Este kevés tennivaló akad a menekülttáborokban, lassan mindenki aludni megy, csak a fiatalabbak maradnak ébren. Ők gyakran csoportokba tömörülve beszélgetnek. Így ismertem meg Sunnyt. Hamar kiderült, hogy egyidősek vagyunk, ezek után már nagyobb figyelmet szenteltem az ő történetének.
Decemberben
érkezett Leszbosz szigetére, Pakisztánból. Az országból, amely
megfosztja az állampolgárságtól azokat a személyeket, akik
illegálisan hagyják el a területét. Vagyis Sunny jelenleg
hontalan. Az édesapja még gyermekkorában elhalálozott, édesanyja
egyetemet végzett, akárcsak a húgai, akiket otthon hagyott.
Elmondása szerint kevés nő részesül oktatásban Pakisztánban,
így az ő családja kivételesnek számít.
Az
utazással járó trauma nyomai jobban észlelhetőek azokon, akik
egyedül utaznak. A családok egymást támogatva könnyebben viselik
az előttük álló akadályokat. Sunny egyedül van. És bár minden
nap kapcsolatba lép az édesanyjával, azért még elveszettnek érzi
magát.
Számára
nincs remény, hogy átléphetné a közeljövőben a macedón
határt. A Pakisztánból érkezettek kérelmeit regisztráció után
sürgősségi eljárással bírálják el, és mivel jelenleg nincs
háború az országban, ezért biztosan visszautasítják azt. Az
eljárást követően Törökországba toloncolják ki őket, majd
onnan Pakisztánba. A származási országuk nem fogadja vissza őket,
úgyhogy innen újra Törökországba vezet az útjuk. Törökországban
a menedékkérők nem kapnak munkavállalási engedélyt. Legtöbben
illegálisan dolgoznak kevés fizetésért cserébe, hogy fenn tudják
tartani magukat. Ez a hányattatott sors vár Sunnyra is. Fiatal,
egyetemet végzett, dolgozni vágyó értelmiségi, kitűnő angol
nyelvtudással, a jövője mégis kilátástalan.
