt
tanodák tanodásai pedig időnként bejelentkeznek, de már nem
tudunk velük szervezett keretek között találkozni. Ezért volt
külön öröm, hogy a Meszesi Tanodában és a Fészek Tanodában
megismert gyerekeket és szüleiket is sikerült meghívnunk. Az
Élmény-Tár Tanoda és a gilvánfai Nyitott Ház Tanoda
tanodásaival együtt így összesen 59 fő gyűlt össze.
A gyerekek nagyon
nagyot nőttek nyár óta, sőt ősz óta is. Megkomolyodtak,
megvékonyodtak, és érezhetően eltávolodtak kicsit tőlünk és a
közös élményeinktől is. Éppen ezért a nap elején újra
kezdtük az ismerkedést. Fúj, fúj, fúj a szél, arról fúj a
szél, aki megismer még minket. Lehetne mondani. De ennél azért
sokkal kevésbé voltunk nosztalgikusak; s a kívánt hatás nem is
maradt el. Míg a szülők a gyűlölet-bűncselekményekről szóló
beszélgetésen vettek részt a mozi kis termében, addig mi a
gyerekekkel bejártuk, felfedeztük a teret és egymást is újra.
Egyik kedvenc játéknak bizonyult már az őszi táborban az a
kérdezgetős feladat, amiben meg kell találni az állításokhoz
tartozó embert. Ki az, aki budapesti? Ki az, aki tud cigányul? Ki
az, aki szereti a kémiát? Ki nem eszik húst? …A gyerekek pedig
egyik embertől a másikig száguldoztak papírral és filccel a
kezükben, hogy begyűjtsék a megfelelő aláírásokat. „Júda,
Júda, te eszel húst, és játszol hangszeren? Pesti vagy? Aláírod?”
Én meg aláírtam, bár néha eszem húst, és még mindig nem érzem
magam pestinek, de ha már én tettem fel nehéz kéréseket, nekem
kell vállalni a joker szerepét is.
Mire a szülők
visszaértek, készen álltunk az akadályversenyre. Nyolc állomás
lett és nyolc csapat. Jófiúk, Démonok, Gilvánfaiak, Csipet
Csapat, Spártaiak, Villámok, Meszesiek és az A Csapat mérkőztek
egymással és az idővel. Nem könnyű úgy összeállítani egy
ilyen akadályversenyt, hogy egyszerre legyen szórakoztató és
ugyanakkor emberi jogi nézőpontból is értékelhető. A helyiek
segítségével viszont ez lett az egyik legigényesebb változatunk
a három éves közös történetünk alatt.
Koska Éva óriás
jengával készült. A gyerekek dobtak, a kidobott szín alapján
húztak egy kártyát, megválaszolták a kártya kérdését, és
helyes válasz esetén kihúztak egy ugyanolyan színű jengaelemet
az óriás építményből. Én kétszer hallottam összedőlni a
várat, de többször is megálltam figyelni a csapatokat. Komolyak,
figyelmesek és okosak voltak. Mit jelent a fehér galamb a képen?
Mennyi mindent tud jelenteni? Milyen az, amikor a soha meg nem
szólaló Bence sorra mondja a megoldásokat? Mekkora tiszteletet tud
érezni egyik képző a másik iránt, amikor látja, hogy hogy a
másik milyen jól tudja motiválni a gyerekeket?
A Jenga mellett volt
Activity, Érzetfestő, Füles, Piramis, Kézfogós, Totó és
Lépcsőmászó. Mindegyik megérne egy külön blogot, és el is
fogjuk készíteni a leírásukat, de most inkább átadnám a szót:
„Jó volt látni, hogy a gyerekek kivétel nélkül
milyen érdeklődéssel álltak neki az amúgy nem túl könnyű
feladatnak. Miközben dolgoztak végig figyeltek egymásra, és
igyekeztek egymást (vagy engem) meggyőzni az igazukról. Ez
legtöbbször sikerült is” –
meséli Demeter Áron, kampánykoordinátor, aki a
gyűlölet-bűncselekmény témájára épített piramisjátékot
játszotta a csapatokkal.
“A gyerekeket nagyon motiválta az Amnestys
totó – látszott rajtuk, hogy szerették volna minél jobban
megoldani a kvízt. Olyannyira, hogy igyekeztek nagyon segíteni
csapattársaikat, és ha valami nem is ment, akkor a segítésekkel
is jól éltek, és végül maguk találták meg a helyes megoldást”
–
mondja Jeney Orsolya, igazgatónk, a totó egyik felelőse.
„Öröm volt látni, hogy a gyerekek tényleg
csapatként tudtak együtt dolgozni és hajtotta őket a
versenyszellem. Számomra nagyon pozitív élmény volt, hogy együtt
játszhattunk” –
meséli Végh Fruzsi, kampányosunk, a totó másik felelőse.
A verseny után kevés időnk maradt a három
fogásra, de kitettünk magunkért. A Főnök beült a „Jófiúkhoz”,
akik váltig állították, hogy övék a legtöbb pont, én
mászkáltam fel, s alá, hogy mindenre jusson idő, és mindenkinek
jusson „kultúrpont”, amit azért osztottunk, ha valaki feltűnően
úgy viselkedett, mint az egyenlőség, tisztelet, méltóság.
Osztottuk bőven, és a csapatok pedig így plusz pontokhoz is
jutottak.
Az eredményhirdetés előtt a nap egyik fő
eseménye a Paddington volt. Az egész kis csapat bevetette magát a
mozi kistermébe, ahol egy kisebb technikai malőr után végül
elindult a beszélő medve londoni kalandja. Mi addig számoltunk,
pakoltunk, a hajnali kelés egyre érezhetőbb következményeit
orvosoltuk.
A filmről négykor érkeztek vissza a gyerekek és
a szülők. Elindult az eredményhirdetés, ami legjobb esetben
egyáltalán nem hasonlít egy évzáró műsorhoz. Mi igyekeztünk.
Négy díjat és két különdíjat osztottunk ki. A harmadik
helyezésnél holtverseny volt, a második helyen végzett végül a
Jófiúk csapata, az első pedig a Démonok lett. A két különdíjat
azért adtuk, mert úgy alakult, hogy adnunk kellett.
Az egyik fiú nem jöhetett velünk a táborba, mert
én nem engedtem meg. Volt egy konfliktus, amit nem jól oldott meg,
és én erre hivatkozva mondtam neki nemet. Ő azt mondta, hogy be
fogja bizonyítani, hogy megérdemli a bizalmamat. Ezen a szombaton
be is bizonyította. Ezért övé lett az egyik megmaradt fekete
póló.
A másik díjazott pedig az a kisfiú lett, aki
egyik legfiatalabbként az egész képzési időszak legérdeklődőbb
tanodása volt. Figyelt, kérdezett, válaszolt, és még külön is
gondolkodott azon, mit is jelentenek az örökké hangoztatott
szavak: egyenlőség, méltóság, tisztelet. Szombaton az egész
családja ott volt, és ő titokban elénekelt egy versszakot egy
dalból, mert szerinte ez nagyon illik ahhoz, amiről mi beszélünk.
Igaza is volt.
Szép nap volt.
