SZERETNI EMBERI JOG
Csodás, hogy te is azok közé tartozol, akik szerint a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó embereknek is jár a teljes jogegyenlőség. Mi is ebben hiszünk. Hisszük, hogy nemi identitástól és szexuális irányultságtól függetlenül mindenkinek joga van ahhoz, hogy boldogan, biztonságban és szeretetben élhessen, hogy ő maga dönthessen arról, szeretne-e a párjával összeházasodni.
Amikor a jelenlegi kormány először állította célkeresztbe az LMBTQI+ közösséget, az első perctől kezdve ott voltunk, és ellenálltunk. Azóta is töretlen lendülettel küzdünk azért, hogy egy nyitott, szabad, boldog országban élhessünk. Nézd meg, milyen sikereket értünk el közösen ezen az úton.

HÁNYAN VAGYUNK MÁR?
- 10-ből 6 magyar gondolja azt, hogy az azonos nemű szülők ugyanolyan sikeresek lehetnek a gyereknevelésben mint a heteroszexuális párok.
- A magyarok 49%-a támogatja az azonos nemű párok házasságát és 72% újra lehetővé tenné, hogy a transznemű emberek nemének jogi elismerését biztosítsák.
Ezek a sikerek bizonyítják, hogy közösen képesek vagyunk változást elérni! Továbbra is kiállunk az LMBTQI+ közösség jogaiért, ennek a munkának pedig mostantól része, hogy elérjük a jogkorlátozó törvények eltörlését és Magyarországon is összeházasodhassanak az azonos nemű párok. Állj mellénk te is, támogasd munkánkat adománnyal.
Vállalj aktív szerepet a házassági egyenlőségért folytatott munkánkban – cselekedj! Aktivistaként részt vehetsz kampányainkban, terjesztheted petícióinkat, segíthetsz rendezvényeink lebonyolításában, miközben rengeteget tanulhatsz az emberi jogokról.