Szabadon engedték Kartam Joga lelkiismereti foglyot Indiában

Hétfő
este az ügyben eljáró bíróság felmentette Kartam Joga
aktivistát az ellene emelt utolsó négy vádpont alól, és kedden
szabadon engedték a jagdalpuri börtönből.

Az
Amnesty International lelkiismereti fogolyként tartotta számon
Kartam Jogát, akit kizárólag békésen kinyilvánított nézetei
miatt tartottak fogva; a szervezet folyamatosan kampányolt
szabadlábra helyezéséért.

Szabadulása
után Joga elmondta, a szervezet tagjai által küldött támogató
üzenetek kulcsszerepet játszottak abban, hogy fenntartsák benne a
szabadulás reményét.

Joga
sürgette hét – az Indiai Kommunista Pártbeli (CPI) – aktivista
társának szabadon engedését, akik állítása szerint hamis vádak
alapján váltak célponttá és kerültek börtönbe, az ádivászi
közösség jogainak békés védelmezése miatt.

Kartam
Joga felmentése és szabadon engedése az igazság egyértelmű
győzelme, azonban mi csatlakozunk azokhoz, akik szabadságot
követelnek a még mindig fogva tartott, politikai indíttatású
vádak alapján, az ádivászi jogok békés védelmezése miatt
bebörtönzött foglyoknak ”, nyilatkozta G. Ananthapamanabhan, az
Amnesty International indiai igazgatója.

Jogát
a kommunista párt tagjaként választották be a helyi önkormányzati
testületbe, a Cshattíszgarh
állam sűrű erdős Bastar régiójában található
Dantewada körzetben.

Miután
2010. szeptember 14-én őrizetbe vették, négy hónapot töltött
egy dantewadai börtönben, majd több mint két évet a jagdalpuri
börtönben.

Az
ellene emelt vádpontokat – 2009-ben és 2010-ben állítólagosan
elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban – már tavaly
ejtették.

A
vád többek között egy maoista fegyveres csoporttal való
együttműködés 76 rendőr megtámadására és meggyilkolására,
a kormányzó Bharatiya Janata, az Indiai Néppárt vezető
politikusának meggyilkolása, egy teherautót és egy helyi
önkormányzati épületet célzó robbantás, valamint egy, egy
kongresszusi vezető Dantewada körzetben, Nakulnarban található
rezidenciája elleni támadás elkövetése volt.

Jogtalanságok
és büntetlenség Cshattíszgarhban

Az
Amnesty International úgy véli, Joga azért vált a hatóságok
célpontjává, mert kitartott békés követelései mellett az
ádivászi közösség által elszenvedett jogsértések
büntetlenségének megszüntetése mellett. A
biztonsági erők és a Salwa Judum polgári milícia 2005 óta
állnak folyamatos harcban a felfegyverzett maoistákkal
Cshattíszgarhban.

2005-ben
a Salwa Judum tagjai Jogát is megtámadták és megsebesítették.

Tavaly
a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a cshattíszgarhi
hivataloknak fel kellett oszlatniuk a Salwa Judum milíciát, miután
Joga és több aktivista a a régióban elkövetett jogsértések
büntetlenségének megszüntetése érdekében beadványban a
testülethez fordult

2005
és 2007 között Joga gyűléseket tartott falvakban, hogy
összegyűtjse az ádivászi közösség elleni jogsértéseket és
jogtalanságokat, beleértve több mint 500 törvénytelen
gyilkosságot, számos nemi erőszak esetét és más szexuális
támadásokat, valamint az ádivászi falvak és házak felégetését
alátámasztó beszámolókat; a gyújtogatások következtében 644
faluból kellett az ádivászi közösség tagjainak elvándorolniuk.

Téma

    © 2024 Amnesty International Magyarország