Az Amnesty International Magyarország (AIM) egy magyar jogvédő civil szervezet, amely azért dolgozik, hogy az emberi jogok mindenkit megillessenek. Szervezetünkhöz elsősorban olyan magánemberek tartoznak, akik tagként, támogatóként vagy aktivistaként adományaikkal és munkájukkal segítik a céljaink megvalósítását. Függetlenek vagyunk minden politikai ideológiától, kormánytól, gazdasági hatalomtól és egyháztól.
Függetlenségünk anyagi alapjának megteremtésében nélkülözhetetlen szerepet játszanak civil adományozóink, támogatóink. Éppen ezért az Amnesty International Magyarország most szakmai önkénteseket keres peer-to-peer, azaz követes adománygyűjtő kampányának megvalósításához. Az adományszervező gyakornokok feladata lesz a projekt koordinátorával együttműködve megtervezni az adománygyűjtő kampány menetét és arculatát, felkérni és felkészíteni a követeket, valamint támogatást nyújtani nekik a gyűjtésük során.
A szervezetünk programjában való részvétel kiemelkedő lehetőséget jelent azok számára, akik szeretnének mélyebben belelátni a civil szféra működésébe, illetve a fundraising, a menedzsment vagy a közösségszervezés területén szeretnének szakmai tapasztalatot gyűjteni. A szakmai önkénteseket interjú során választjuk ki. A pozíció önkéntes jellegű, annak végén kérésre hivatalos referencialapot állítunk ki a résztvevőnek.
FŐBB FELADATAID LESZNEK:
- elsajátítani a peer-to-peer adománygyűjtés alapjait;
- a kampányban résztvevő gyakornoktársaiddal és az Amnesty munkatársaival együttműködve megtervezni a kampányt;
- elvégezni a vállalt részfeladatokat, legyen az egy memó készítése vagy kreatív megbeszélés a grafikussal;
- a kampányhoz kötődő ügyekben kommunikálni a követekkel, a felkéréstől a projekt lezárulásáig;
- a csapatodhoz tartozó követek szakmai támogatása, mentorálása az adománygyűjtésük során, illetve a gyűjtés vége után utókövetés.
TÉGED KERESÜNK, HA:
- szeretnéd aktívan képviselni az emberi jogok ügyét, és munkáddal hozzájárulni az Amnesty tevékenységéhez;
- jól dolgozol csapatban és önállóan is;
- kiválóan kommunikálsz írásban és szóban egyaránt;
- kreatív, proaktív, megbízható vagy;
- előny, ha dolgoztál már korábban csoportokkal, koordinátorként;
- szintén előny, ha a fundraising területén, esetleg a civil szférában rendelkezel tapasztalattal.
AMIT KÍNÁLUNK:
- betekintés a világ legnagyobb emberi jogi szervezetének magyarországi munkájába;
- szakmai tapasztalat a hazai civil szférában éppen terjedőben lévő követes adománygyűjtés módszerével;
- értékes visszajelzés a munkádról;
- támogató és a munkádért hálás közeg;
- képzési területtől függően egyetemi képzésben is elfogadható szakmai gyakorlat;
- ajánlólevél magyarul és angolul.
Munkavégzés helye: az Amnesty International Magyarország irodájában (1054 Budapest Báthory utca 4.) és otthonról, esetenként (például a követeknek szervezett tréningen) külső helyszínen.
Munkavégzés ideje: 2023. szeptember 1. és december 1. között, legintenzívebben október-november folyamán, de átlagosan heti kb. 15 órában.
Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 20. Meghosszabbítva augusztus 27-ig.
Jelentkezés módja: az alábbi dokumentumokat küldd el nekünk a szilak.flora@amnesty.hu címre „Adományszervező gyakornok 2023” tárggyal:
- Magyar nyelvű önéletrajz
- Motivációs levél (max 1 oldal)
- Egy külön dokumentumban küldd el az alábbi két feladatra adott válaszaidat:
- Te kit kérnél fel, hogy az Amnesty adománygyűjtő követe legyen? Foglald össze röviden, kit lehetne jó követ és írj egy íméles felkérést neki!
- Te hova, mikorra, mennyi időre, milyen programra hívnád el a követeket, hogy ráhangolódjanak a feladatra, ötleteket szerezzenek a kampányukhoz, és megismerjük egymást? Írj egy programtervet a felkészítő alkalomról!
Figyelem! Kizárólag a hiánytalanul beérkező jelentkezéseket igazoljuk vissza e-mailben. A hiányos vagy késve beérkező jelentkezéseket sajnos nem tudjuk fogadni, ezért ezeket nem áll módunkban visszaigazolni.
Értesítés a második körbe való továbbjutásról: hiánytalan jelentkezés esetén legkésőbb 2023. augusztus 27., meghosszabbított jelentkezés esetén legkésőbb augusztus 39.
Szóbeli (személyes vagy online) interjú várható ideje: 2023. augusztus 28-31.
Az AI hisz a munkaerőpiacon tanúsított ESÉLYEGYENLŐSÉGBEN. A munkáltatásra vonatkozó döntések során az egyéni érdemeket és a szervezet szükségleteit vesszük figyelembe, nemzeti etnikai, vallási hovatartozásra, származásra, illetve nemre, nemi identitásra, szexuális irányultságra, korra, fizikai vagy szellemi tulajdonságokra, családi állapotra és politikai nézetekre való tekintet nélkül. Az Amnesty International szükség szerint minden megváltozott munkaképességű munkavállalónak és jelentkezőnek megfelelő körülményeket biztosít, abban az esetben, ha a kérdéses személy egyébként biztonságosan el tudja látni a rá szabott feladatokat és a munkához kapcsolódó tevékenységeket, illetve, ha ez az ellátás nem ró aránytalan terheket a szervezetre. A kiválasztási folyamat során az esélyegyenlőség biztosításáért a szervezet Elnöksége felel.
A jelentkező a jelentkezés megküldésével tudomásul veszi és elfogadja, hogy a személyes adatait az Egyesület a kiválasztási folyamat lezárulását követően hat hónapig kezelje. Ezt követően a jelentkezések, és azzal együtt minden személyes adat törlésre kerül.